Ecsetek

tagged | words | emilie

"– Hagyd a fenébe! – legyintet dühösen.
– De szeretem... – mondtam megkeseredve, mint egy vén szivar, aki sose érte el az álmait.
– Attól nem lesz a tiéd – tette a vállamra kezét szánakozva, de a hangjában érezhető volt valamicske gúny.
– Ha a sivatagban vagy, és elfogy, a vized te sem vágódsz a homokba minden reményt felhagyva, nem, addig mész, míg nem találsz... – közöltem vele a rögeszmémet.
– Vagy meghalsz – vonta meg a vállat.
– Vagy meghalsz... – bólintottam, még mindig az elérhetetlen szerelmemet nézve, más néven a legjobb barátomat."
Te szerettél már bele a legjobb barátodba? Borzalmas érzés volt, nem? Akkor gondolj bele milyen, ha szerelmed tud róla, mégis évekig semmibe veszi az érzéseidet, majd mikor ki akarsz szeretni belőle, nem hagyja, csak azért sem. Történetünk két művész fiúról szól, akik talán ismerősek lehetnek majd nektek a Vászonra mázolt édesem első részéből. Két fiúról, akik semmit sem tudnak az élet nehéz dolgairól. Két fiúról, akik csak most érzik igazán, milyen fájdalmas is a szerelem. Két fiúról, akik minden figyelmeztetés nélkül egymásba szeretnek. Vászonra mázolt édesem II. – Sose szeress bele a legjobb barátodba! Vagy, ha mégis, jól gondold meg!"

Ecsetek

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése