Hetedik ecsetvonás - Csak erotikusan!

Héloo! :3 Hehe, kedd van, nincs éjfél, csupán öt óra múlt, és mi mégis itt vagyunk a friss fejezettel. Tapsot kérek, igen-igen, köszönöm. Szóval, reméljük, ez is tetszeni fog. :D Jó olvasást!

Ps. Iratkozzatok fel, írjatok megjegyzést és pipáljatok! *^* :3 

Kyle szemszöge

Másnap reggel kisimultan és boldogan keltem fel. Ahhoz képest, hogy múlt éjjel rossz álmom miatt barátommal kellett egy ágyban nyomorognom, elég jó éjszakám volt. No, nem baj, jót aludtam – nyújtózkodtam ki a padlón lévő táskámért, hogy kivegyem belőle a cigis dobozom, és rágyújthassak. Meg is tettem, és már éppen az öngyújtómat nyomtam le, mikor a semmiből beviharzott Mr. Inkább A Pasimmal Randizok Jack.

- Siess, Brian, mutatnom kell valamit - hadarta el a mondandóját, aztán észrevette, hogy én is ott fekszem a szeretett barátja mellett. Ránéztem a kis művészemre, aki mintha meg sem hallotta volna - bár biztos ez is történt - aludt tovább. Tekintetem visszatévedt az akkora már ideges szöszire, motyogott valamit, de nem teljesen értettem, mit. Jól ráösszpontosítottam, majd végre ki tudtam venni, amit még a bajsza alatt morgott.

- Mit keresel itt?

Hmm, ez aztán egy értelmes kérdés - gondoltam magamban, mikor az öngyújtóval meggyújtottam a cigaretta szálat, egy aprót beleszívtam a düh kerülése érdekében.

- Ebbe a szobába helyeztek el - rántottam meg a vállam, mintha csak egy hülye kérdésre válaszolnék.

- De nem az ő ágyában! - rivallt rám.

Hát... - gondoltam magamban. Komolyan ettől a kiakadásától fog megfájdulni a fejem, azt hiszem itt az ideje, hogy megmagyarázzam a dolgokat. Az ágyban ülő helyzetbe toltam magam, lábaimat összekulcsoltam törökülésbe, majd egy kecses mozdulattal - vagyis ahogy én képzeltem el volt kecses mozdulat - rápillantottam.

- Rosszat álmodtam. - Egy ideig átfutott az agyamon a gondolat, miszerint jobb lenne valamiféle kreált indokkal előállnom, aztán rájöttem, hogy abba nincs semmi, ha az embernek rémalma volt. Azt hittem, ilyenen nem akad fenn senki, de tévedtem. Arcizmai egyszerre rándultak meg, szemei lángoltak és nem engedték el a tekintetem. Annyira látszott a düh azokban az íriszekben, amiket úgy utáltam, hogy legszívesebben egy kiskanállal kapartam volna ki őket. Féltékeny volt, látszott rajta, hogy fájt neki, hogy egy ágyban lát minket. Ha akkor okosabb lettem volna, nem idegeskedek fel a saját hülyeségeimen, hanem inkább csak kiszálltam volna az ágyból, és kisétáltam volna a helyiségből. De nem ezeket tettem, bolond voltam. Csak azon járt az eszem, hogy mégis pontosan melyikünkre is féltékeny, aztán hirtelen ötlettől felbátorodva odanyúltam a mellettem lévő fiúcska orcájához, és megcirógattam azt.

- Ne nyúlj hozzá! - ragadta meg a szürke, alvós pólómat, elhúzott a meleg paplanom alól ez a pszichopata állat, és magával ráncigált a szobán keresztül a fürdőszobába. - Attól, hogy rosszat álmodtál az nem jogosít fel arra, hogy más ágyában legyél! - dobott szó szerint le a kád szélére, szerencse, hogy meg tudtam kapaszkodni, és nem estem le.

Ekkora hű hót csapni a semmiért... Úgy viselkedik, mintha már vagy egy éve járnánk! Pedig nem, épp ellenkezőleg! A szobában nyugodtan alvó emberrel van már körülbelül egy éves kapcsolata. Mocorgást hallottam az ajtó irányából, és csak remélni tudtam, hogy a pici művész zsenim alszik. Bár tudtam, hogy őt még egy bomba se kelti fel, mégis aggódtam. Mert hát ott van az a "mi van ha". Elegem volt már mindenből, fájt a fenekem a kemény kádtól, már éreztem, hogy forr valami ott belülről, ami kitörésre vágyott, még pedig a düh és a méreg keveréke volt az.

- Elég! - kiáltottam vissza a szőkére. - Tudod, mennyire elegem van már belőled?

- Belőlem? - lepődött meg. - Hiszen te vagy az, aki játszadozik!

- Az mellékes - néztem oldalra, majd újra a szemeibe -, amiket tettél velem sose fogom megbocsátani. Először is berontottál a szobába. Mint egy őrült rám támadtál - kezdtem el sorolni az összes bűnét, amiért legszívesebben a földbe tipornám a fejét. - Másodszor, nem tudtam miattad elszívni a cigim, ledobtál ide - mutattam a hideg kádra. - És végül ordítasz velem, mint a sakál... - álltam fel a fürdőkádról, majd megráztam a fejem és megkérdeztem, amit már rég meg akartam tudni. - Szereted? Nem válaszolt rá, a helyett inkább a márványpadlót vette szemügyre, mire újból rákérdeztem. Miután másodszorra sem tisztelt meg a válaszadással, megragadtam a vállát és megismételtem a kérdésem. - Válaszolj már! - utasítottam a szemébe nézve.

Tekintete a szememről az ajkamra vándorolt, majd, mint aki azt megkívánta egy aprót az alsó ajkába harapott, aztán újra a szemembe nézett, és megcsókolt. Undorodó pofát vágva vártam körülbelül két másodpercet, végül kezemet a mellkasára téve eltoltam magamtól.

- Takarodj! Most! - Nem néztem rá, odasétáltam az ajtóhoz, és nemes egyszerűséggel kitessékeltem először a fürdőszobából, majd a hálóból is. Ez az idióta... Azt hittem, hogy őt szereti, de amit válaszul kaptam teljesen a padlóra küldött. Nem tudom miért, de rosszul esett, talán bűntudatom volt, amiért ezt tettem Briannel. Chh, és még a barátjának neveztem magam. Szánalmas, a barátok nem döfik hátba egymást.

Hát ennyire szar ember volnék? - sétáltam oda az alvó fiúhoz. Olyan nyugodt volt,  mosolygott álmában, ebben a pózban egyszerűen gyönyörű volt, nem csoda, hogy tegnap este késztetést éreztem a bőre érintésére. Ha csak visszaemlékszem arra az éjszakára, az jut eszembe, hogy rémálmom volt, s mint egy idióta tinédzser mikor a szexi haverja mellé fekszik, felizgultam, épp azért kellett valamivel csillapítanom a forróságot, ami akkor átjárt.

Megsimogattam egyik kezét, amit szokásos alvás módja miatt maga mellett tartott. Brian mindig tovább aludt, mint én, kész alvós baba, és persze az ilyen helyzeteket szoktam megfogni, csakhogy nézni tudjam. Elég őrültnek hangzik, de a fiú, aki az ágyban aludt annyira elbűvölő volt nyugalmi állapotában, mint egy porcelánbaba, aki pici kis nyöszörgésekkel adta tudtára a körülötte lévőknek, hogy még az élők közt van. Ha meg kéne fogalmaznom, és hasonlítanom a látványt, ami elém tárult, akkor azt mondanám, olyan, mint egy festmény. És a legszomorúbb, hogy nemcsak kívülről tökéletes, hanem belülről is. Nála jobb embert soha nem ismertem. Mindig annyira kedves volt és annyira hiszékeny, hogy élvezet volt becsapni a Jackes üggyel kapcsolatban. Nem tudom, hogy voltam képes mindaddig azt csinálni a tudta nélkül, de akkor eldöntöttem, felhagyok az értelmetlen bosszúval.

Hirtelenjében a folyosón és a szobákban lévő kis csengőt ütni kezdte az a fémszerkezet, aminek végül is ez volt a dolga. Úgy utáltam, akárhányszor megszólalt a csengő, rémes hangja volt, de ha az nem lett volna elég, akkor ez a ricsaj vagy két percen át zajlott.

- Kelj fel! - csaptam meg egy párnával az álomszuszék haveromat. - Most!

- Eliot? - kérdezte, mikor nagy nehezen kinyitotta a szemeit és értetlenkedve tanulmányozta a kispárnát, amivel megcsaptam.

- Nem a pici édes testvéred az, hanem én - álltam fel mellőle unottan, nem értem, miért kérdezi meg állandóan az öccsét, akárhányszor egy párnával ébresztem -, de mindegy is. Szólt a csengő, menjünk órára.

- Mi?! Már csengettek? - kiáltott fel, aztán, mint valami él tanuló átöltözött és futott is.

 Ennyire sietni az órára, kész vicc. Mióta ismerem nem is emlékszem olyan napra, amikor elkésett volna vagy nem ment volna be a suliba. Hehe, a kis tanulás mániás. Mindig is ilyen volt, és ilyen marad. Oldalra néztem az éjjeli szekrény mellé - még a cuccait is itt hagyta. Nagyot sóhajtva megfogtam táskáját és a hátamra dobtam. Így hát az egyik oldalamon a saját cuccom a másikon ezé a köcsögé volt. Még utoljára megigazítottam a pólómnak a gallérját, majd indultam is. Nevetségesnek gondoltam ezt az egész helyzetet, hiszen hét óra húsz perc lehetett körülbelül és egyedül sétálgattam, mint egy idióta, már csak Brian arcára voltam kíváncsi, mikor megtudja, hogy a csengő, ami elhangzott az ébresztő gyanánt szólalt meg. Szerencsére, miközben sétáltam nem kellett unatkoznom, a bandából Harryvel összefutottunk, kivételesen piros sálat viselt a megszokott kék helyett, fura, de kíváncsi voltam mi is annak az oka. Mert hát, ha hiszi valaki, ha nem, az osztályban mindenki meg volt róla győződve arról, hogy a kék színű sálban fogják eltemetni. Még fogadtunk is Arminékkal, de ezek szerint elvesztettem a fogadást.

- A barátnőm választotta - válaszolt a kérdésemre, miközben odanyúlt a sálához, hogy megigazította. Büszke volt rá nagyon, látszott rajta, hogy tényleg szerelmes, nem úgy, mint egy évvel ezelőtt, mikor a kiscsaj a szeme előtt csalta meg. Uhh, biztos szar lehetett, akkora egy kurvát, mint az a lány nem hordott hátán még a Föld. Egyszer mutatta be nekem, na és annyi bőven elég is volt belőle. Mikor szakítottak bevallom őszintén, örültem neki, hiszen épp azt tervezgette, hogy mikor a bandácskával együtt elmegyünk leinni magunkat, akkor őt is magával hozzá. Na persze, azt kellett volna. Az ilyen helyzetekben örülök, hogy egyáltalán nem vonzódom a lányokhoz. Elvégre, ahogy elnézem, pár haverom kapcsolataikat elkap az undor, egész nap a nyakában lóg, nyávog, na meg persze féltékenykednek. Kinek kéne ezek után nő? Végre a suli bejáratához értünk, ahol még elszívtam egy szál cigit, majd indultunk is a terembe.

- Ahj - feküdtem el a padon, ahogy beértem. - Olyan fárasztó idáig kisétálni - nyavalyogtam tovább. - Nem tudom, meddig bírom még.

- Nyugi má' - koccantotta meg a jobb vállam a sietős él tanuló. Fáradtan felé fordítottam a fejem, és kérdőn néztem rá. Mit akar? Nem hozzá szóltam, hanem a sálas kölökhez. - Mivel egy szemét alaknak hála korán itt beértem, felmentem az igazgatóúrhoz és megkérdeztem, mikor jöhetünk végre vissza.

Na, ez már felkeltette az érdeklődésem. Végre visszatérni a régi koleszba annyira jó lenne, nem kellene minden reggel vagy háromszáz métert gyalogolnom. Minden iskola a nyári szünetben szokta felújítani a termeket, kolesz szobákat, de  sajnos ebben az évben a Fly Of The Imagination Akadémiának nem volt elég az az egy hónap, amit kiadnak szünet névvel illetve. Ezért hát, amíg elkészül a régi "lakhelyünk" egy másik épületben szállásoltak el, valami egyszerű gimnáziumi kollégiumba.

Mielőtt rákérdezhettem volna a dologra a tanár bejött, hogy kezdjük el most, és akkor hamarabb elmehetünk. Felmerült bennem a kérdés, mi van azokkal, akik később szoktak érkezni, de inkább nem szóltam. Egész órán nem tudtam figyelni; Jacket figyeltem, na meg a legjobb barátomat. Hogy járhatnak ezek?! Össze sem illenek. Legalább is szerintem. Ami tök fontos, hiszen én vagyok a legjobb barátja! Na, mindegy... Nem, nem mindegy - ráztam meg a fejem hevesen. Igenis megkérdezhette volna, mi is lenne a véleményem róluk vagy hasonló dolgok. De most komolyan már... Mit szerethet a páviánképűn? Jack egy kőkorszaki idióta, akinél már az is csoda, hogy le tudja írni a nevét. Nem hiszem el, hogy bízik benne. Hiszen elárulta, megcsalta őt! Hehe, és ezt pont én gondolom, mert hát végül is miért vagyok kiakadva? Azért mert megbízik benne, vagy azért mert bennem nem kéne? Hiába gondolkodom ezen a dolgon, mindig ugyan arra következtetésre jutok. Brian túl naiv. Óra közben a padomon landolt egy papír, amin az volt írva, "minden rendben?"

Körbenéztem és épp az mosolygott rám, akin nemrégiben gondolkodtam. Ez a srác direkt kelt bennem lelkiismeret furdalást... És az idővel-időre egyre csak nő.

„Persze, de órák után a teremben, amit kiadtak nekünk találkozzunk. Beszédem van veled" - firkantottam vissza, majd összegyűrtem, és rádobtam a levelezőtársam padjára. Láttam még, ahogy bólintott miután elolvasta a levelet, majd nemes egyszerűséggel a tortatójába gyűrte azt.

Vajon tényleg jól teszem, hogy bevallok mindent? - kérdeztem szinte magamtól, mintsem mástól. Ezután a tanár párszor felszólított, tett fel kérdéseket, mert állítólag úgy vélte felfedezni, hogy nem figyelek oda az órájára. Mintha olyan hű, de fontos lett volna, na, mindegy. A második és az azt követő órák, már külön órák voltak, nekem agyagozást tanítottak, míg Brian és Jack festészetre mentek, aztán Digital art, nekik pedig valami hülyeség, amit felvettek. Fogadni mertem volna egy csomag szottyiban, hogy direkt egy tantárgyakat vettek fel a kötelezőkön kívül. Persze, az én óráimra nem tud bejönni az a szerencsétlen... Chh, kurvára féltékeny vagyok rájuk. Mert, hát mi lesz, ha végül már olyan jóban lesznek, hogy a kis festőművészem totálisan elfelejt?

***

Az órák nemrég értek véget, még mielőtt elmentem volna a megbeszélt helyre, leugrottam a büfébe valami olyan kajáért, amit Brian imád, bíztam benne, hogyha lekenyerezem, nem fog annyira haragudni, mint ahogy általában tenné. Így hát félve kinyitottam a terem ajtaját, de nem találtam bent senkit. Csak egy cetli volt kitűzve az ablakkereten. És, ha most nem veszem észre? Miért ide tűzi? Ahj, biztos a fura apja mutatta neki ezt a módszert, vagy hasonló dolog. Sóhajtva megráztam a fejem, majd egy mozdulattal le is téptem onnan, és el kezdtem olvasni azt, amit írt.

„Kések, hozok lányokat, akiken gyakorolhatod a testfestést.

- B”

 Mikor megláttam az üzenet utolsó betűjét, majdnem hangos nevetésben törtem ki. Ó, vajon ki lehet az a B? Imádom a Pretty Little Liars c. sorozatot, és mióta ezt megtudta, azóta minden üzenete alá odaírja a kezdőbetűjét. Egyszer megkérdeztem, miért és azt válaszolta, „csak A lehet olyan titokzatos, hogy egy betűt használ?” Még mindig mosolyogva leültem a padlóra, mivel még mindig nem volt a teremben semmi, és onnan vártam, hogy az én idióta barátom megérkezzen végre. Nem kellett sokat várnom, hogy kattanjon a kilincs, de a várva várt személy helyett a rohadt szőke lépett be. Mit képzel ez mégis magáról? Mindig mindent elront, de mindig!

- Nem érek rá - szólaltam meg, mielőtt bármit is mondhatott volna. Ha azért jött, hogy befejezze a reggeli traccsolásunkat, akkor sajnálom, nekem ahhoz nem volt kedvem. Nem voltam a legjobb állapotban, igaz nemrégiben még nevettem, de az teljesen más dolog volt. Brian sokszor meg tudott nevettetni, de attól még bűntudatom volt, és épp ezért gondoltam azt, hogy azt a viszonyt, amit még elkezdtem vele ott helyben abbahagyom. - Azt akarom, hogy vége legyen - folytattam a mondandóm, mert nem válaszolt az előbbi kijelentésemre, csupán állt ott előttem, mint egy... Hmm, hogy is fogalmazzak? Most az egyszer szépen kéne. Na, szóval, ott állt előttem, mint egy fatuskó, várta mit is akarok pontosan kihozni ebből a beszélgetésből.

- Úgy érted köztünk legyen mindennek vége?

- Ahj, hát persze - néztem rá félszegen. Nem tudtam, miért voltam olyan dühös, de azt igen, hogy idegesített már magában a srác jelenléte is, ezért minél hamarabb el akartam küldeni a közelemből, legalábbis egy kis időre, míg le nem nyugodtam. – Figyelj. - Gúnyos, szinte már gonosz mosolyra húztam a számat. - Nem szeretlek, csak játszadoztunk. Mi sose jártunk és nem is fogunk!

- Igen? – nézett mostanra már ő is a szemembe. – Akkor tudod mit? Ha nem jártunk, nincs is minek vége legyen! - mondta, majd azzal a hévvel ki is viharzott a helyiségből. Nem akartam megbántani, igazából nem tudom, miért csináltam ezt. Csak azt tudom, hogy jól esik, de a helyzet az, hogy hiába mondtam azokat a dolgokat neki, meglehet, hogy percek elteltével már, hívom is, hogy csak vicceltem vagy valami. Sokszor változik a véleményem, elég labilis embernek tartom magam, aki egyik pillanatban a-t mond, másikban b-t. Ezért sem tudok soha arra a kérdésre válaszolni, mit fogok csinálni. Még egy kis ideig gondolkoztam Jacken, mikor megérkezett Brian négy barátnőjével.

- Jack hol van?

- Nem tudom – rántottam meg a vállam, próbáltam lazának tűnni, mint, akit egy cseppet sem érdekel. – Miért?

- Úgy volt, hogy segít, de biztos közbe jött neki valami – legyintett, majd az egyik lányt el is kezdte kidekorálni. Tényleg, itt áll előttem három széplány, akik csak arra várnak, hogy festegessek rajtuk. Egy szőke, fekete, barna. Ahogy elnéztem rajtuk Brian nem válogatott sokat. Kiválasztotta a négy legkurvásabb lányt az iskolából, és hozta is őket. Hehe, biztos azt gondolja, ha ők a modelljeink, akkor a nyerés száz százalékos. Ránézem a lányokra és megkérdeztem, melyik akarja először, hogy lefessem. Mind egyszerre akarták, ezért én készítettem egy sort, jobbról balra. Az első lánynak a hasára hennával festettem nővényeket, a másodikat Brian ellopta, így hát már csak a harmadik volt hátra a szöszi kiscsaj.

- Na, mit fessek rád? – nyomtam ki a maradék festékes tubusomat is. Legközelebb, ha papírboltba megyek, vennem kell újakat.

- Jaj de cuki vagy – vihorászott, mint egy idióta. Mivel furán néztem rá, egy idő után abba hagyta a nevetést.

 – Tudod mit? Csak erotikusan – kacsintott rám. Erotikusan… a Kurva istenedet azt! Hogy a fenébe legyen rajtad erotikus dolog? Dühösen kifújtattam a levegőt, ránéztem és próbáltam elképzeli, mit is fessek rá. Végül a bikininél állapodtam meg, elvégre sok ember szerint az szexi. De nem, a rinyagépnek nem tetszett. Hát, basszus… Hol a kurva életbe tudhattam volna, mit is jelent neki pontosan az erotikus kifejezés?! Meg amúgy is, ki használ ilyen szót? Egyértelmű. hogy egy ribanc! Amíg nyavalygott nekem, addig magamban oda sem figyeltem rá. Mindig másra terelődött el a figyelmem, épp ezért nem tudom mikor mehettek ki a teremből.

- A csajok elmentek? – kérdeztem meglepődve, mert egyik pillanatról a másikra eltűntek, de nem bántam. Sőt, örültem neki, de ahogy mindig most is elrontotta valaki a kedvem. És vajon ki? Hát, Brian…

- Beszélnünk kell – pakolta el a cuccait a táskába –, Jackről.

- Hallgatlak – mondtam félve, reméltem, nem tud semmiről, vagy legalább nem sejti a történteket. Olyan furán nézett rám, gyűlölet volt a szemeiben. És ennek normális esetben meg kellett volna rémisztenie, de nem így történt, a helyett egyre dühösebb lettem, minden egyes mondandójával.

- Jack szerelmes beléd, látom rajta!

- És? – Akkor mégis mi van? Nem tehetek én arról, kit szeret meg az a barom.

- És?! Hogy mondhatod csak azt, hogy és? Te tehetsz róla!

- Én? – nevettem fel hitetlenkedve. – Mégis miért pont én?

- Mert – fordította el a tekintetét. Látszott rajta, hogy gondolkozik a válaszon, és ilyenkor jöttem rá, hogy nem tud ő az égvilágon semmit. Csak kell neki egy indok, miért megy neki tönkre napról-napra a kapcsolata. Még a hülye is észrevette, egyre kevesebbet beszéltek egymással. - Tudom, hogy téged szeret, mostanában másról nem tud beszélni, csak rólad. Blabla Kyle így, Kyle úgy. Az idegeimre megy! Szóval csak meg szeretnélek kérni, hogyha kikezdene veled, ne fogadd el!

- Atya úr isten, Brian! – gyűrtem meg a tenyeremmel az arcom. – Miért engedném meg, hogy kikezdjen velem? - Nem válaszolt erre a kérdésre, de sejtettem, mit gondolhatott rólam, ezért én válaszoltam meg a saját kérdésemet. – Mert nekem mindegy, ugye? Csak fiú legyen.

- Nem ezt akartam...

- De, ezt akartad! – Megfordultam és kiviharoztam a helyiségből. Dühös voltam nagyon, sose hittem volna, hogy ezt a mondatot pont a legjobb barátom szájából fogom hallani. Visszagondolva nem vagyok büszke arra, amit akkor tettem, mikor ezt mondta. Ha megváltozathatnám a történteket, máshogy cselekedtem volna. De sajnos nem tudom átírni az időt, berontottam Jack szobájába, a szobatársát kiküldtem onnan, majd rámásztam az ágyra.

 - Mit csinálsz te itt? – lepődött meg. – Nem azt mondtad, hogy vége?

- Fogd már be – csókoltam meg, nem volt okos gondolat, de valamivel el kellett terelnem a gondolataimat az előző veszekedésről. – Tudod mit? – tértem az ajkairól a nyakához, és ott kezdtem el puszilgatni, nyalogatni. – Csak erotikusan! - Tudtam, nem értette, miért is mondtam azt, de nem gond, a lényeg, hogy én igen. 

Kérdéseink:

1.) Kyle egy tízes skálán mennyire köcsög?

2.) Szerintetek Brian valóban mondana ilyet?
3.) Jack akkor most kit is szeret? :D 

4.) Nézitek a hazug csajokat? És, ha igen, szerintetek ki A? 

5.) Hogy tetszett a fejezet?:33