Tizedik ecsetvonás - Gyökér

Sziasztok! ^^

Hát elérkezett a kedd, a VMÉ új fejezetének időpontja és egyben az iskola kezdete :D
Előre is megnyugtatok mindenkit, nem tanítani jöttem hozzátok, csupán a tizedik fejezetet hoztam nektek.
Olvassátok szeretettel és várjuk az első napos sztorikat kommentben :)

Üdv:Kuti

Brian szemszöge:

 Már egy hete, hogy szakítottunk, és meg kell, mondjam, barátilag sokkal jobbak vagyunk, mint amilyenek szerelmesen voltunk. És ez Klye-ra is igaz, azóta a nap óta nem láttam morcosnak, többet lógunk együtt, sőt az sem zavarta, ha hármasban loptuk a napot. Szerintem megbékülhetett volt szerelmemmel, mivel bármennyire is furcsa nekem, szoktak együtt nevetgélni. Ami nem rossz dolog, örülök, hogy minden jó, ha a vége jó. Ebben az eltelt hét napban arra is rájöttem, még mindig szerelmes vagyok a barátomba. Hülyeség, tudom, sose fogja viszonozni, de attól még élvezet szeretni. Még, ha nem is érhetek hozzá, akkor is. Már majdnem elaludtam az ágyon, mikor Eliot lépett be a szobába. Csak elköszönni jött, ma van az őszi szünet utolsó napja, és mivel a tanításnak a rövidítés miatt már vége, ő haza megy. Én is mentem volna vele, de a helyzet az, hogy holnap Halloween, szóval buli. Amire a srácok mindenképpen el akarnak menni, hiába csak egy óra múlva derül ki, hogy ki nyerte a diri által rendezett rajzversenyt, ami azt dönti el, melyik diák határozza meg a bál témáját. Nem jelentkeztem, Mr. Chaster szerint az nem volna fair. Inkább az igazságtalanság, hogy engem nem kezel egyelő félként a többi diákkal.

– Rendben, elkísérlek a buszmegállóig, jó? – kérdeztem mosolyogva. Bólintott, vettem fel egy pulcsit, cipőt, és már indultunk is.

 Megfogtam a bőröndjét, én vittem neki, nehogy megerőltesse magát a picikém. Végén azok az aranykezek tönkre mennek. Ezt persze örömmel fogadta, hogy nem kell cipekednie, ezért fülig érő vigyorral adott nekem egy puszit köszönet képen. Ez nekem elég is volt, hiszen imádtam a kis buksiját, így kicsit bántam, hogy ő hamarabb ment haza. A buszmegállóba hamar kiértünk, de nagy meglepetésemre Ian és a csürhéje ott csöveztek. Öcsém a bőröndje tetejére ült, és úgy várta a buszt. Ám én egy pillanatra sem tudtam levenni az idegesítő nagyképűkről a tekintetem; érdekes volt a téma.

– Mark nyeri – vigyorgott Ian a maga csábító mosolyával.

– Honnan veszed, hogy nem Mr. Tökély? – kérdezte a szőke, aki harmadik lett körzetin. Aha, témánál vagyunk.

 – Brian? – Vigyora gúnyosabb volt, mint valaha. – Ő nem indulhatott. – Ezek szerint már körbe járt a hír... ch, örüljenek, lehet egy kis siker élményük.

 – Hogyhogy? – értetlenkedett, ha jól emlékszem, Chad. A szívtipró beletúrt jól vágott hajába, barna szeme furán megcsillant, és a mozdulatsort követte egy harminckét fogas mosoly. Utálom ezt a pisist... Olyan sokat hisz magáról! Bárcsak Kyle egyszer képen törölné. – Tudod, Mr. Chasterrel jó viszonyt ápolok. – Erre a kijelentésére azt hittem majd' felrobbanok, mivel akárhogyan is értelmezem, ez túrt ki a versenyből. Ch! Ennyire fél?! De megverném.

– És Eliot? Ő is simán nyerhet – emlékeztette barátját a szöszi. Az már belekezdett volna valami picsás nevetésbe, de testvérem telefonját bütykölve megszólalt. Ami csoda, de na!

– Nem jelentkezem amatőr versenyekre. – Szokásos nem törődöm hanglejtése volt, egy pillanatra sem nézett fel, csak bele kellett szólnia, mivel hallotta a nevét. Az én öcsém, annyira büszke vagyok!

– Gyökér... – morogta Chaster. – Chady egy milliószor tehetségesebb nálad.

– Ugyan – nevetett zavartan a mellírfejű. Ez az, mondd, hogy nem igaz, mert nem az. Te egy nulla vagy!

 – Nekem itt a buszom – állt fel Eliot a bőröndjéről, megfogta azt, de még utoljára megszólalt. – De egyébként nem mozgat. Nyertem, nyerek és nyerni is fogok – mondta inkább nekem, mint azoknak a barmoknak, majd a busz meg is érkezett, és felszállt rá. Jegyet váltott, nem sokkal később pedig tovább is gurult a járgány.

A nagyképű majom sokáig nézett utána, mintha csak gondolkozna. Barna íriszeit a koszos, fehér buszra szegezte, mely már ki is kanyarodott az utcából. Szemében furcsa fény tükrözött, amolyan szomorúságféle. Barna bőrkabátjába bújtatott keze combja mellett lógtak, lazán, lábait kis terpeszben hagyta. Talán, ha nem időzök el rajta, észre se veszem, hiszen alig pár perc elteltével magába szippantott egy mély levegőt, jobban magára húzta a cipzárját, és mondta a haverjainak, hogy lépjenek. Kicsit furcsa érzés kerített magába. Ott álltam, egyes egyedül, egy szál pulcsiban, és úgy éreztem, valamit elfelejtettem. Valami nagyon fontosat...

– Minden értéket vegyen elő, különben addig erőszakolom, míg aranytömbök nem potyognak a seggéből – takarta le hirtelen valaki a szemem, így teljes sötétségbe borítva engem. A hang  ismerős volt, érezhető volt a lejtésen, hogy vigyorog, azt is, hogy ezen már napok óta agyalt. Ám legyen, belemegyek a játékba.

 – Kérem, tegye meg! Kanos vagyok már harminc éve – válaszoltam túlzott vággyal a hangomban. Édesen felkuncogott, közelebb lépett hozzám, úgy, hogy mellkasa a hátamnak feszült, majd a fülembe súgta, hogy: akarlak. – Akkor tégy magadévá – mondtam vigyorogva.

 – Gyökér – engedett el, így a sejtésem beigazolódott, hogy a támadóm Kyle volt.

Haja elől kicsit megnőtt, arca kissé borostás volt, barna szeme sarkában pedig ott díszelegtek azok a döglesztően aranyos nevető ráncai. Arcán az a szokásos pimasz mosoly terült el, amit általában akkor mutat a népnek, ha éppen engem szívat vagy csesztet. Legalábbis szerinte, én imádom, amikor próbál szekálni, addig is velem törődik, velem beszél.

 – Ah, te vagy az? – játszottam, hogy csalódott vagyok. – Azt hittem, valami jó pasi, aki elvisz, aztán dugunk egy jót, de nem... – sóhajtottam, de alig bírtam ki, hogy ne nevessek.

 Barátom ördögien nevetni kezdett, amivel jól meg is lepett. Nem ezt a reakciót vártam.

– Vigyázz, Hunster, nem tudhatod, kinek a szervezetébe fecskendeztem bele az új nemi betegséget: Kyle-ciót – hahotázott, akár egy őrült.

– Mármint erekció? – vontam fel a szemöldököm. Megrázta a fejét, bizton állította, hogy az Kyle-ció. Ám, ahogy akarod, haver, ha téged a kreált betegséged boldoggá tesz. Végül elhittem neki, és megnyugtattam, hogy ezek után papnak állok. Erre krontázott, hogy minden pap meleg, de inkább hagytam. Nem normális szegény, nem tehet róla. Ezután visszamentünk az iskolába, ahol már mindenki izgatottan várta a verseny eredményhirdetést. Ch, felesleges, semmi tehetség nem indult. Tudom, kissé bunkó vagyok, de csak az igazat mondom. Egy osztálytársam, se barátom nem indult, csak pisisek, akik semmihez se értenek. Ah, mihaszna alja nép, Chasterrel az élen!

– Akkor! – kiáltotta el magát az igazgató, a mi bokszunkra felállva. A népe felé fordult, csillogó szemmel várták az eredményt. – Aki idén megszabja a Helloween témáját nem más, mint Martin Call!

Ki ez? Ismét ez a név. Hm, mintha már valahol hallottam volna. De hol? Call... Call... – gondolkodtam nagyban, miközben a fiú a diri mellé állt és bejelentette a témát, amit sajna nem hallottam. A bejelentést követően Ian egyből térdre borult, siránkozva.

 – Azt hittem, te valami jó témát találsz ki – nyafogott gőzerővel. Pfff, igen, lányok, ez a lovagotok. – Mint például a rock and roll. - Erre mindenki felvont szemöldökkel nézett rá, hiszen senki nem nézte volna ezt ki belőle.

– Komolyan? – nevetett fel mellettem Kyle.

– Most miért? Az is egy művészet – állt fel vállat vonva, majd elhagyta a terepet. Hehe, tuti zavarba jött. Pár lány utána szaladt, bizonyára dugni akartak. Egyébként gondolkoztam ezen. Hogyan bír ahhoz a majomhoz valaki hozzá érni?! Jó, lehet, kicsit előítéletes vagyok, de nem olyan jó pasi, na. Barátom felé fordultam, aki már nagyban mesélte, hogy a téma tökhülyeség: ókori művészet. Azon agyalt mellettem, hogyan is találhatna valami kis kaput, végül Forma1-es versenyzőnek öltözik, miután nem mentem abba bele, hogy sziámi ikrek legyünk.

– Te minek öltözöl? – érkezett mellénk exem.

Direkt mellém állt, mai napig bizton állítja, ő engem szeret, Kyle csak a haverja, és így akarja bizonyítani. De nem érti, hogy teljesen felesleges - sajnos -, mert akárhogyan akarok abból az Isten verte, nyomorék, köcsögből nem tudok ki szeretni. Sőt... utóbbi időkben egyre édesebb lett – haraptam be az alsó ajkam.

– Szerintem rendőrnek – válaszoltam némi gondolkodás után. Felesleges volt témát megadni, senki nem ahhoz fog öltözni. – Te?

– Nem tudom, majd még kitalálom – vonta meg a vállat, a tekintete Kyle-on állapodott meg. Furcsa láng csattant fel a szemébe, nadrágja, mintha kicsit szűkebbé vált volna az ágyéka körül. Khmmm...khm... itt valaki kanos. Egy pár percig még elbámultam növekedő dudorját, de később kezdett kellemetlenné válni a helyzet, ezért gyakorlásra hivatkozva elhúztam onnan barátomat. Természetesen nem gyakoroltunk, ruhát kerestünk, amiket átpasszolva Harry-nek tökéletes jelmezeket kaptunk. Bírom a hülyét, remekül varr, a festőtehetsége sem nulla. Hm, szemmel kell tartanom. A kis sálas gyerek pont méretre szabta nekem a rendőr ruhát, bár, hogy szexi legyek a mellkasomon kicsit a kék ing megfeszült, ahogyan a fekete nadrágom fenekemnél és kissé a középsőmnél is. Valamint kaptam egy inghez való kékes-feketés rendőrkalapot, egy gumibotot, és egy fekete cipőt. Ohohoh, nagyon király lettem!

- Dögös lettél – jött oda hozzám Kyle. Ő neki piros-fehér, kezeslábas, Forma1-es ruhája volt. Hogy hogyan hozta ezt neki össze Harry, azt nem tudom, de nagyon faszán mutatott rajta. Bókjára kicsit zavarba jöttem, hiszen bármiféle problémám akadna az alsó tagrészemmel, ő egyből kiszúrná. Meg azt mondta, dögös vagyok – pirultam el halványan. Basszus, úgy viselkedem, akár valami szűz kislány.

– Te sem panaszkodhatsz. Kár, hogy mégsem raboltál el, hogy a játékszered legyek. Talán élveztem is volna – sóhajtottam feltűnően csalódottan. Elvigyorodott, odajött hozzám, megragadta a gumibotom, és úgy rántott magához incselkedve.

 – Bébi, nem kell, elraboljalak. Te jössz magadtól is – rántott jobban magához, úgy, hogy testünk szinte mindenhol összeért. Zavartan vigyorogni kezdtem, mélyen a szemébe néztem, ezzel is mutatva, engem nem félemlít meg.

– Ha tudod, akkor mire vársz? – kérdeztem pimasz mosollyal az arcomon. Látszott rajta, hogy gondolkodik, erre mit is volna jó mondania. Beharapta a szája sarkát, aztán nevetgélve elengedett.

– Gyökér – nézett rám hitetlenül.

Én csak tehetetlenül vonogattam a vállam; attól, hogy pimaszkodtam, szekálódtam, még mindig szerelmes vagyok belé. És szerintem ezt ő is kezdheti érezni, hiszen amikor a hülyülés olyan pontjához érünk, mindig leráz egy gyökérrel. Lehetséges, túlságosan is nyomulok rá, akaratom ellenére. Az istenit! Már meg sem tudom mondani, mióta dobban hatalmasat a jelenlététől a szívem. Jó, nem is akarom tudni, mert csak azon törném a fejem, hogy még ennyi idő után is csak a friendzone-ban vagyunk. Pff, túl sok az MTV – ráztam meg képzeletben a fejem. Ezután a srácok csörtettek be a szobánkba, mivel a buli már ment, és Harry eltűnt! Barátommal nem akartuk elhinni, az az idióta mégis merre lehet?! Armin hívogatni próbálta, Blane erőteljesen SMS-ekkel bombázta, de az egyikre sem reagált. Mi baja lehet? Neki is most kell eltűnnie!

– Váljuk kétfelé – tanácsolta a nemrégiben megérkezett volt szerelmem. Hm, nem is rossz ötlet, meg kéne találnunk.

– Oké – adta meg magát Kyle, hisz eddig életjelet sem mutatott. Állítása szerint, neki nem haverja Harry, csak elviseli. Pff, na persze! – Akkor én leszek Arminnal, ti hárman meg menjetek együtt. Tudjátok, Blane eléggé beszámíthatatlan. – Igaza volt, ha mi ketten mentünk volna, és ők hárman, akkor nem tudom mi sült volna ki belőle. Blane csak egyetértően bólogatott, mire én és Jack kézen ragadtuk és inkább elmentünk onnan. Keressük meg a hülyét, már aggódom érte. Az iskolában kezdtük a keresést, ami nagyon ijesztő volt, de nagyon! Sötét volt, kihalt, mint a horror filmekben. Egymás mellett sétáltunk, én középen, ők a két oldalamon. Blane kopasz sapkát viselt, egy üvegszemmel, fehér köténnyel és fura szakállal. Állítása szerint őrült tudósnak is kell lennie valakinek.

– Utálom Kyle-t – csúszott ki a szöszi ajkain, a hatalmas csend után, ami egy ideje letelepedett hármunk közé.

– Haver, ez most hogy jött ide? – értetlenkedett a kopaszka mellettem. Én sem értetem a hirtelen témát, de nem szerettem volna firtatni, hiszen ha baja van, hadd mondja.

– Ezen gondolkodtam – sóhajtott fel.

 – Kyle-on? – futott össze a szemöldököm. Elpirult, lesütötte a szemét, és bólintott.

Ne már! Tudtam, tudtam, tudtaaaam! Belé szerelmes...

– Miért?! – bukott ki végül belőlem. Annyira fájt, vagy nem is. Inkább csak pocsékol esett, mivel a szerelmem is ugyanazt csinálta velem, mint én vele.

 – Brian, kérlek, ne – nézett rám szomorúan, kérlelően. Hiába a két szép szeme, én most mindent tudni akartam. Mindent!

 – Milyen drámai – nézett minket csillogó szemmel az őrült tudós. Csak lelegyintettem, megálltam egy pillanatra, mire ők ketten is, és remegő hangom megkérdeztem, szereti- e. Nem szeretheti, Kyle csak az enyém! A haja, a mosolya, a hangja, a stílusa, a szeme, a karja, azok a lábak, az, ahogy kiejti a nevem, a tehetsége, humora, kedvessége, teljes egészben. Nincs vita, ő az enyém, és nem. Még a jó sörényű pacinak sem hagyom, hogy elvegye tőlem, soha. Ha kell, meg is ölöm, hiszen nem csak a szappanoperákban lehet ilyet csinálni.

– Igen... – válaszolta lesütött szemmel. Tudta, hogy bűnös, ezért nem mert rám pillantani sem. Vétkezett, belészeretett, fel kell akasztani! Jó, egy idióta vagyok. Én is ugyanúgy szerelmes vagyok Kyle-ba, még mindig megőrjít pusztán a jelenléte. Azt hiszem, nem tehetünk róla, ez a szerelem.

– Én is... – bukott ki belőlem akaratlanul is.

– Hohoho, lő és gól! – szekálódott ebben a komoly helyzetben is Blane. Gyilkos tekintettel kaptam felé a fejem, erre persze egyből elkussolt, talán megérezte, ezt nem most kéne.

– Ch, tudom – túrt bele a hajába –, kezdetektől. Szinte a homlokodra van írva. – Azt gondolná az ember, hogy ilyenkor valami háború készülne kitörni, de nem, ő egy kedves mosolyt eresztett meg. Egy olyan mosolyt, mely nekem sosem lesz, mert ronda vagyok, szerencsétlen, és az a barom emiatt biztos nem vesz észre. Ezt a kijelentését fel sem vettem, felesleges lett volna, hiszen mindketten tudtuk, ez így igaz.

 – De miért?! – értetlenkedtem továbbra is; magas volt nekem, hogy rajtam kívül miért tartják vonzónak. Sóhajtott egyet, az ujjat kezdte tördelni; zavarban volt. Szegényem, biztos nem könnyű neki elmondania, hogy miébe szeretett bele. Vagy talán ő sem tudja.

– Bevallom, nem tudom. Kissé vékony, mégis erős, mindig szemét, mégis kedves, a haja száraz, mégis imádom tapintani. Szemei szikrákat szórnak, ámde majd' elolvadok tőlük. Hangja férfias, de nem annyira, csak épp úgy, hogy én beleborzongjak, ha a nevemet mondja. Modora neveletlen, de mégis édes... És nem tudom, miért, de ezekért szeretem – mondta el a monológját. Fátyolos tekintettel rám mosolygott, mintha valaki ott belül sírna. – És... és nem tehetek róla, belézúgtam, imádom minden kis porcikáját, még azt is, ahogyan feláll vagy ellenkező esetben, leül. Szeretem, Brian, és ez ellen egyikünk sem tehet semmit – ingatta meg a fejét.

Mindent úgy mondott, mint aki már mindenbe beletörődött, mégis ha tehetné sírna, sipákolna, csapkodna, leszúrná magát, csakhogy ez ne így legyen, de mégis, egyet kell értenem. Kyle-ba a hibái miatt lehet beleszeretni, abba, hogy akaratlanul is törődik az emberrel, és hogy tökéletesnek tűnik, mégis tele van sebekkel. Kyle ilyen, ennyire egyszerű, azonban nagyon bonyolult. Pont, ahogyan a szerelem is.  Fájdalmad, keserű, szívszorító érzés, ámde van benne valami, amely feladhatatlanná és csodaszéppé teszi. Lehet, ezt a valamit Kyle-nak hívják...

– Haver, ez gyönyörű volt – törölte le a könnyeit Blaine. – Kitalálom! Shakespeare! – kezdett tippelgetni, hogy vajon melyik költőtől idézett az előbb a szöszi. Jack felnevetett, majd megrázta a fejét. Igaza van, ez a dokika nagyon gyökér.

– Nem, ez Jack Herold volt – vigyorgott, majd közelebb lépett hozzám. – Sajnálom, én tényleg szerettelek, de... – kicsit hezitált, de végül kibökte. – Megcsaltalak vele.

 A szemem teljesen elkerekedett, szám elnyílt; nem hittem a fülemnek. Teljesen lemerevedtem, szinte a vér is megállt bennem folyni. Kyle és Jack... Basszus, hogyan!? És miért?! És... és...

– Hogy a faszba?! – akadtam ki teljesen, de még mindig nem fogtam fel teljesen a dolgokat.

 – Nyugi – emelte fel védekezően a kezét. – Mindent el fogok mondani... – mondta sóhajtva. Fortyogtam belülről, majd' felrobbantam. A szőkének nagyon jó mesét kell beadnia, hogy ne szúrjam le!

Kérdéseink:

1. Mit gondoltok Jack "érzéseiről"?

2. Külső szemlélőként mi a véleményetek Ianről?

3. Szerintetek hova és mért tűnt el Harry?

4. Melyiket vártátok jobban? 10.fejezetet vagy a sulit? 

5. Mit vártok a következő fejezettől?