Kilencedik ecsetvonás - Csók, puszi, Jack-cica

Sziasztok! ^^

Kedd van, így hát hoztam is az új rész. Elnézéseteket kérem, amiért ilyen későn, de nem jó a netem (csiga lassú, és ezért külön-külön kellett átmásolgatnom a fejezetből a részleteket magamnak) De igazából ez nem lényeg, a lényeg, hogy új fejezet van! Amihez jó olvasást kívánok :)


Üdv: Kuti

Ui: Ha elolvastátok és bármilyen véleményetek, vagy kérdésetek lenne, írjatok véleményt, vagy pipáljatok.

Kyle szemszöge:

Alig bírtam visszafogni magam, még az ajkam végébe is beleharaptam, annak érdekébe, hogy ne nevessek. Elvégre, tegnap ő mondta, hogy nekem mindegy ki az, csak fiú legyen, nem? Legalább megmutattam neki a pasija igazi érzelmeit, aki épp ebben a pillanatban futott az én ex haverom után. Hehe, kész dráma. Meg kell hagyni, jól kitettem magamért, alig bírtam nem hozzászólni. Úgy tudtam, féltékeny lesz, ha mással lát. És lám, igazam volt. Bárki bármit mond, Brian még mindig ugyanúgy szerelmes belém, mint régen. A versenyzőket még mindig ünnepelték, pimaszul megfordultam, mintha csak egy másik ember lettem volna nemrégiben, majd elindultam Eli-babához.
Az én drága szobatársam szakítás után odaszaladt és gratulált, aztán el is ment, na és akkor foghatta fel a szöszi gyerek is a dolgokat, gondolom ezért rohant utána, mint egy idióta. Mindegy, leszarom - rántottam meg a vállam, a mostanra előttem álló srác kék szemeibe néztem. Teli volt bátorsággal és önbizalommal, mintha csak a kétely halvány jele még egy pillanatra sem törne a felszínre. Pedig ez nem így volt, a Hunster fiúk hiába mutatták olyan magabiztosnak magukat, egyáltalán nem azok. És ezt az idősebb fivér miatt tudom, sokszor megosztotta velem a gondjait, vagy ha mégsem, akkor egyszerűen apró jelekből észre lehetett venni. Sajnos a verseny győztesét nem ismertem annyira, mint amennyire azt a köcsögöt ismertem. Minden egyes mozdulatából ki tudtam venni a gondolataid. Például, ha mérges: orrlyukai kitágulnak, a nyakán az egyik ér megfeszül, ami miatt az álla és az egész állkapcsa még csontosabbnak látszik, végezetül pedig alig észlelhető nagy levegőt próbál venni. Próbálja magát lenyugtatni. Chh... Micsoda hülyeség, mért kellett az érzéseit eltitkolnia?! Talán belehalt volna, ha egyszer rám is ordít? Annyira idegesítő - gondoltam, miközben észrevettem, Eliot már nem volt előttem. Ahj már, mindig elszökik.

 - Azta - lépett mellém Sharlotte -, durva szakítás volt, mi?

Hallotta? Mindent? Ujjaj, akkor tud Brian kis titkáról - ajkamba haraptam és gondolkoztam, de mivel nem jutott semmi dolog az eszembe, amiért megzsarolhattam volna, ezért muszáj volt megkérnem rá, hogy ne mondja el senkinek. Hál isten megígérte, most az egyszer tartsa a száját. Nem is annyira rossz fej, hiába van lányból, attól elég megbízhatónak tűnik. Jó, igaz, eddig állandóan azt hajtottam, minden csaj egy ribanc vagy kurva meg ilyenek, de attól még köztük lehet jó fej is, nem? Elvégre én is hasonló vagyok, egyik kis virágról a másikra szállok. Hmm, akár napraforgónak is becézhetnének - gúnyolódtam saját magamon. Még utoljára ránéztem az én titkos szerelmem festményére. Csodálatos volt, annyira magával ragadta az embert, úgy éreztem magam, mikor ránéztem, mintha én is ott lettem volna azon a helyen, ahol ő volt. Meg persze, az is ámulatba ejtő, hogy át lehetett érezni, mit is érzet mázolás közben.

 Egy hideg esős őszi napot festet le, ahol a megannyi színű levélt fújta összevissza a szél. Élénk színek voltak. Igazság szerit féltem volna az ő helyében ezeket a színeket használni egy őszi naphoz, de jól döntött, mint mindig. Ez a színkavalkád, amit ábrázolt velük annyira elkápráztatta az embert, hogy kicsit meg is szédültem tőle. Na és még csak nem is ez volt a legszebb dolog, ami szerepelt rajta, bár a parkot, az eget és a megannyi levelet jól ábrázolta, mégis kiemelkedett középről egy női alak, akit csak hátulról láttunk. Esernyőt tartott maga felé, amiből hosszú barna hajának a vége kilátszott, ami mellesleg a lilás-kékes árnyalatú kabátjára omlott. Nem csoda, hogy nyert. Az ábrázolás jó, a színkontraszt merész, és ha jobban megnézzük szimmetrikus is. Az ecsetvonások jellegzetesen finomnak látszanak, de mindegy. A lényeg, hogy nyert vele. Egész nap el tudtam volna nézni, de inkább leléceltem arról a helyről. Az igazat megvallva megéheztem, ezért elmentem a legközelebbi bolthoz kajáér. Azt gondoltam, vissza kéne mennem a galériába, hátha Eliot valamiért visszament. Már épp kanyarodtam volna be az utcán, mikor a sálas gyerek ordított nekem hátulról. Megálltam és vártam, fontosnak tűnt, Harry csak úgy nem fut. Percekkel később már előttem is volt, levegőt zihálva vette, kezét a térdére támasztva pihent meg.

- Lélegez nagyokat - paskoltam meg egy kicsit a hátát. Kezemben lévő dobozos narancslevemre pillantottam, majd nagy sóhajok közepette odanyújtottam neki, hogy igyon. Jó ideje futhatott, alapból sem egy sportos alkat, de most ahogy elnéztem kifáradt.

 - Kösz. - Pulcsija ujjával letörölte szájáról a kifröccsent lét, majd vissza is adta az innit. - Baj van, Armin és Blaine elkísérte Jacket a kocsmába.

- És? Érthető, hogy az ember le akarja inni magát szakítás után - néztem fel az égre. Borús idő volt, cseppet sem lehetett szép időnek nevezni, eléggé esőre állt a ló lába.

- Nem érted! Már most részegek és csak egyre többet isznak.

- Különóráim lesznek... - Már nem egyszer lógtam el a digitális ábrázolást vagy mit, és hát az igazság az, nem tudom mennyi igazolatlanom van már. - De tudod mit? - Nem tudtam mégis kinek tettem fel a kérdést, lehet Harrynek, de inkább nagy valószínűséggel magamnak. - Leszarom, megyünk, hozzuk el az idiótákat.

- Briannek is szólni kéne - nézett félve hol rám, hol az aszfaltra. Bizonyára akkora már mindenki tudta a bandából, hogy összevesztünk. Mérget vettem volna rá, hogy elmondta egyiküknek... Na és hát mindenki tudja, a férfiak néha pletykásabbak, mint a nők.

 - Elvégre a volt szerelmét kell hazavinni.

Nem értettem még mindig, mi közé van neki, ahhoz, ha az exének meg még pár havernak segítek? Semmi, egyszerűen csak ragadott a helyzeten hogy kibékítsen minket, legalábbis szerintem. Kevesebb, mint egy napja vagyunk fasírtba. Nem fogok ilyen hamar megbocsájtani. Kérjen bocsánatot! Minden gondolatom ellenére egy vállrándítást és egy "felőlem, de te hívod" válaszra méltattam. Elővette a mobilját, írt egy sms-t, aztán indultunk is a nevezetes kocsma felé.

 - Szerinted okés, hogy szakítottak? - bukott végül ki Harry száján ez a kérdés.

- Hát persze! Jobb nem is történhetett volna. - Mosolyra húzott szájjal figyeltem a reakcióját, miközben egy kis utcába bekanyarodtunk. Azt vártam volna tőle, hogy elkezd siránkozni, mint pl; "ne mondj ilyet, olyan jól megvoltak" vagy " azt hittem én kísérhetem az egyiket az oltárhoz" De fura módon nem ez történt. Ő is, pont, mint én elmosolyodott, aztán az égbe emelte tekintetét.

- Nem illetek össze.

 Sose hittem volna, hogy ilyen okos fiú válik majd belőle. Vállánál átkarolva ránéztem a mostanra már komoly arcára, egy ideig nézett, majd értetlenül tovább sétált. Még egy kis ideig sétáltunk, aztán a Hivatal nevezetű kocsmához értünk. Sajnos a volt legjobb barátom már az ajtóban várt ránk. Miért nem ment be? Mintha ott se lett volta elsétáltam mellette, kinyitottam a faajtót és már indultam is befelé. Keresgélni nem kellett ezt a három idiótát. A pultnál iszogattak egy-egy korsó sört. Nem törődve odamentem hozzájuk, ráültem egy bárszékre, majd én is kikértem a korsónyi frissítőmet.

 - Miért vagytok itt? - kérdeztem rá, miközben kifizettem az italom. Szip, szip... Rinyáltam magamban. Mivel a három közül egyik sem fizetett eddig, a pultos azt hitte én fizetek helyettük, és sajnos így egész öt fontot költöttem barmokra. Ennyiért már jól bekajáltam volna háromszor. Pénzt gyászolva beleittam a sörbe. Fúj! Borzalmas íze volt, ennél még a világos sör is finomabbnak bizonyult.

- Jacket próbáljuk felvidítani.

- És hogy megy? - lépett mellém a sálas kölök, aztán megpillantottam Briant.

 - Ahogy látod, szarul.

- Igen... Tényleg - Harry megvakarta az állát – izé… a… Mennünk kéne már, nemsokára takaródó.

- Teszek rá! - kiáltotta Armin azzal a jellegzetes részeges hangjával. A társaságunkban ő jár el a legtöbbet piálni, ha igazat mondott, akkor már tizenhárom éves kora óta ivott. Na, és ezért is van az, hogy az elmúlt évek alatt egyfajta részeges hangot fejlesztett ki magának. Olyan mintha egy dörmögi medve lenne, minden egyes alkalommal vicces látványt nyújtott. A fiúkkal szinte egyszerre mosolyodtunk el ezen a megnyilvánuláson. Harry hitetlenkedve megrázta a fejét, majd egy "akkor várjuk meg, míg kiüti magát" mondattal leült Armin és Blaine közé. Úgy tűnt a szándék, amivel érkeztünk megváltozott. Jól elvoltunk, végre olyan jól tudtunk így hatan beszélgetni, mint anno.

- Ha már így mind itt vagyunk kérdeznék valamit - kezdett bele mondandójába Blaine, amivel persze az egész hangulatot traccsra vágta.

- Kérdezz. - Mellettem lévő barna hajú Hunster gyerekre pillantottam, aki volt olyan nagylelkű, hogy válaszolt mindenki helyett, amiért ösztönből tört elő belőlem a beleszólás kényszerre.

 - Nem hallasz, vagy mi?! Azt mondta, ha már mind itt vagyunk, egyszerűsítve, nem tőled várta a választ, hanem hatunktól.

 - Mindegy, a lényeg hogy kérdezzen már... - Akit nemrégiben leoltottam, és akit régen a barátomnak nevezhettem zavarban volt, látszott rajta, bántsa a mi összeveszésünk. Vagy csak én képzeltem be? Annyira hiányzott már a barátsága... Mindazok ellenére, amit mondott, gondolt rólam, abban a pillanatban ki akartam vele békülni. Épp ezért, nem érdekelve elengedtem a fülem mellett a kérdést, aztán másik oldalra fordulva közel hajoltam hozzá. Mivel Harry Arminék közé ült, ezért nekem kellett a két tűz közé csücsülni. - Nem békülünk ki? - Közelről néztem a szemeibe, először megrezzent a közelségemre, majd hamar át is vette annak helyét a döbbenet. Most, hogy szakítottak, biztos voltam benne, a mi barátságunk erősebb lesz, mint valaha. Nem érdekelt már, hogy beszólt nekem, nélküle igazán egyedül érzem magam. Hiába van rajta kívül négy haverom, ha ő nem tartozik közéjük, szar lesz minden. És ami a legviccesebb, elég rövid idő alatt elkezdett hiányozni. Na, az már biztos, nem vagyok százas. De kérdem én, ki lenne az Brian mellett?

- De, de, de. - Hevesen bólogatni kezdett, szorosan átölelt és szorongatott. Olyan jó érzés volt... Most először éreztem azt, hogy az érzelmei átáramoltak belém. Tudom, hülyén hangzik, de akkor is. Abban a pillanatban egyszerre öntött el a megkönnyebbülés, a boldogság, a melegség és még valami megmagyarázhatatlan dolog. Nem tudom, pontosan megfogalmazni mi is volt az, csak azt, hogy istenien éreztem magam. Kissé megbabonázva engedtem el, egy nagy boldog vigyor terült el az arcán. Még sose láttam ilyen csodálatosnak. Kék íriszei csillogtak, miközben rám pillantottak, arcvonalai egyszerűen vonzottak, na és a szája széle... Könyörtelenül hívogatott. Talán a sör miatt éreztem így, talán nem. Már egy ideje csak bámultam a szemébe és ő az enyémbe. Mintha csak némán társalogtunk volna, vagy ki tudja.

- Befejeznétek az enyelgést? - zökkentett ki ebből az undorító állapotból a szöszi. Nem volt a legjobb passzban, sőt elég ramaty állapotba volt. Kissé megsajnáltam.

- Mi csak kibékültünk. - Utáltam a szőke fejét, legszívesebben szívtam volna egy kicsit a vérét. De Blaine intett hátulról, hogy ne tegyem.

 - Az jó - állt fel Jack a székéből, lassan közém és legjobb barátom közé lépett, ő is hasonlóan lehajolt a barna fiúhoz, akárcsak én percekkel ezelőtt - én is szeretnék kibékülni veled!

Szemforgatva néztem a jelenetet, ahogy Brian visszautasítja, azzal az indokkal, hogy nem is szerelmes belé. Amiért persze vagy tíz percig előttünk nekiálltak veszekedni, de aztán végül megegyeztek egy egyszerű barátságban.

 - Most akkor már mehetünk? - kérdezte türelmetlenül Harry. Ahogy elnéztem rajt, frusztráltnak tűnt. Nem is csodálom, két részeg idiótára kellett vigyáznia.

 - Csak előtte elmegyek vécére. - Szégyellem, de attól az egy korsó sörtől kiütöttem magam. Mellettem lévő Brian vállára helyeztem a kezem és úgy toltam fel magam álló helyzetbe.

 - Segítek! - Meglepődtem, mert a titkos szeretőm ajánlotta fel. Mivel a többiek nem ellenkeztek, sőt azok a rohadékok előre is mentek, el kellett fogadnom. Elkísért a mosdóba és amíg én pisiltem egyet, addig ő a haját igazgatta.

 - Sajnálom, hogy vége köztetek - próbáltam valami beszédtémát kitalálni, mert hát egy ideje csak úgy csurgott belőlem a folyadék.

- Dehogy sajnálod! - nevetett fel. - Fogadni merek egy háromgombócos fagylaltba, hogy örülsz neki.

- Mitagadás - sétáltam mellé a csaphoz nevetve -, igaz.

- Persze, hogy igaz - dőlt háttal a mosdókagylónak -, tied lehet, de figyelmeztetlek, elmondom neki, mi is történt köztünk pontosan.

- Dehogy fogod!

- Dehogynem! Ne hidd azt, hogy mindenki úgy fog táncolni, ahogy te szeretnéd.

Felnevettem, annyira vicces volt, ahogy próbálta a kemény macsó férfit játszani. Szokásomhoz híven elmosolyodtam, miközben felnéztem az arcára.

- Nagy tévedésben élsz kiscsibém - eggyel közelebb léptem és úgy folytattam -, mindenkit én irányítok, de erre a későbbiekben úgyis rá fogsz jönni. - Kikerültem, az ajtó irányába vettem az utam, majd a kilincset megfogva megálltam és hátranéztem rá. - Ahogy egy nagyon kedves ember mondaná - Csók, puszi Jack-cica - az egészet direkt gunyorosan ejtettem ki, féloldalt húzott mosollyal dobtam neki egy csókot, aztán az ajtót kirántva elhagytam azt a helyiséget.

Kérdések:

1, Kinek ismerős a "Csók, puszi"? 

2, És honnan?

3, Mi a véleményetek eddig a srácokról? (mármint Kyle-Brian-Jack trión kívül)

4,Jól tette Brian, hogy szakított?

5, Szerintetek tényleg ennyire szerelmes lett volna Jack, hogy leitta magát?

#OFF - Vers

Sziasztok! :D

Még nincs kedd, szóval nem új fejezettel jöttem, de azért mégis valamivel.

Aoi a minap szorgoskodott, rájött az írhatnék és alkotott :D 

Egy verssel érkeztem hozzátok ^^ Jó olvasást, remélem tetszeni fog nektek, pipáljatok és írjátok meg kommentben, milyen a vers. 

Téged nézve szenvedek,

Már több éve epedezek.

Nem másért, érted,

Mert gonosz módon

Elloptad a szívem

Szeretlek, mert csak,

Ez az érzés lecsaphat.

Könyörülj rajtam

Ó, istenem

Szívem szerelembe esett.

Több éve várok rád,

Falevél háromszor sárgult már.

Leesett már mindegyik,

Csak ölelj addig, míg bírsz:

Szerelmünk így lesz igazi.

Elmúlt már a régi hó is,

De a szíved nem hajlandó

Behódolni. Szeress, kérlek,

Szerelmem – a megszólítás helytelen.

Barátodnak tekintesz, lilád sincs, hogy érzek.

Évek telnek, múlnak,

A helyzetünk változatlan.

Egyet kértem karácsonyra,

Légy velem, ha nem is

Tovább, egyetlen napra.

Talán Isten meg sem hallotta,

Kapcsolatunk mélyült barátságra.

Elhittem, hogy szerethetsz,

De bebizonyítottad,

Ez lehetetlen.

Az érzés fájdalmas, keserű,

Szerelmesnek lenni élethű.

Érzed, hogy élnél, érzed,

Hogy halnál, csakhogy

Legjobb barátod meghallja szíved hangját.

Nyolcadik ecsetvonás - Mai nap a győzelem a Hunsteröké lesz!

Sziasztok! :) Meghoztuk a nyolcadik fejezetet, reméljük, tetszeni fog. A gifet pedig Kidlei nézegesd sokat, csak miattad lett ez xd 

Brian szemszöge

 Dühösen trappoltam be a kollégiumi szobámba; el sem hiszem, hogy a drágalátos legjobb barátom olyat feltételez RÓLAM, ami nem is igaz! Fú, teljesen felforrt tőle az agyvizem! Nyugi, Brian, nyugi, jó lesz ez, csak nyugodj le... – ültem le az ágyra nagy levegőket véve. Kyle mindig úgy gondolja, csak neki eshetnek rosszul az én ki nem mondott sértegetéseim, de nekem nem eshet szarul, amikor ő ennyire barbár módon viselkedik velem. Idegesítő, nyomi... – fújtam egy nagyot, ló módjára. Annyira fel tud húzni az ilyen viselkedésével. Ám... Igaz, hogy nem akartam azt mondani, mint hiszi, de örülnék annak, ha Jack valóban őt szeretné; volna okom a szakításra. Lehet, hogy eddig úgy tűnt, oda-vissza vagyok a pasimért, de mostanában valami igencsak zavart: nem érzek semmi extrát a jelenlététől vagy az érintésétől. Talán kiégett a „szerelmünk", vagy tán nem is voltunk azok... Ahj, már! – túrtam bele a hajamba ingerülten, amikor valaki kopogott a szobám ajtaján, és egyből belépett rajta az én egyetlen kis öcsém.

– Szia – mosolyogtam rá. Már régen láttam, hiányzott, egyszer-egyszer én is odamehetnék hozzá. – Hali – ült le mellém. – Hogy s mint? – dőlt nekem, fejét a vállgödrömbe temetve. Haját kezdtem el babrálni, aztán megvontam a vállam. Nem tudja, hogy meleg vagyok, és remélem, nem is fogja megtudni, mert akkor ott mindenek vége volna. Rossz példát mutató bátty lennék.

– Semmi nincs – rántottam meg a vállam. Nem mondhatom el neki a „gondjaimat”, miszerint azt sem tudom, hogy kibe vagyok szerelmes. Vagy lehet, tudom, csak nem akarom elfogadni? – Veled? – kérdeztem vissza. Még jobban hozzám bújt, nyöszörgött egy sort, és szomorúan a szemembe nézett. Jézusom, valami gond lehet? Lehet, hogy… Mindegy, nem találgatok.

 – Ma lesz a körzetinek az eredmény hirdetése, és tuti, hogy nem nyerek! – vágta magát az ágyamra, hemperegni kezdett, talán még sírni is. Felnevettem, csak ennyi a gond, megnyugodtam. Annyira kis butus, az öcsém, még szép, hogy ő lesz az első. Talán még a külön díjat is elnyeri, az a festmény ámulatba ejtő volt. Sőt, még annál is szebb! Attól tartok, testvérem nagyobb tehetségre tesz szert, mint ami nekem volt, van, vagy valaha is lesz. Nyugtatóan megragadtam a kezét, tenyerét kezdtem simogatni, rámosolyogtam, ő felült, letörölte a könnyeit, és többet nem is kellett tennem, megnyugodott.

– Hunster vagy, ember, te csak győzhetsz – adtam meg neki az utolsó löketett. Elszántan felugrott, bólintott, mintha csak valamit letárgyalt volna magával, aztán megköszönve a segítségem távozni készült, ám megállítottam. Ott kell lennem, amikor porig aláz mindenkit, csak nem tudom, hánykor van eredményhirdetés. – Hánykor lesz és hol? – szóltam utána.

– Majd dobok üzit! – kiáltott vissza, aztán ismét egyedül maradtam. Én és a jó öreg falaim. Igen, rég dumáltam velük, és nem is most tervezek újra mély kapcsolatot létesíteni velük. Valahogy ki kell agyalnom, hogy mi legyen velem. Vele… Velünk! Jacken tisztán látszik, hogy komolyabban érdeklődik az én haverom iránt, az is feltűnt, hogy Kyle ezt pontosan tudja, talán még élvezi is… Ch, bizonyára engem akar ezzel idegesíteni, de megmondom neki, nem sikerült neki. Sőt, inkább csak megsegíti ezzel a helyzetem, hiszen így is, úgyis dobni akartam a szőkét, most legalább van egy nyomos indokom is. Azonban az zavar, hogy haragszik rám… Én nem… Én nem akartam vele összeveszni, csupán arra vártam, hogy ő is megerősítse a gyanúm, de nem! Ő ellenkezett, és rólam feltételez olyanokat, amit soha nem tennék meg. Elegem van mindenből, felhúzom magam valahová – álltam fel, majd kimentem a koleszból. Kis sétára volt szükségem; agyaltam, gőzerővel. Dobnom kell mindenképpen édesemet, de nem is akarok vele sem rosszban lenni. Hm, talán közösen meg kéne ezt beszélünk – vettem elő a mobilom, hogy küldjek neki egy SMS-t.

„Szia! Beszélnünk kell. Szokásos helyen tali, félóra múlva.

- B” – írtam. Rögtön válaszolt is. Egyszerűen lerendezett egy „ok”-kal. Igen, ennek a kapcsolatnak nincs jövője – sóhajtottam, miközben visszafordultam. A szokásos hely az a boksz. Visszafelé az úton már nem gondolkodtam, mintha kissé megkönnyebbültem volna valamitől. Pedig általában az ember ideges, ha szakítani készül. Odaérve ő már ott várt, szerencsére a srácok a láthatáron sem voltak. Ilyenkor mindig csavarognak… Mosolyogva mögé sétáltam, beletúrtam makulátlan, puha, selymes, csillogó hajába, nyakánál pedig átöleltem. Kuncogva megcirógatta a kezem, jobban hozzám bújt, illetve meg is csókolta karom.

 – Szerelmem, miről akartál beszélni? – mosolygott rám, maga módján aranyosan, miközben leültem elé. Sóhajtottam, meg kell tennem, nem szabad megenyhülnöm. Elidőztem két szép szemén, annyira édes! Mit tervezek én?! Egy félistent dobni? Ahj, de… Annyira fel voltam készülve erre.

– Nincs kedved elkísérni öcsém eredményhirdetésére? – nyögtem ki végül. Na, tessék, Brian megint produkáltad magad. Annyira befolyásolható vagy, egy kis puszika, mosoly, meg csini, jó tapintású sörény, és bumm! Te egyből térdre borulnál. Hehe, utálom magam.

– De, szívesen – bólintott boldogan, az asztalon átnyúlt a kezemért, megfogta, megcirógatta, meg is puszilta. Óh, anyám… Még most sem érzek bizsergést, egyszerűen csak jól esik. Pontosan, a mi kapcsolatunknak már rég lőttek, szakítanunk kell. De, ha most rátámadok, akkor a barátságunknak is vége szakad, valahogy arra kell rávennem, hogy ő vegye észre magát. Igen… Jackly, dobni fogsz engem. Ó, de még kiért? Hát, Kyle-ért! És ezért fog mindkettő mellettem maradni, mert imádnivaló vagyok. Na, meg nekem lett igazam.

– És mit szólnál ahhoz, ha Kyle is jönne? – vetettem fel a kérdést. Ha egy légkörben lesznek, jobban meg tudom figyelni, hogyan is viszonyulnak egymáshoz, avagy hogyan néznek egymásra. Igen, a győzelem a Hunsteröké lesz a mai nap. – Felőlem jöjjön – vonta meg kissé dacosan a vállát. – De kezd irritálni, hogy mindegyik randinkon ott van – sóhajtotta. Édesen rámosolyogtam, én is megpusziltam a tenyerét. Bele kell egyeznie!

– Tudod, hogy téged szeretlek a világon a legjobban – néztem mélyen a szemébe. Ő is tartotta a kontaktot, így egy ideig szemeztünk, szinte próbáltam a lelkébe látni, de ez természetesen nem sikerült.

 – Rendben, akkor elhívom én – adta meg magát. Hála isten, ha én hívom, biztosan nem jön, mert jelenleg utál. Bólintottam, ő küldött neki egy üzenetet, én pedig visszatértem a szobámba, ahol Kyle is ott volt. Mintha be sem léptem volna, nem is köszönt, még arra sem méltatott, hogy rám nézzen. Csupán előkapta a telefonját, mosolyogva elolvasta a szerintem Jacktől kapott üzenetét, aztán el is tűnt. De persze Kyle módra figyelt arra, hogy egy másodpercre se pillantson az én irányomba. Csessze meg, úgyis velem fog lógni, ha akarja, ha nem! És rá fog jönni, hogy nekem volt igazam mindvégig. Ekkor én is megkaptam öcsémtől a verseny eredményének a hirdetésének a helyét. Bingó! – vigyorodtam el. Gyorsan én is öltözni kezdtem; természetesen egy kék inget, fekete nadrágot és egy hozzáillő fekete lakkcipőt vettem fel. Az ing ujjait a könyökömig felhajtottam, hajamat kissé felzseléztem. Apám szerint, így néz ki a vérbeli művész. Ám remélem, nem nézek ki elég jól, a mai nap Eliotról és a két gyökérről szól. Mindennek tökéletesnek kell lennie. Dobtam egy üzit a cicámnak, hogy hol jöjjön értem, mivel indulunk. Azt válaszolta, fél óra, el kell készülnie. Ó, egyem meg, tetszeni akar valakinek. Hogy nem nekem, abban is biztos vagyok.

– Cica, itt vagyok – hajolt be az ajtón mosolyogva, szőke tincsei kissé meg is lebbentek tőle. Rámosolyogtam, nagyon édes volt, hasonlóképpen öltözött fel, mint én, csak neki rózsaszín ingje volt, na meg nyakkendője.

– Óóó – haraptam be az alsó ajkam. – Azt hiszem, félistent láttam – kezdtem közeledni felé. Rendesen bejött a szobámba, átkarolta a derekam, én nyakába kapaszkodtam, és egy igazi szerelmes csókot váltottunk. Élvezd ki minden pillanatát, édesem, ma mindennek véget vetek.

– Jack, jössz már? – jött utána Kyle is. Teljesen elámultam; igaz ő nem olyan ünnepies ingben volt, mint mi, hanem rendes utcaiban, szaggatott farmerben, fehér sportcipőben, de mégis ő nézett ki hármunk közül a legszexibben. Amint megpillantott engem is, dacosan oldalra rántotta a fejét; még mindig haragudott rám, a semmiért! – Nem mondtad, hogy ő is jön…

– Hiszen az öccse – magyarázta, úgy, mintha egyértelmű lenne, hiszen az is. Fintorodva kiment a szobából, jelezvén, hogy elfogadja erre a röpke pár órára a köcsög társaságom. Nem törődve megvontam a vállam, és elindultunk utána. A galéria három utcával volt csak arrébb, mire odaértünk sokan voltak ott. Természetesen út közben én egy kicsit lemaradtam, ők ketten mentek elől, valamiről beszélgetve. Onnan hátulról elnézve teljesen beigazolódott a sejtésem; Jack szerelmesen, lágyan nézett mindig rá, próbált közel sétálni hozzá, és minden hülyeségen nevetni. Hm, érdekes, érdekes…

– Brian! – szaladt rögtön oda hozzám Eliot, és szorosan megölelt. Ő öltönyt viselt, ebben illik átvenni az első helyezésért járó díjat. – Mindenre készen állok – vigyorogott rám magabiztosan.

– Nyugi, tuti, nyerni fogsz – mosolygott rá Kyle. Öcsém bólintott, majd visszatért a többi versenyzőhöz. Jackék ismét beszélgetésbe kezdtek, mintha teljesen össze volnának már nőve, mintha már ezelőtt is sokat lógtak volna együtt. Szőkeségem elsütött egy poént, haverom csak ráncolta a szemöldökét, ő sem értette a vicc lényegét.

– Na, nem érted? – karolta át a vállánál, és adott neki egy barackot. – Állt a srác középsője – magyarázta nevetve.

– Attól még nem vicces – vigyorgott rá eszméletlenül pimaszul. Kissé közel volt egymáshoz az arcuk, édesem el is pirult. Öhm… Ez egy kicsit fáj… Tudom, nem kéne, hiszen én akartam ezt, de akkor is! Rohadtul nem élvezem, ahogy ketten ezek itt enyelegnek előttem, főleg, hogy az egyiknek CSAK velem kéne foglalkoznia, nem pedig Jackkel. Vagyis… – lepődtem meg a saját gondolatomra is. Idióta vagyok, magam sem tudom, mit gondolok. Ekkor hirtelen a terem közepére felállított ideiglenes színpadra felsétált egy öltönyös, kopasz, szemüveges férfi, egy lappal. Mindenki felé fordult, a beszélgetések abbamaradtak. A férfi megigazította a mikrofont, kipróbálta, és figyelmet kért magának.

– Minden kedves idetévedőnket üdvözlők a Hazám, tájam, környezetem nevezetű körzeti festészeti versenynek az eredményhirdetésén. A festményeket az eredményhirdetés után megtekinthetik galériánkban. Összesen nyolcvankettő remekműből kellett a zsűrinek kiválasztania azt a hármat, amelyek tovább jutnak országos döntőre is. A helyezettek a rendezvény után vezetik át nyereményüket. De akkor nem is húznám tovább az időt, jöjjenek a helyezettek! – Na, végre, annyira utálom, amikor ennyi rizsát nyomnak… – Harmadik helyezet, a bronzérmes, aki egy ámulatba ejtő műt küldött be nekünk. – Itt természetesen tartott egy kis hatásszünetet, én szinte darabokra rágva az alsó ajkam. – Chad Dickens! – jelentette be, mire jobbomról valaki rögtön tapsolni kezdett, rögtön utána a nép is. Oldalra kaptam a fejem; Chaster? – értetlenkedtem, majd visszafordultam a színpad felé, ahol az oklevelet a szőke kis barátja vette át, akit még jó múltkor Kyle végig mért. Oké, bolondoknak jár a szerencse, ezt eddig is tudtam. – Második helyezet, aki nem sokkal csúszott le az első helyezésről… Martin Call. – Ki ez? Fogadok, nem is a mi sulinkba jár, hiszen sose láttam – néztem, ahogy átveszi a „díját.” – Végül az első helyezet, aki a nyolcvankettő festmény közül a legbámulatosabb, legjobb, leggyönyörűbb, legjobban a témához valót készítette… – Hosszabb szünet, mint általában, lábaim úgy éreztem, majd’ kiesnek alólam, amikor végre kimondta a nevet. – Eliot Hunster! – kiáltotta el magát a kopasz, mire én hatalmas „hurrá”-t eleresztve felugrottam, majd vastapsba kezdtem. Szerencsémre a tettem mindenki követte. Öcsém büszke vigyorral az arcán vette át az oklevelet, aztán mindenkit kiküldtek egy másik helyiségbe, míg előkészítik a festményeket.

– Tudtam, hogy nyerni fog – mondja elámulva Jack.

– Én is – ámuldozott vele együtt Kyle is.

– Persze, hiszen én mondtam – vigyorgott rá. Unottan figyeltem a beszélgetésüket; egész randi alatt Jack egyetlen szót sem szólt hozzám, se barátom. Komolyan, hogy kéne éreznem? A két srác, akit imádok, egymást nyalják, falják, én itt állok gyertyatartóként, erőltetett mosollyal a képemen, és azon agyalok, hogy a pasimnak mi van, ami nekem nincs, és miért ő vele van ilyen jóban az én haverom, és miért nem velem…

– Brian, minden oké? – fordult felém a szőkeség, de Kyle-t még mindig a vállánál ölelte. Elidőztem rajtuk, túl jól összeillettek, túlságosan irritált, hogy Kyle hagyta az egészet, az sem hagyott nyugodni, hogy nekem kéne ott állnom, nem neki, mivel Jack az én pasim!

– Nem… – motyogtam lesütött szemmel.

– Tessék? – értetlenkedett. Elegem van!

– Kurvára nem oké semmi – emeltem meg kissé hisztisen a hangom, mire mindkettőnek kitágultak a pupillái, de nem érdekelt, egyszer nálam is elszakad az a bizonyos cérna. – Elmondom mi a gond, cicabogaram, ha már megkérdezted. Egyszerűen felmegy az agyvizem, ha látlak Kyle-jal, utálom, ha velünk van, mert akkor csak vele foglalkozol, és rohadtul elegem van abból is, hogy engem dugsz, míg ő belé vagy szerelmes! – Már ellenkezésre nyitotta a száját, de nem, most én beszélek! – Szakítok, basszus, érted?! – kérdeztem erőteljesebben. – Vége! – nyomtam meg ezt a szót, majd lazán elsétáltam. Gratulálnom kell az öcsémnek, nem érek rá az ő szerelmüket pátyolgatni.

Kérdéseink:
1.) Nem gyors egy kicsit, hogy dobta?
2.) Mi tetszett a fejezetben? (ha tetszett)
3.) Mi nem tetszett?
4.) Mit gondoltok, Kyle direkt szívta Brian vérét?
5.) Jackről vélemény?:)

Hetedik ecsetvonás - Csak erotikusan!

Héloo! :3 Hehe, kedd van, nincs éjfél, csupán öt óra múlt, és mi mégis itt vagyunk a friss fejezettel. Tapsot kérek, igen-igen, köszönöm. Szóval, reméljük, ez is tetszeni fog. :D Jó olvasást!

Ps. Iratkozzatok fel, írjatok megjegyzést és pipáljatok! *^* :3 

Kyle szemszöge

Másnap reggel kisimultan és boldogan keltem fel. Ahhoz képest, hogy múlt éjjel rossz álmom miatt barátommal kellett egy ágyban nyomorognom, elég jó éjszakám volt. No, nem baj, jót aludtam – nyújtózkodtam ki a padlón lévő táskámért, hogy kivegyem belőle a cigis dobozom, és rágyújthassak. Meg is tettem, és már éppen az öngyújtómat nyomtam le, mikor a semmiből beviharzott Mr. Inkább A Pasimmal Randizok Jack.

- Siess, Brian, mutatnom kell valamit - hadarta el a mondandóját, aztán észrevette, hogy én is ott fekszem a szeretett barátja mellett. Ránéztem a kis művészemre, aki mintha meg sem hallotta volna - bár biztos ez is történt - aludt tovább. Tekintetem visszatévedt az akkora már ideges szöszire, motyogott valamit, de nem teljesen értettem, mit. Jól ráösszpontosítottam, majd végre ki tudtam venni, amit még a bajsza alatt morgott.

- Mit keresel itt?

Hmm, ez aztán egy értelmes kérdés - gondoltam magamban, mikor az öngyújtóval meggyújtottam a cigaretta szálat, egy aprót beleszívtam a düh kerülése érdekében.

- Ebbe a szobába helyeztek el - rántottam meg a vállam, mintha csak egy hülye kérdésre válaszolnék.

- De nem az ő ágyában! - rivallt rám.

Hát... - gondoltam magamban. Komolyan ettől a kiakadásától fog megfájdulni a fejem, azt hiszem itt az ideje, hogy megmagyarázzam a dolgokat. Az ágyban ülő helyzetbe toltam magam, lábaimat összekulcsoltam törökülésbe, majd egy kecses mozdulattal - vagyis ahogy én képzeltem el volt kecses mozdulat - rápillantottam.

- Rosszat álmodtam. - Egy ideig átfutott az agyamon a gondolat, miszerint jobb lenne valamiféle kreált indokkal előállnom, aztán rájöttem, hogy abba nincs semmi, ha az embernek rémalma volt. Azt hittem, ilyenen nem akad fenn senki, de tévedtem. Arcizmai egyszerre rándultak meg, szemei lángoltak és nem engedték el a tekintetem. Annyira látszott a düh azokban az íriszekben, amiket úgy utáltam, hogy legszívesebben egy kiskanállal kapartam volna ki őket. Féltékeny volt, látszott rajta, hogy fájt neki, hogy egy ágyban lát minket. Ha akkor okosabb lettem volna, nem idegeskedek fel a saját hülyeségeimen, hanem inkább csak kiszálltam volna az ágyból, és kisétáltam volna a helyiségből. De nem ezeket tettem, bolond voltam. Csak azon járt az eszem, hogy mégis pontosan melyikünkre is féltékeny, aztán hirtelen ötlettől felbátorodva odanyúltam a mellettem lévő fiúcska orcájához, és megcirógattam azt.

- Ne nyúlj hozzá! - ragadta meg a szürke, alvós pólómat, elhúzott a meleg paplanom alól ez a pszichopata állat, és magával ráncigált a szobán keresztül a fürdőszobába. - Attól, hogy rosszat álmodtál az nem jogosít fel arra, hogy más ágyában legyél! - dobott szó szerint le a kád szélére, szerencse, hogy meg tudtam kapaszkodni, és nem estem le.

Ekkora hű hót csapni a semmiért... Úgy viselkedik, mintha már vagy egy éve járnánk! Pedig nem, épp ellenkezőleg! A szobában nyugodtan alvó emberrel van már körülbelül egy éves kapcsolata. Mocorgást hallottam az ajtó irányából, és csak remélni tudtam, hogy a pici művész zsenim alszik. Bár tudtam, hogy őt még egy bomba se kelti fel, mégis aggódtam. Mert hát ott van az a "mi van ha". Elegem volt már mindenből, fájt a fenekem a kemény kádtól, már éreztem, hogy forr valami ott belülről, ami kitörésre vágyott, még pedig a düh és a méreg keveréke volt az.

- Elég! - kiáltottam vissza a szőkére. - Tudod, mennyire elegem van már belőled?

- Belőlem? - lepődött meg. - Hiszen te vagy az, aki játszadozik!

- Az mellékes - néztem oldalra, majd újra a szemeibe -, amiket tettél velem sose fogom megbocsátani. Először is berontottál a szobába. Mint egy őrült rám támadtál - kezdtem el sorolni az összes bűnét, amiért legszívesebben a földbe tipornám a fejét. - Másodszor, nem tudtam miattad elszívni a cigim, ledobtál ide - mutattam a hideg kádra. - És végül ordítasz velem, mint a sakál... - álltam fel a fürdőkádról, majd megráztam a fejem és megkérdeztem, amit már rég meg akartam tudni. - Szereted? Nem válaszolt rá, a helyett inkább a márványpadlót vette szemügyre, mire újból rákérdeztem. Miután másodszorra sem tisztelt meg a válaszadással, megragadtam a vállát és megismételtem a kérdésem. - Válaszolj már! - utasítottam a szemébe nézve.

Tekintete a szememről az ajkamra vándorolt, majd, mint aki azt megkívánta egy aprót az alsó ajkába harapott, aztán újra a szemembe nézett, és megcsókolt. Undorodó pofát vágva vártam körülbelül két másodpercet, végül kezemet a mellkasára téve eltoltam magamtól.

- Takarodj! Most! - Nem néztem rá, odasétáltam az ajtóhoz, és nemes egyszerűséggel kitessékeltem először a fürdőszobából, majd a hálóból is. Ez az idióta... Azt hittem, hogy őt szereti, de amit válaszul kaptam teljesen a padlóra küldött. Nem tudom miért, de rosszul esett, talán bűntudatom volt, amiért ezt tettem Briannel. Chh, és még a barátjának neveztem magam. Szánalmas, a barátok nem döfik hátba egymást.

Hát ennyire szar ember volnék? - sétáltam oda az alvó fiúhoz. Olyan nyugodt volt,  mosolygott álmában, ebben a pózban egyszerűen gyönyörű volt, nem csoda, hogy tegnap este késztetést éreztem a bőre érintésére. Ha csak visszaemlékszem arra az éjszakára, az jut eszembe, hogy rémálmom volt, s mint egy idióta tinédzser mikor a szexi haverja mellé fekszik, felizgultam, épp azért kellett valamivel csillapítanom a forróságot, ami akkor átjárt.

Megsimogattam egyik kezét, amit szokásos alvás módja miatt maga mellett tartott. Brian mindig tovább aludt, mint én, kész alvós baba, és persze az ilyen helyzeteket szoktam megfogni, csakhogy nézni tudjam. Elég őrültnek hangzik, de a fiú, aki az ágyban aludt annyira elbűvölő volt nyugalmi állapotában, mint egy porcelánbaba, aki pici kis nyöszörgésekkel adta tudtára a körülötte lévőknek, hogy még az élők közt van. Ha meg kéne fogalmaznom, és hasonlítanom a látványt, ami elém tárult, akkor azt mondanám, olyan, mint egy festmény. És a legszomorúbb, hogy nemcsak kívülről tökéletes, hanem belülről is. Nála jobb embert soha nem ismertem. Mindig annyira kedves volt és annyira hiszékeny, hogy élvezet volt becsapni a Jackes üggyel kapcsolatban. Nem tudom, hogy voltam képes mindaddig azt csinálni a tudta nélkül, de akkor eldöntöttem, felhagyok az értelmetlen bosszúval.

Hirtelenjében a folyosón és a szobákban lévő kis csengőt ütni kezdte az a fémszerkezet, aminek végül is ez volt a dolga. Úgy utáltam, akárhányszor megszólalt a csengő, rémes hangja volt, de ha az nem lett volna elég, akkor ez a ricsaj vagy két percen át zajlott.

- Kelj fel! - csaptam meg egy párnával az álomszuszék haveromat. - Most!

- Eliot? - kérdezte, mikor nagy nehezen kinyitotta a szemeit és értetlenkedve tanulmányozta a kispárnát, amivel megcsaptam.

- Nem a pici édes testvéred az, hanem én - álltam fel mellőle unottan, nem értem, miért kérdezi meg állandóan az öccsét, akárhányszor egy párnával ébresztem -, de mindegy is. Szólt a csengő, menjünk órára.

- Mi?! Már csengettek? - kiáltott fel, aztán, mint valami él tanuló átöltözött és futott is.

 Ennyire sietni az órára, kész vicc. Mióta ismerem nem is emlékszem olyan napra, amikor elkésett volna vagy nem ment volna be a suliba. Hehe, a kis tanulás mániás. Mindig is ilyen volt, és ilyen marad. Oldalra néztem az éjjeli szekrény mellé - még a cuccait is itt hagyta. Nagyot sóhajtva megfogtam táskáját és a hátamra dobtam. Így hát az egyik oldalamon a saját cuccom a másikon ezé a köcsögé volt. Még utoljára megigazítottam a pólómnak a gallérját, majd indultam is. Nevetségesnek gondoltam ezt az egész helyzetet, hiszen hét óra húsz perc lehetett körülbelül és egyedül sétálgattam, mint egy idióta, már csak Brian arcára voltam kíváncsi, mikor megtudja, hogy a csengő, ami elhangzott az ébresztő gyanánt szólalt meg. Szerencsére, miközben sétáltam nem kellett unatkoznom, a bandából Harryvel összefutottunk, kivételesen piros sálat viselt a megszokott kék helyett, fura, de kíváncsi voltam mi is annak az oka. Mert hát, ha hiszi valaki, ha nem, az osztályban mindenki meg volt róla győződve arról, hogy a kék színű sálban fogják eltemetni. Még fogadtunk is Arminékkal, de ezek szerint elvesztettem a fogadást.

- A barátnőm választotta - válaszolt a kérdésemre, miközben odanyúlt a sálához, hogy megigazította. Büszke volt rá nagyon, látszott rajta, hogy tényleg szerelmes, nem úgy, mint egy évvel ezelőtt, mikor a kiscsaj a szeme előtt csalta meg. Uhh, biztos szar lehetett, akkora egy kurvát, mint az a lány nem hordott hátán még a Föld. Egyszer mutatta be nekem, na és annyi bőven elég is volt belőle. Mikor szakítottak bevallom őszintén, örültem neki, hiszen épp azt tervezgette, hogy mikor a bandácskával együtt elmegyünk leinni magunkat, akkor őt is magával hozzá. Na persze, azt kellett volna. Az ilyen helyzetekben örülök, hogy egyáltalán nem vonzódom a lányokhoz. Elvégre, ahogy elnézem, pár haverom kapcsolataikat elkap az undor, egész nap a nyakában lóg, nyávog, na meg persze féltékenykednek. Kinek kéne ezek után nő? Végre a suli bejáratához értünk, ahol még elszívtam egy szál cigit, majd indultunk is a terembe.

- Ahj - feküdtem el a padon, ahogy beértem. - Olyan fárasztó idáig kisétálni - nyavalyogtam tovább. - Nem tudom, meddig bírom még.

- Nyugi má' - koccantotta meg a jobb vállam a sietős él tanuló. Fáradtan felé fordítottam a fejem, és kérdőn néztem rá. Mit akar? Nem hozzá szóltam, hanem a sálas kölökhez. - Mivel egy szemét alaknak hála korán itt beértem, felmentem az igazgatóúrhoz és megkérdeztem, mikor jöhetünk végre vissza.

Na, ez már felkeltette az érdeklődésem. Végre visszatérni a régi koleszba annyira jó lenne, nem kellene minden reggel vagy háromszáz métert gyalogolnom. Minden iskola a nyári szünetben szokta felújítani a termeket, kolesz szobákat, de  sajnos ebben az évben a Fly Of The Imagination Akadémiának nem volt elég az az egy hónap, amit kiadnak szünet névvel illetve. Ezért hát, amíg elkészül a régi "lakhelyünk" egy másik épületben szállásoltak el, valami egyszerű gimnáziumi kollégiumba.

Mielőtt rákérdezhettem volna a dologra a tanár bejött, hogy kezdjük el most, és akkor hamarabb elmehetünk. Felmerült bennem a kérdés, mi van azokkal, akik később szoktak érkezni, de inkább nem szóltam. Egész órán nem tudtam figyelni; Jacket figyeltem, na meg a legjobb barátomat. Hogy járhatnak ezek?! Össze sem illenek. Legalább is szerintem. Ami tök fontos, hiszen én vagyok a legjobb barátja! Na, mindegy... Nem, nem mindegy - ráztam meg a fejem hevesen. Igenis megkérdezhette volna, mi is lenne a véleményem róluk vagy hasonló dolgok. De most komolyan már... Mit szerethet a páviánképűn? Jack egy kőkorszaki idióta, akinél már az is csoda, hogy le tudja írni a nevét. Nem hiszem el, hogy bízik benne. Hiszen elárulta, megcsalta őt! Hehe, és ezt pont én gondolom, mert hát végül is miért vagyok kiakadva? Azért mert megbízik benne, vagy azért mert bennem nem kéne? Hiába gondolkodom ezen a dolgon, mindig ugyan arra következtetésre jutok. Brian túl naiv. Óra közben a padomon landolt egy papír, amin az volt írva, "minden rendben?"

Körbenéztem és épp az mosolygott rám, akin nemrégiben gondolkodtam. Ez a srác direkt kelt bennem lelkiismeret furdalást... És az idővel-időre egyre csak nő.

„Persze, de órák után a teremben, amit kiadtak nekünk találkozzunk. Beszédem van veled" - firkantottam vissza, majd összegyűrtem, és rádobtam a levelezőtársam padjára. Láttam még, ahogy bólintott miután elolvasta a levelet, majd nemes egyszerűséggel a tortatójába gyűrte azt.

Vajon tényleg jól teszem, hogy bevallok mindent? - kérdeztem szinte magamtól, mintsem mástól. Ezután a tanár párszor felszólított, tett fel kérdéseket, mert állítólag úgy vélte felfedezni, hogy nem figyelek oda az órájára. Mintha olyan hű, de fontos lett volna, na, mindegy. A második és az azt követő órák, már külön órák voltak, nekem agyagozást tanítottak, míg Brian és Jack festészetre mentek, aztán Digital art, nekik pedig valami hülyeség, amit felvettek. Fogadni mertem volna egy csomag szottyiban, hogy direkt egy tantárgyakat vettek fel a kötelezőkön kívül. Persze, az én óráimra nem tud bejönni az a szerencsétlen... Chh, kurvára féltékeny vagyok rájuk. Mert, hát mi lesz, ha végül már olyan jóban lesznek, hogy a kis festőművészem totálisan elfelejt?

***

Az órák nemrég értek véget, még mielőtt elmentem volna a megbeszélt helyre, leugrottam a büfébe valami olyan kajáért, amit Brian imád, bíztam benne, hogyha lekenyerezem, nem fog annyira haragudni, mint ahogy általában tenné. Így hát félve kinyitottam a terem ajtaját, de nem találtam bent senkit. Csak egy cetli volt kitűzve az ablakkereten. És, ha most nem veszem észre? Miért ide tűzi? Ahj, biztos a fura apja mutatta neki ezt a módszert, vagy hasonló dolog. Sóhajtva megráztam a fejem, majd egy mozdulattal le is téptem onnan, és el kezdtem olvasni azt, amit írt.

„Kések, hozok lányokat, akiken gyakorolhatod a testfestést.

- B”

 Mikor megláttam az üzenet utolsó betűjét, majdnem hangos nevetésben törtem ki. Ó, vajon ki lehet az a B? Imádom a Pretty Little Liars c. sorozatot, és mióta ezt megtudta, azóta minden üzenete alá odaírja a kezdőbetűjét. Egyszer megkérdeztem, miért és azt válaszolta, „csak A lehet olyan titokzatos, hogy egy betűt használ?” Még mindig mosolyogva leültem a padlóra, mivel még mindig nem volt a teremben semmi, és onnan vártam, hogy az én idióta barátom megérkezzen végre. Nem kellett sokat várnom, hogy kattanjon a kilincs, de a várva várt személy helyett a rohadt szőke lépett be. Mit képzel ez mégis magáról? Mindig mindent elront, de mindig!

- Nem érek rá - szólaltam meg, mielőtt bármit is mondhatott volna. Ha azért jött, hogy befejezze a reggeli traccsolásunkat, akkor sajnálom, nekem ahhoz nem volt kedvem. Nem voltam a legjobb állapotban, igaz nemrégiben még nevettem, de az teljesen más dolog volt. Brian sokszor meg tudott nevettetni, de attól még bűntudatom volt, és épp ezért gondoltam azt, hogy azt a viszonyt, amit még elkezdtem vele ott helyben abbahagyom. - Azt akarom, hogy vége legyen - folytattam a mondandóm, mert nem válaszolt az előbbi kijelentésemre, csupán állt ott előttem, mint egy... Hmm, hogy is fogalmazzak? Most az egyszer szépen kéne. Na, szóval, ott állt előttem, mint egy fatuskó, várta mit is akarok pontosan kihozni ebből a beszélgetésből.

- Úgy érted köztünk legyen mindennek vége?

- Ahj, hát persze - néztem rá félszegen. Nem tudtam, miért voltam olyan dühös, de azt igen, hogy idegesített már magában a srác jelenléte is, ezért minél hamarabb el akartam küldeni a közelemből, legalábbis egy kis időre, míg le nem nyugodtam. – Figyelj. - Gúnyos, szinte már gonosz mosolyra húztam a számat. - Nem szeretlek, csak játszadoztunk. Mi sose jártunk és nem is fogunk!

- Igen? – nézett mostanra már ő is a szemembe. – Akkor tudod mit? Ha nem jártunk, nincs is minek vége legyen! - mondta, majd azzal a hévvel ki is viharzott a helyiségből. Nem akartam megbántani, igazából nem tudom, miért csináltam ezt. Csak azt tudom, hogy jól esik, de a helyzet az, hogy hiába mondtam azokat a dolgokat neki, meglehet, hogy percek elteltével már, hívom is, hogy csak vicceltem vagy valami. Sokszor változik a véleményem, elég labilis embernek tartom magam, aki egyik pillanatban a-t mond, másikban b-t. Ezért sem tudok soha arra a kérdésre válaszolni, mit fogok csinálni. Még egy kis ideig gondolkoztam Jacken, mikor megérkezett Brian négy barátnőjével.

- Jack hol van?

- Nem tudom – rántottam meg a vállam, próbáltam lazának tűnni, mint, akit egy cseppet sem érdekel. – Miért?

- Úgy volt, hogy segít, de biztos közbe jött neki valami – legyintett, majd az egyik lányt el is kezdte kidekorálni. Tényleg, itt áll előttem három széplány, akik csak arra várnak, hogy festegessek rajtuk. Egy szőke, fekete, barna. Ahogy elnéztem rajtuk Brian nem válogatott sokat. Kiválasztotta a négy legkurvásabb lányt az iskolából, és hozta is őket. Hehe, biztos azt gondolja, ha ők a modelljeink, akkor a nyerés száz százalékos. Ránézem a lányokra és megkérdeztem, melyik akarja először, hogy lefessem. Mind egyszerre akarták, ezért én készítettem egy sort, jobbról balra. Az első lánynak a hasára hennával festettem nővényeket, a másodikat Brian ellopta, így hát már csak a harmadik volt hátra a szöszi kiscsaj.

- Na, mit fessek rád? – nyomtam ki a maradék festékes tubusomat is. Legközelebb, ha papírboltba megyek, vennem kell újakat.

- Jaj de cuki vagy – vihorászott, mint egy idióta. Mivel furán néztem rá, egy idő után abba hagyta a nevetést.

 – Tudod mit? Csak erotikusan – kacsintott rám. Erotikusan… a Kurva istenedet azt! Hogy a fenébe legyen rajtad erotikus dolog? Dühösen kifújtattam a levegőt, ránéztem és próbáltam elképzeli, mit is fessek rá. Végül a bikininél állapodtam meg, elvégre sok ember szerint az szexi. De nem, a rinyagépnek nem tetszett. Hát, basszus… Hol a kurva életbe tudhattam volna, mit is jelent neki pontosan az erotikus kifejezés?! Meg amúgy is, ki használ ilyen szót? Egyértelmű. hogy egy ribanc! Amíg nyavalygott nekem, addig magamban oda sem figyeltem rá. Mindig másra terelődött el a figyelmem, épp ezért nem tudom mikor mehettek ki a teremből.

- A csajok elmentek? – kérdeztem meglepődve, mert egyik pillanatról a másikra eltűntek, de nem bántam. Sőt, örültem neki, de ahogy mindig most is elrontotta valaki a kedvem. És vajon ki? Hát, Brian…

- Beszélnünk kell – pakolta el a cuccait a táskába –, Jackről.

- Hallgatlak – mondtam félve, reméltem, nem tud semmiről, vagy legalább nem sejti a történteket. Olyan furán nézett rám, gyűlölet volt a szemeiben. És ennek normális esetben meg kellett volna rémisztenie, de nem így történt, a helyett egyre dühösebb lettem, minden egyes mondandójával.

- Jack szerelmes beléd, látom rajta!

- És? – Akkor mégis mi van? Nem tehetek én arról, kit szeret meg az a barom.

- És?! Hogy mondhatod csak azt, hogy és? Te tehetsz róla!

- Én? – nevettem fel hitetlenkedve. – Mégis miért pont én?

- Mert – fordította el a tekintetét. Látszott rajta, hogy gondolkozik a válaszon, és ilyenkor jöttem rá, hogy nem tud ő az égvilágon semmit. Csak kell neki egy indok, miért megy neki tönkre napról-napra a kapcsolata. Még a hülye is észrevette, egyre kevesebbet beszéltek egymással. - Tudom, hogy téged szeret, mostanában másról nem tud beszélni, csak rólad. Blabla Kyle így, Kyle úgy. Az idegeimre megy! Szóval csak meg szeretnélek kérni, hogyha kikezdene veled, ne fogadd el!

- Atya úr isten, Brian! – gyűrtem meg a tenyeremmel az arcom. – Miért engedném meg, hogy kikezdjen velem? - Nem válaszolt erre a kérdésre, de sejtettem, mit gondolhatott rólam, ezért én válaszoltam meg a saját kérdésemet. – Mert nekem mindegy, ugye? Csak fiú legyen.

- Nem ezt akartam...

- De, ezt akartad! – Megfordultam és kiviharoztam a helyiségből. Dühös voltam nagyon, sose hittem volna, hogy ezt a mondatot pont a legjobb barátom szájából fogom hallani. Visszagondolva nem vagyok büszke arra, amit akkor tettem, mikor ezt mondta. Ha megváltozathatnám a történteket, máshogy cselekedtem volna. De sajnos nem tudom átírni az időt, berontottam Jack szobájába, a szobatársát kiküldtem onnan, majd rámásztam az ágyra.

 - Mit csinálsz te itt? – lepődött meg. – Nem azt mondtad, hogy vége?

- Fogd már be – csókoltam meg, nem volt okos gondolat, de valamivel el kellett terelnem a gondolataimat az előző veszekedésről. – Tudod mit? – tértem az ajkairól a nyakához, és ott kezdtem el puszilgatni, nyalogatni. – Csak erotikusan! - Tudtam, nem értette, miért is mondtam azt, de nem gond, a lényeg, hogy én igen. 

Kérdéseink:

1.) Kyle egy tízes skálán mennyire köcsög?

2.) Szerintetek Brian valóban mondana ilyet?
3.) Jack akkor most kit is szeret? :D 

4.) Nézitek a hazug csajokat? És, ha igen, szerintetek ki A? 

5.) Hogy tetszett a fejezet?:33

Hatodik ecsetvonás - Üdv köztünk Zöld szemű szörnyeteg!

Sziasztok! Ezer bocsánat, hogy késtünk, de elfelejtettük, hogy milyen nap van. c: Reméljük, tetszeni fog, jó olvasást! ^^ 

Brian szemszöge:

Megpuszilt... El sem hiszem. Eddig csak az álmaimban történt meg, és nem csalódtam, ajkai épp oly puhák voltak, mint ahogy elképzeltem. Fura volt, úgy éreztem, hogy abban a pillanatban kettényílik alattam a föld és elsüllyedek. És ne felejtsük el az ajkain kívül azt a mámorító illatot. Hmm, sose éreztem még ennyire közel magamhoz, éreztem, hogy lázam egekig szökött, főleg miután megköszönt valamit és rám mosolygott. Hihetetlen - haraptam be az alsó ajkam, amikor is észrevettem, hogy Kyle már méterekkel előttem sétálgatott. Hova megy? Mindegy - ráztam meg a fejem. Követnem kell bárhová is megy, elvégre ez egy jó barát dolga. És hát, történetesen én az vagyok, a világ legjobb barátja, a szuper pajti, a legjobb haver, a király, a herceg és egyszerűen a csodálatos Brian Hunster - gondoltam, miközben utána eredtem. A legközelebbi park bejáratánál utol is értem. Mindketten leültünk az egyik padra. A pad elég rozoga és törött volt, a harmadik deszka hiányzott, de ez mégsem érdekelt minket, csupán le akartunk ülni valahová, ahol beszélgethetünk. Muszáj lesz kiszednem belőle, hogy mi bántsa. Komolyan azt hitte, elhiszem, hogy azért ilyen lelombozott mert utálja Jacket?

- Figyelj, Kyle - kezdtem bele, félve felé fordultam, sóhajtottam egyet, majd teljes mellbedobással belenéztem abba a szempárba, próbáltam keménynek mutatkozni, ami valljunk be nehéz volt, főleg ilyen csábító íriszek mellett -, nekem bármit elmondhatsz, szóval miért is vagy ma olyan búval baszott? - kérdeztem rá, mire először csak egy mosolyt kaptam válaszul, de na, tudtam, hogyha úgy fogalmazok, ahogy ő tenné, akkor felfigyel rám.

- Csak utálom őt, ennyi.

Nem volt valami hihető, de mégsem feszegethettem a határait, éreztem, hogy nem akar valamit elmondani, de vajon mit? Nem kérdeztem rá, kíváncsi voltam, de annak ellenére féltem megkérdezni. Sütött róla, hogy titkol előlem valamit, és hát, ha ezt előttem teszi, az azt jelenti, hogy biztos fájna, ha tudnék róla. De a titkon kívül kíváncsi voltam valamire!

- Mért utálod ennyire? - Nem tudom, hogy hangoztatott ez a kérdés, de olyan gonoszul és ellenszenvesen nézett rám, hogy inkább hanyagoltam ezt a kérdést.

- Menjünk vissza a suliba, gyakorolni kell modulzáróra! - állt fel az ülőhelyünkről. Kabátzsebéből kivette a cigis dobozát, majd rágyújtott egy szál bagóra. Ez a mozdulat olyan szexisen állt neki, imádtam mikor cigizett olyan, de olyan férfiasan nézett ki közben, hogy az csak, na. Ha nem tanultam meg volna türtőztetni magam az évek során, akkor két dolgot tettem volna. Egy, itt helyben letepertem volna, kettő; félre vonultam volna egy sűrűn bokrokkal behálózott területre és ott könnyítettem volna magamon. Akaratom ellenére a kezem a sliccem közelébe vándorolt, és remélhetőleg észrevétlenül megvakartam. Olyan gusztustalan vagyok... Legalábbis szerintem. Ahj, azt sem tudom, miért tetszik még mindig az előttem sétáló srác. Azt hittem, minden érzésem vele kapcsolatban elmúlt, mikor a képbe került Jack. Vajon, ha továbbra is a drága szöszivel maradok, elmúlik ez az érzés?

Hamar beértünk a suliba, elkértük az egyik terem kulcsát, ami hála a beszélőkémnek modulzáróig a mi termünk egyedül. Az igazság az, hogy nem tudtuk hogyan is kezdhetnénk neki, ezért először elkezdtük az egész terem berendezését vázlatozni, már majdnem végeztünk a rajzzal, amit mellesleg szögről-szögre kimértünk, mi hova fog kerülni, mikor az ajtó bevágódott, és Jack dühös arccal vágtatott be rajta.

- Egész idáig rád vártam, hátha óhajtasz és visszajössz, miután csak úgy szó nélkül elrohantál. - Szemei szikrákat szórtak, dühös volt, nagyon. Végig nézett rajtam, komolyan abban a pillanatban azt hittem szakítani fog, de nem, ahelyett Kyle-ra undorodó pofát vágva ránézett. - Miatta.

- Hihihi - vágta rá szinte azonnal az említett személy. Ahj, csak ne szólna bele mindenbe ilyen pimaszul. – Gondod bajod? Hát ez neked a szerelem, csak így ráförmedsz az emberre? - sietett mostanra már Jack elé, aki először meglepődött ezen a kérdésen, majd megragadta a fekete hajút a kezénél fogva és kirántotta a szobából. Mielőtt becsapta volna előttem az ajtót, még annyit mondott, hogy nyugi, csak beszélgetnek.

Kíváncsi voltam, szinte evett belülről kíváncsiság, ezért a hideg ajtóra tapasztottam jobb fülemet és hallgatózni kezdtem. Tudom nem szép dolog, de na... Ha az ember tudni akar valamit, azt meg is tudja. De amúgy szerencsétlenségemre alig hallottam pár szót az egészből, pontosan a hátsó szót, az ez neked a szerelem kérdést és amikor már nagyon tudni akartam mi is folyik odakinn, lassan lenyomtam a hideg, fémkilincset és hangtalanul kinyitottam. Csupán egy dolgot hallottam tisztán, ami száz, hogy Kyletól származott „Fogd be, különben pofán baszlak.” Atya úr isten, ki tudd ennyit káromkodni, mint ő? Ha nincs benn minden második mondatában valami csúnya szó, akkor egyikben sincs. Láttam, hogy megindultak a bejárat felé, gyorsan visszacsuktam az ajtót, visszamentem a helyemre és úgy csináltam mintha az utolsó vázlat vonalakat húzogattam volna.

- Mindent megbeszéltünk! - lépett be a szobába Kyle, ki volt virulva.

Ahhoz képest, hogy eddig „utálta” Jacket most elég jó kedve volt. Vajon azért lett jó kedve, mert beszéltek? De nem ez a legdöbbentőbb dolog, hanem amikor a szerelmem arcára pillantottam fura volt, nagyon is... Arcát a pipacshoz hasonlítanám, tekintette a földet szegte, nem mert egyikünkre sem nézni. Mégis miért? A barátom vigyorgott, a szerelmem zavarban van... Mégis mi a fene folyik itt?

- Jók ezek a rajzok - szólalt meg végre Jack -, ha szeretnétek, segíthetek nektek.

- Nem! - vágta rá szinte azonnal az eddig vigyorgó srác, bár arra már az is lehervadt az arcáról, visszatért az a fiú, akit én annyira szeretek, aki állandóan mindenkinek beszólogat, miközben pimasz mosolyra húzott szájjal előre dől, és a szemébe szinte látható, hogy élvezi, ami történik. - Nem kopizhatod le.

- Eszem ágában sincs - emelte fel védekezően a kezét. Felnevettem, majd Jacket magamhoz húzva megpusziltam, aztán szorosan átöleltem suttogtam neki, hogy nyugodtan segíthet. A vállai felett nézve megpillantottam Kylet. Nem tudom miért, de arra számítottam, hogy majd mérgelődni fog, hogy féltékeny lesz, de nem, arra sem méltatott, hogy rám nézzen. A vonalzójával ellenőrizgette a lerajzolt vonalaim hosszát.

Beleszagoltam a levegőben, és az első illat, amit éreztem a drága barátomé volt. Olyan erősen éreztem, mintha előttem lett volna. És ott is volt, csak éppenséggel Jack volt az. Nyakához hajoltam, mintha csak meg akartam volna puszilni, és újra megszagoltam... Ez nem az ő parfümje volt. Utálom ezt - gondoltam magamban. Miért, miért az Ő illatát éreztem rajt?  Szégyenemben kimásztam az öleléséből, haragudtam rá. Más nem járt az agyamban, mint például: vajon megcsal? Vagy esetleg félre értek valamit? Ők ketten? De miért? És még ezekhez hasonló dolgok, amikre nem tudtam normális magyarázatott adni. Elkapott a zöld szemű szörnyeteg, teljesen a hatalmába kerített.

- Brian, add oda kérlek a papírgurigákat - nyújtotta a kezét a szobatársam, aki mellesleg a barátom és akire abban a pillanatban féltékeny voltam. Odasétáltam a sarokban a holmikhoz, ide tettük le az összes dolgot, ami kellhet a projektünkhöz. Felvettem a kék lukacsos ládát, amibe az említettet tárgyak hevertek. Megfordultam vele. Vajon képes lenne megtenni velem? - kérdeztem magamtól, miközben átnyújtottam neki a dobozt. Egy kis ideig gonoszan néztem rá, amit észre is vett és szokásához híven tartotta a szemkontaktust, majd elmosolyodtam. Nem tenné meg velem – gondoltam. Elvégre, csak számítok neki annyira. Sajnos nem tudtam tovább ott maradni velük, mert szakköre kellett mennem.

A szakkör az egész délutánomat elvette. Nem bánom, csak hát szerettem volna egy kis időt együtt tölteni Kyle-jal. Mostanában alig lógtunk együtt, alapból keveset tudtunk találkozni a különböző órák miatt, legfeljebb a kötelező órákon együtt vagyunk, pedig én mondtam neki nem egyszer, hogy ugyan azokat a tantárgyakat vegye fel különórának, mint én. De nem, őt azok nem érdeklik. Inkább a digitális ábrázolást, a médiai effekteket és a szobrászatot kedveli. Mindezek ellenére is tudtunk találkozni, hiszen ott voltunk már tizenegyedikesek, és még mindig legjobb barátok. Az az eltelt pár hétben olyan elszigeteltnek éreztem magamhoz, na, jó, jórészt azért mert a képbe került Jack. Elhanyagoltam szegényt, lehet épp emiatt volt olyan szomorú vagy mégis Jack miatt...

Mostanában valami fúrta az oldalamat, a kíváncsiság, hogy mégis mi lehet köztük. Az biztos, hogy valami van, csak remélni tudtam, hogy nem az, amire gondolok. Mindegy - gondoltam magamban. A lényeg, hogy mától kezdve figyelni fogom őket. A nap további része unalmasan telt, egész végig festettem. Ne értsen senki se félre, szeretek festeni, de az nem azt jelenti, hogy olyan élvezetes valamit harmincadszorra is ábrázolni. A szobába későn értem be, addigra Kyle már kiterülve aludt az ágyba. A fehér takarója a földre volt rúgva, a párnája a hasán, és úgy aludt. Akár egy gyerek. Levettem a cipőm, majd a törölközött a vállamra hajítva, egy alsó nadrággal a kezemben indultam fürdeni. A zuhany alatt állva minden aggodalmas és féltékeny gondolatom elmúlt.  Ó istenem, hogy én mennyire imádok zuhanyozni - gondoltam, majd elintézve a teendőmet, boldogan kiszálltam a kabinból.

Hamar elaludtam, azokon a napokon, amelyiken egész nap festeni szoktam mindig kifáradok, és ez ma sem volt másképp. Olyan mélyen és csodaszépet álmodtam, mikor valaki - vagyis sejtem, hogy Kyle - arrébb lökött az ágyban, és mellém feküdt. Reflexszerűen hátat fordítottam neki, úgy csináltam, mintha csak aludnék. Bár ne tettem volna, éreztem, hogy a lehelete közel járt a hátamhoz, amiért persze megfeszültem és zavarba jöttem, főleg mikor már olyan közel került hozzám, hogy a hátam közepébe csókolt.