Ötödik ecsetvonás - Vigyázz, Hunster, még a végén újra belém szeretsz!

Sziasztok! Még kedd van, nem múlt éjfél, úgyhogy új fejezet :D Most ezt kivételesen ajánlom valakinek: Kidlei, olvasd örömmel, bocsi, ősz van náluk, nem mehetnek tengerpartra :( 

Klye szemszöge

Kabátzsebem mélyéről előhalásztam a fémdobozom, amiben a cigarettát tárolom. Kinyitottam, kivettem belőle az utolsó szálat is, majd nadrágzsebemből kicsempészve az öngyújtóm, rágyújtottam. Ajkaim közé helyeztem a cigit, dzsekim belső zsebébe visszasüllyesztettem a tárgyakat, majd a nyugtatómnak a végét megfogva beleszívtam, kivettem a számból, aztán kifújtam a füstöt. Körbe néztem a zord tájon; kerestem valakit. Pontosabban randevúm, vagy mim volna Jackkel, együtt ebédelnénk, de ő egyelőre láthatáron sem volt. Mondtam neki, hogy a dohányzó-helyemen fogom várni, azt mondta, oké. Vajon nem tudná, hogy az itt van a bokrok között? Újból beleszívtam a cigaretta szálba, lehamuztam a földre, a dérre, ami természetesen tilos, de teszek rá. Fázom, ebédszünetnek fél óra múlva vége, de az a nyomorék még sehol! Tudja ám, kivel szórakozzon! Velem sokáig nem játszik, mert feltöröm az állkapcsát! – szívtam egy újabb slukkot. Ekkor valami mocorgást véltem fel balról, már megörültem, hogy a szöszi lesz az, de tévedtem. Az a személy pofátlankodott a területemre, akit most a hátam közepére sem kívántam; Brian. Barna bőrkabátja volt, fekete, szaggatott nadrágot és bakancsot viselt. Hová nyalta ki magát?

– Hát, te? – kérdezte meglepődve.

– Ezt én is kérdezhetném – válaszolom elképedve, amikor hirtelen megérkezik a szőkeség a fekete dzsekijében, szexi, sötétkék farmerjában és fehér kondijával. Na, és az a szürke fejébe húzhatós sapka, ami szinte fehér tincseit fedte... Miért ennyire dögösek a férfiak?! – szívtam bele újra a cigimbe.

– Bocsi, késtem – állt meg előttünk mosolyogva, majd az le is hervadt róla. Felváltva nézett hol rám, hol barátomra. Na, igen, kis köcsög, valamit elcsesztél. – Hát, te, Brian? – tért a lényegre. Huhu, lő és gól!

– Együtt eszünk, nem? – vonta fel a szemöldökét a barna hajú. Neki is megígérte...? Ó, hogy tegyem a szájába a köcsög szőkének!

– Jé, tényleg! – nevetett fel zavartan. – Tudtam ám, csak teszteltelek! – nevetett tovább, miközben Biranre mutogatott. Oké, ez beszívott!

– Akkor megyünk? – kérdezte Brian. Jack bólintott, és már indult is volna el, de szokásomhoz híven, közbe szóltam.

– Akkor én léptem... – sóhajtottam feltűnően csalódottan. Jack tett egy száznyolcvan fokos fordulatot a tengelye körül, és egyenesen a szemembe nézett. Jaj, de hülye vagy! Ne ennyire feltűnően, észre fogja venni!

– Velünk jöhetsz – mosolygott rám. Aha, szóval rájöttél, hogy rossz fát tettél a tűzre, cicabogaram. De nem, nem vagyok ilyen könnyen kapható.

– Nem akarok harmadik kerék lenni – sóhajtottam ismét.

– Dehogy, gyere csak! – intett a fejével Brian. Hozzá nem szóltam! Pff, emberek... Sosem értettem őket, nem hogy a férfiakat! Hozzájuk külön kézi szótár kellene.

– Ha te mondod! – szaladtam mellé. Elindultunk, természetesen azt sem tudtam, hová. De sajna a megérzésem beigazolódott; harmadik kerék lettem, akire nincs szükség. Nem, mintha nem szoktam már volna meg, de... Kicsit rosszul esik, nem tehetek róla. Azonnal abba kell hagynom ezt a negatív gondolkodást! Nekem bosszút kell állnom ezeken a nyomorultakon, nincs időm búslakodni!

– Hová megyünk? – zavartam meg a nyálazásukat.

– Meglepi – kacsintott rám Jack, amit Brian szerencsére nem vett rossz néven. Nem is erőltettem tovább a dolgot, úgysem fogja elmondani. Barátom az út további részében valami új kiállításról dumált, amire elment az öccsével. Ah, én is úgy elmentem volna velük! És akkor talán elcsábítottam volna Eliot drágát! – ábrándoztam, amikor megérkeztünk egy kávéházba. Ez most komoly? Legfeljebb négy csillagos étterembe kellett volna hoznia! Na, mindegy, ez is megteszi – gondoltam sóhajtva, miközben bementünk a helyiségbe. Briant elküldtük, hogy rendeljen mindannyiunknak, amíg mi keresünk helyet.

– Te agyra esett! – kezdtem el egyből szidni a szöszit. Helyet foglalt velem szemben, és levette a kabátját, amit a széke háttámlájára terített.

- Ne haragudj, teljesen kiment a fejemből - mondta sajnálkozva. Na, nem kis apám, én ezt nem veszem be! Nem most jöttem le a falvédőről, szóval nekem ezt nem adja be!

- Mit? Engem vagy Briant? - dőltem előre, és tárgyilagosan kitámasztottam a fejem az asztalon.

- Természetesen Briant - mosolygott rám. Ez miért olyan természetes? Azt hittem, ő élete szerelme, én meg vagyok, aki jól kielégíti.

- Ez így van, vagy tudod, hogy mit akarok hallani? - tettem fel ismét egy keresztkérdést, de erre már nem tudott válaszolni, mivel cicus visszatért. Letette elém a kávét, szerelme elé a teát, és a szabad helyre leült.

- Mi a téma? - tört le egy darabot a kakaós csigájából. Megvontam a vállam, és beleittam a feketémbe. Imádom így inni a kávét, így remekül érzek minden aromát, ám drága barátomat valahogy le kell ráznom...

- Ebbe a kávéban nincs cukor - fintorogtam.

- Mert feketén szereted - vágta rá. Basszus, túl jól ismer!

- De most nagyon keserű, hozz nekem cukrot - utasítottam. Hörgött egyet, felállt, és visszament a rendelő pulthoz.

- Várom a válaszod - néztem a szöszire.

- Hagyjuk, nem fogok veled veszekedni - ivott bele a teájába, mire én rácsaptam az asztalra. Kezd idegesíteni! - néztem még mindig őt.

- Nem veszekszem, csupán érdekel a dolog - dőltem hátra, mivel már néztek az előbbi kirohanásom miatt.

- Tudod, hogy szeretlek - mosolygott rám csábosan, mire vágtam egy undorodó pofát. Engem ne szeressen egy szőke pióca!

- Nem, te nem engem szeretsz, te a hátsóm szereted - adtam tudtára, hogy tévhitek közt él. Megrántotta a vállát, és ismét beleivott a teájába. Nem válaszolt, barátom visszatért a cukorral.

- Nesze - dobott a kávémba három kockacukrot, még fel is keverte nekem, majd leült. - Így jó lesz a királyfinak? - kérdezte cinikusan. Nya, ő a hercegem, akkor nem lehetek királyfi!

- Tökéletes lesz, Hercegem - küldtem neki egy csókot. Meg nem kóstolom én ezt a löttyöt! Olyan édes lehet, mint a kis chibik. Rám mosolygott, majd szerelme felé fordult, és beszélgetni kezdtek. Igen, ismét harmadik kerék vagyok. Nem, egyáltalán nem zavar, legyenek egymásé, de akkor engem nem kellett volna hívni. Ránéztem Brianre, boldogan nevetgélt... Jackkel... Tényleg képes vagyok én erre? Arra, hogy tönkre akarom tenni a legjobb barátomat... Azt a személyt, akire az egész világon számíthatok, csak rá. Komolyan ennyire szívtelen volnék? Ennyire kegyetlen és kétszínű?! Nem, nem teszem meg vele, nem tehetem meg. Igaz, átvert, de ekkora bosszút nem érdemel. Köcsög vagyok, ennyi.

- Én mentem - tettem le a pénzt az asztalra, majd távoztam. Fogadjunk, utánam sem jön egyik sem... Nem, mintha azt várnám el, de tudom, hogy észre sem vette egyik sem, hogy valami böki a csőröm.

- Kyle! - szaladt utánam Brian. Megtorpantam. Hihetetlen! Utánam jött! - fordultam meg boldogan. - Végre... - ért be engem. Fújt egyet, majd a vállamra tette a kezét, és mélyen a szemembe nézett. - Gond van? Ma olyan furcsa vagy...

Rá mosolyogtam. Ki lenne a legjobb barátom, ha nem ő? Úgy imádom ilyenkor!

- Utálom Jacket - indultam el ismét. Felnevetett.

- Valami új? - vigyorgott. Megráztam a fejem, mást nem mondhatok neki, ez is sok volt.

- Talán még az, hogy... - meredtem el a zord tájon. Ránéztem barátomra, aki érdeklődve várta, hogy mit mondok, de nem mondtam semmit, csak odahajoltam hozzá, és megpusziltam. - Köszi - mosolyogtam rá édesen, mire ő láthatóan zavarba jött. Ekkor csípőből kiröhögtem és előre mentem. Vigyázz, Hunster, még a végén újra belém szeretsz!

Kérdéseink:

1.) Szerintetek kivel akart igazán elmenni randizni Jack? :D

2.)Kyle nagyon hisztis? 

3.) Szerintetek lesz következménye, hogy Brian otthagyta Jacket a kajáldában? És, ha igen, mi?  

Negyedik ecsetvonás - Gyere, haver, verjük szét a nyomi homofóbokat!

Sziasztok! Kedd, szóval új fejezet. :D Aki olvasta az első szériát, az talán emlékszik arra, hogy Eliot egyszer említette, hogy megverte pár homofób gyerek a buszmegállóban. Nos, ebben a fejezetben kifejtsük, hogyan is :D 

Brian szemszöge

Végre hétfő! Úgy örülök,hogy újra láthatom Jacket. Sajnos a hétvégén nem tudtam vele találkozni, mivel a nagymamájánál volt, aki lebetegedett. Azért remélem, ő nem kapott el semmilyen vírust. Az én hétvégém unalmasan telt. A fura családommal töltöttem, s közben azon agyaltam, mit is készítsünk modulzáróra. Legutóbb Kyle teljesen berágott rám. Mostanában annyi mindenen felkapja a vizet, ez mind a sok szappanoperának a nézése miatt van. Mindegy is, hogy örüljön az a pici kis szíve kitaláltam valamit. Arra gondoltam, hogy kibérelünk egy termet, amit kifestünk és berendezünk úgy, mintha egy dzsungel lenne. Ha ez nem lenne elég, felkérünk pár kilencedikes lányt, akiken testfestést fogunk véghez vinni. Gyorsan lepakoltam a cuccom, majd futottam is Kyle-hez.

- Figyelj! Van egy tervem - huppantam le mellé az ebédlőben. Tudtam,hogy tömi az agyát, állandóan azt teszi. Intett, hogy meséljek csak. Mindent részletesen elmeséltem, hogy el tudja képzelni.

- Ez jó ötlet - mondta miközben az utolsó falatot is lenyelte -, de csak te és én csináljuk ezt, senkit nem vehetsz be. Megértetted?

- Meg - ittam bele a bögréjébe. Ebéden kívül nem nagyon szoktam itt enni, de ez a tea, ami a bögrében volt, finomnak minősült. Hmm, talán nekem is le kéne járnom reggelizni, mert ahogy körbe néztem, sokan voltak. Szinte az egész kolesz itt evett.

- Bri cica - gúnyolódott az előttem lévő srác, akit a legjobb barátomnak nevezhetek -, mondta már ezt neked valaki? Mert ha nem, én mondom. Persze csak ha szeretnéd - kacsintott nevetve.

- Hogy jön ez ide? - rúgtam jól bokán.

- Elmondom. - Figyelmen kívül hagyva a rugdosásom, előre hajolt és folytatta. - Közvetett csók volt köztünk, szóval a szeretőm vagy és általában cicázom, vagy babázom őket - tolta ki a nyelvét. - Bri cica. - Direkt,lassan,artikulálva mondta. Felnevettem. Annyira hülye! Mindegy is, legalább újra jóban vagyunk és,  ahogy észrevettem, már nem zavarja annyira,hogy egy csapatban játszunk.

– Nyomorék! – löktem el a fejét. Beletúrt a hajába, megigazította, majd egy csábos mosoly kíséretében nézett tovább. Olyan fura ma... Vajon mi történhetett vele a hétvégén, hogy ennyire boldog? Hm,lehet leitta magát a sárgaföldig, azután mindig sokkal kisimultabb, mint mások egy orgazmus után. Tekintete hirtelen mögém vándorolt, kis pír jelent meg az arcán és zavartan kezdett integetni. Hátra néztem és láttam, hogy Eliot tévedt be egy rajzfüzettel a kezében. Haja el volt feküdve, ruhája olyan volt,mintha legfeljebb negyven fokos nyári idő lett volna. Csupán egy trikó, zöld halásznadrág és egy sárga napszemüveg volt rajta. Jaj, ugye nem így jött el tegnap? Ugyan, arról tudnék.

– Öcsi! – kiáltottam oda neki. Megtorpant,felém fordult,halványan elmosolyodott, és hevesen integetni kezdett. – Gyere, egyél velünk! – ajánlottam fel. Megrázta a fejét, elvette az adagját, majd helyet foglalt egy lány mellett. Ohoho, csak nem?! Jézusom, erre nem készültem fel! Nagybácsi leszek!?

– Ki az a lány? – kérdezte Kyle őket figyelve. Az a tekintet... Szerintem, ha tehette volna, leszúrta volna a kis csajt. Mondjuk, nem csúnya. Szőke hullámos haj, tejfehér bőr, kék szem, törékenynek tűnő test. Ha hasonlatot kéne mondanom, olyan, mint a Madame Tussauds-ban a viaszbábuk.

– Biztos a barátnője – húztam az agyát. Egy izom megrándult az arcán, majd egy hatalmas sóhaj kíséretében próbálta rendezni a vonásait.

– Menjünk – állt fel. Megfogta a tálcáját, visszavitte, továbbá meg sem várva engem távozott a helyiségből. Tch, kösz, hogy megvársz, igazán jól esik! – tápászkodtam fel nagy nehezen. Utána vágtattam, érdekelne megint mi baja. Ha a lányon akadt ki, én olyan pofont lekeverek neki, hogy az öregotthonban az ápolóknak is azt fogja mesélni! Amint láttam, visszament a kollégiumi szobájába, kihozta a táskáját, majd ment első órára. Sóhajtottam. Talán meg kéne értenem őt, főleg én, mivel komolyan szerelmes voltam belé. Igaz, ő nem szeretett viszont, de ő is ugyan így érezhet most. Sőt, Eliot egy lánnyal volt, ami engem is zavart volna az ő helyében. Nincs mit tenni, megvigasztalom! – határoztam el, majd én is úgy cselekedtem, ahogyan ő is az előbb.

A teremben még csak ketten voltunk, a többiek még biztosan reggeliztek. Kyle a padra hajtott fejjel ült a helyén. Egyem meg, olyan édes! – sétáltam oda hozzá, valamint lágyan megsimítottam a hátát. Érintésemre felkapta a fejét, elmosolyodott, és intett, hogy foglaljak helyet a mellette lévő padban. Így is tettem, de egy percre sem vettem le róla a tekintetem.

– Mi a baj? – tértem egyből a lényegre. Amikor az öcsémről van szó mindig halál komoly.

– Igazán semmi komoly – mosolygott. – Vagyis, na... – vakarta meg a fejét. – Mondhattad volna, hogy szereti a lányokat is – motyogta vörös fejjel. Felkuncogtam. Bárcsak ilyen telitalálatom lenne a lottón! Hátba veregettem, és bár nem szívesen, de elmondtam neki az igazat. Nem bírom nézni az egész napos szenvedését.

– Nem vonzódik hozzájuk, olyan forró, mint a Nap – néztem mélyen a szemébe. Teljesen lefagyott, szinte köpni-nyelni nem tudott, ezért folytattam: – Úgy rágerjed a faszra, mint kutya a csontra! – mondtam Kyle-nyelven. Felnevetett, tényleg idióta példa volt, de na! Én erősen próbálkoztam, de az angol nem az erősségeim közé tartozik. Ezután megérkeztek a többiek is, továbbá a tanár is. Kémia... Utálom! Olyan felesleges egy tantárgy, hogy pfhu... Miért nem lehet hagyni, hogy nyugodtan dolgozzon a művész? Nem, ilyen proton meg mit tom' én mivel fárasztanak! Oldalra sandítottam és láttam, hogy Klye bealudt.Hé, neki miért szabad azt, ami nekem nem?! Igazságtalan az élet... – írtam a diktálást depisen.

* * *

Utolsó szünetben a bandával a szokásos boxunkba ültünk és mindenféle "lényeges" dologról beszélgettünk.

–... és bumm! Robbant a mikró – mesélte élvezettel Rob a szombati "fizika kísérletét". A többiek felnevettek, illetve elismerően hátba veregették. Gyökér! Alap, hogy fémet nem teszünk bele. Unottan oldalra néztem, ahol ott állt az én szeretett kisöcsém, még mindig napszemüvegben. Minek hordja itt bent? Főleg télen! Még nyáron se szokta, nem, hogy most! Visszafordultam, a mellettem nevetgélő legjobb barátomra néztem, majd megböktem, és a fülébe súgtam, hogy jöjjön oda velem Eliothoz. Bólintott.

– Mindjárt jövünk! – álltunk fel egyszerre.

– Mi az, ki kő' verni? – nevetett fel Jeremy a saját kis viccén.

– Ja, kő' verni – karolta át Kyle a vállamat, megpuszilt, és elindult Eliot felé. Kis másom hamar észrevette közeledésünket,ezért sietősre vette, de én, mint nagy testvér kezénél fogva visszarántottam. Kyle átvette az irányítást, a falhoz lökte és leszedte róla a szemüveget. Te jó Isten! – kaptam a szám elé. Jobb szeme zöld-lila foltos volt, és teljesen fel volt dagadva.

– Mi történt?! – fakadt ki a nagy szájú. Na, igen, ő mindig előbb tud reagálni a dolgokra, mint bárki más. Eliot makogni kezdett, de a végén nem lett belőle semmi,csak elszégyellve magát, lehajtotta a fejét.

– Mondd már! – parancsoltam rá ingerülten. Hihetetlen, hogy ilyen helyzetben is képes játszani a szende gyermeket!

– Megvertek... – kezdte, és mivel nem szólaltunk meg, folytatta. – A buszmegállóban kihangosítva beszélgettem a szeretőmmel. – Félve felnézett rám, és gyorsan hozzátette. – De ne aggódj, nem járunk, csupán alkalmi kapcsolat, még a nevét se tudom, de azt hiszem...- hagyta abba.

– Folytasd már! – kiáltottunk rá egyszerre. Nem érdekel, hogy kikkel, vagy mikkel mit csinál, per pillanat az érdekel,vele mit csináltak, és ahogy elnézem, Kyle-t is!

– Hallottak mindent, és megvertek! – lett könnyes a szeme. Ó, Istenem! Hogyan képes valaki egy ilyen édes fiút bántani? Szívtelen dögök. Ők sem jobbak azért, mert heterok! Sőt, szegényem nem is tehet arról amilyen. Erre meg ilyen homofób köcsög emberek fogják magukat, és átrendezik a világot! Na, csak várjanak, majd én átrendezem az arcukat!

– Gyere – intettem Kyle-nak, aki egyetértően bólintott, majd elköszöntünk Eliottól. Persze előtte lemázolta nekünk, hogy hogyan néznek ki a támadók.

Egész úton néma csendben mentünk, mindketten forrtunk belülről, bár, nem tudom... Kyle végig idegesen nyomkodott valamit a telefonján. A buszmegállóba érve egyből észrevettem azokat az idiótákat. Drága barátommal egyszerre indulunk el feléjük.

- Hé, barmok! - kiáltottam a képükbe, mikor odaértünk. Nem értették,mégis mi történik, miért szólítottam le őket, egyáltalán miért mentünk oda. - Ti vertétek meg az öcsém? - Próbáltam minél gonoszabban rájuk nézni, de nem nagyon hatotta meg őket.

- Had gondolkozzam - nevette el magát a közepén lévő szőke, kefe frizurás egyén, aki csak úgy árasztotta magából a pacsuli szagot. Fúj, undorító!

- Gyorsabban, hapsikám! - sürgette meg a mellettem lévő barátom, aki minden fajta zavartatás nélkül tovább nyomkodta a telefonját. Hogy képes ilyenkor is ilyen bunkón viselkedni? - Az idő pénz - mondta, fel sem nézve a mobilból. Vajon mit csinálhat rajta?!

- Hát - vágta zsebre kezeit a szöszi -, ha az öcséd egyhetven, vézna és egy rohadt buzi, akkor igen - bólogatott nagy büszkeséggel -, megérdemelte, de amúgy miért is érdekel ez téged?

- Lehet ő is ratyi - nevetett fel a mellette álló rondaság -, és az öccsével együtt szokott dugni.

- Ó - szólalt meg ismét az a gyűlöletes vécékefe fejű srác -, csak nem? Vérfertőzés vegyítve egy kis homokozással?

Itt volt az a pillanat, amikor teljesen lefagytam. Nem tudtam, hogyan is kéne reagálnom erre az egészre, még hogy én és Eliot. Ez olyan groteszk! Oldalra sandítottam, kíváncsi voltam Kyle reakciójára. Lezárta a készüléket, majd miután belecsúsztatta a zsebébe, felnézett ezekre az alakokra és lendült is a keze. A férfinak, aki az előbb beszól egy jó nagyot behúzott.

- Te kis mocsok. - Kezdetét vette a Kyle-féle probléma megoldás, amiben két fontos dolog szerepelt: bunyó és káromkodás. - Ó, hogy cápák úsztak volna a magzatvizedbe - ütötte meg újra, mostanra már mindketten a földön hemperget. Ütötték, vágták, rugdosták egymást, majd egy kis idő múltával a srác másik két haverja is neki támadtak az éppen miattam, vagyis inkább Eliot miatt verekedő barátomnak.

Mekkora hülye vagyok, hiszen nem nézhetem tétlenül, ahogy megverik. Ébresztő! - gondoltam magamban. Valamit tennem kell! Gyorsan szétnéztem az utcán, majd nem messze megláttam egy faágat, amiért gyorsan odafutottam - észre sem vették, hogy eltűntem - majd  miután visszaértem, meglendítettem a botot és a hozzám legközelebb álló fickónak csaptam. Nem hatotta meg, fel sem fogta az ütést, nem mellesleg ezzel csak még jobban felhergeltem. Jaj, most mi lesz? - kérdeztem félve magamtól. Sokszor játszom a keményt, de mikor cselekedni kellene állandóan megfutamodok. Meg amúgy is gyenge vagyok. Na jó, nem mintha Kyle egy bitang erős ember lenne, de az száz, hogy erősebb.

Hirtelen a banda jelent meg a semmiből, mindannyian nekiálltak bunyózni, nem kérdeztek semmit, csak ütöttek. A verekedés közepette megpillantottam Jacket. Ma valahogy olyan volt, mintha kerülne. Meg kell tőle kérdeznem - gondoltam, mikor a távolból - az utca közepéről - hallatszott a sziréna.

- Tűnés! - kiáltotta el magát a mi kis mocskos szájú főnökünk, majd megragadta a kezem és elkezdtünk szaladni. Addig menekültünk együtt a srácokkal, míg kellő távolságra nem kerültünk a verekedés helyszínétől. Fáradtan ballagtunk vissza a koleszba, ahol beültünk a szokásos boxunkba. Olyan boldog vagyok, nagyra értékelem, hogy az összes srác a bandából értem bunyózott. Ezt meg is mondtam nekik, de mégis a legjobban az esett jól, hogy Jack is ott volt és még Kyle is. Aki talán Eliot miatt, de talán miattam akadt ki oly' annyira - pillantottam rá, aki éppen azt magyarázta a fiúknak, hogyan is tudott kör SMS-t írni mindenkinek.

Kérdéseink:

1. Mit gondolsz a homofóbokról?

2. Szerintetek Brian jó bátyus? 

3. Kyle vajon Brian vagy Eliot miatt ment verekedni?
4. Milyen volt a fejezet? :3 

Harmadik ecsetvonás - Pajkos kis éjszaka

Sziasztok! Kedd, szóval új fejezet, ami végig Kyle szemszög :) ki, hogy örül ennek, azt nem tudjuk, de reméljük tetszeni fog nektek ez is :D 

Ui. írjatok megjegyzést, iratkozzatok fel és pipáljatok ^^ 

Kyle szemszöge

Elérkezett végre a péntek. Egész héten ezt a napot vártam, mivel holnap bulizni megyek az újdonsült „barátommal”, Jackkel. A hét a szokásosnál is lassabb és unalmasabb telt. Nem csináltunk semmit. Végig lustálkodtuk. De holnap végre kiadom minden felgyülemlett energiám.

Itt is vagyunk - álltam fel a buszon, hogy megnyomjam a leszállást jelző gombot, de Brian megelőzőt. Egy városrészen lakunk, a különbség csupán három utca. Kint tombolt az ősz, a szél fújdogálta a leeső leveleket, miközben kellemes idő volt. Szeretem az őszt, annyira szép.  Ránéztem Brianre, aki egy ideje valamit beszélt hozzám, ha jól értettem, akkor a legutóbbi randevúját mesélte. Sétáltak blabla, beültek enni egy kajáldába, meg ilyen hülyeségek. Kit érdekel, hova mennek? Engem biztos nem, de mivel „jóban” vagyok mindkettővel magamra kell erőltetnem egy mosolyt.

- Tudod, már mit készítünk a modulzáróra? - váltottam témát, már nagyon untam azt hallgatni, mennyire édes Jack.

- Gondolkodtam, de nem jutott eszembe semmi, mostanában csak Jackre tudok gondolni bocsi.

- Jól van, majd kitalálom én - flegmáztam, és szó nélkül elindultam a másik irányba. Még sétálhatunk volna egy kis ideig, de inkább elmentem. Brian nagyon megváltozott, másról nem tud beszélni csak arról a gyerekről. Lassan olyan lesz, mint egy hisztis kiscsaj, akinek minden második szava „a pasim”, miért nem tud a fontos dolgokkal is foglalkozni? Például a vizsgával. Most találhatom ki én, hogy mit is készítsük. Eddig mindig ez a köcsög Jacklógójátimádóbarom találta ki. Vajon, ha engem faragnánk ki, azzal nyernénk? Tuti, nem kérdés. Az lenne a második Dávid-szobor. Már lelki szemeim előtt látom, ahogy szerte a világon a Dávid-szobor másolatokat lecserélik az én szobromra. Eszméletlen ötlet, de Brian nem menne bele, az elmúlt években többször is felhoztam már eme csodás ötletem. Állandóan az a válasza rá, hogy álmodozzak csak.

Percekkel később már a panelház előtt voltam. Gyorsan feltelefonáltam egy szomszédnak, hogy nyissa ki a főbejáratot, mert nem találom a kulcsot. Miután kinyitották megköszöntem, majd bementem a lakásba. Hideg van itt - csavartam fel a hőszabályzót húsz fokra, majd lepakoltam a cuccom, és nekiálltam csinálni magamnak kaját.

Meggyújtottam a gázt, ráraktam a serpenyőt, már csak azt kellett megvárnom, hogy felmelegedjen az olaj. Ameddig melegedett az, addig az összes szükséges fűszert előkészítettem. Mikor beletörtem a serpenyőbe a tojást, megrezgett a telefonom. Gyorsan sóztam-borsóztam, daraboltam fel szalonnát csíkokra, majd azt is rá szórtam, hozzá ízesítésként darabolt lila hagymát. Miután megsült, elzártam a gáztűzhelyt. Mivel utálok mosogatni, ezért az asztalra tettem egy tányéralátétet, a serpenyőt meg ráraktam. Leültem, és mielőtt elkezdtem volna megenni ezt a művet, amit készítettem, lefényképeztem, majd elküldtem Briannek. Észrevettem, hogy van egy olvasatlan üzenetem. Megnyitottam, a banktól jött, anyáék utaltak át pénzt. Minden hónapban küldenek legalább annyit, hogy a rezsire és kajára elég legyen. Kilencedikben, mikor megtudták, hogy meleg vagyok elköltöztek, messze. És, hogy ne szólják meg őket kényszerből küldenek pénzt, azt is csak addig, amíg suliba járok. Azt mondták, ahogy befejeztem az iskolát többet már nem küldenek. Nagyon hiányoznak, ez a lakás két szobás, az egyikben eredetileg anyáék aludtak, mikor még itt laktak. Ha bármit is kívánhatnék a világon az lenne, hogy újra együtt éljünk és várjanak rám minden hétvégén, mikor hazaérek. Hogy apa megkérdezze: mi történt a suliba? Vagy anya mosolyogva tegyen elém egy tányér főt kaját, és legyen valaki, akiknek lefekvés előtt szép álmokat kívánhatnék. Eszméletlen lenne, de ilyen úgyse történne soha, bármennyire is szeretném. Mindegy. Ehelyett inkább a holnapi bulin kéne agyalnom, és kipihenni magam.

Másnap délután keltem, ettem majd neki kezdtem a készülődésnek. Megfürödtem, belőttem a hajam, majd egy szűkített barna pólót és fehér nadrágot vettem fel. Esküszöm, ebben a cuccban úgy festek, akár egy páva gyerek. Tyűha, a hajamat fel kéne zselézni, hogy tényleg olyan legyek, vagy oldalra fésülni, de mivel mindenhol egyforma hosszúságú, ezért csak úgy állítottam, hogy mutasson valamit. Raktam magamra egy kis parfümöt, és elindultam a buliba, ahol találkozunk. Mikor odaértem, Jack a buli bejáratánál álldogált.

- Csá! - köszöntem oda neki.

- Kyle - mondta aggodalmasan -, talán mégsem kéne Brian nélkül bulizni, még elmondani is elfelejtettem, hogy ma bulizni megyek.

- Nyugi van, nem lesz baj, gyerünk, menjünk - néztem rá -, elvégre most ünnepeljük meg, hogy milyen jóban vagyunk.

- Igazad van, gyerünk. - Ezzel be is mentünk, azt mondta, hoz piát, addig is, én el is kezdem a tervem.

A disco közepébe sétáltam, ott kezdtem el táncolni. Ahj a fenébe, nélküle nem sikerül a bosszú, hol van már?! - néztem körbe. A fene, ez a gyerek, itt hagyott, és leállt beszélgetni a lányokkal.

- Bocsi - karoltam át hátulról a szöszit -, ő velem van, kopjatok le. - Jack mérgesen nézett rám, megvárta, míg elmennek a lányok, majd rám förmedt.

 - Ezt mért kellett?

- Azért mert - hajtottam le a fejem. Színlelés kezdődik.

- Mert? - tette karba a kezét. Elfelejtettem valamit, ami most jutott eszembe, kilencedikben Jack szerelmet vallott nekem, hogy én mekkora egy idióta vagyok. Nem kell csábítgatnom, hiszen önként fog belemenni. Mindketten tudjuk, hogy ezért utáljuk egymást annyira, én, azért mert egy éjszaka után elhagyott, ő meg azért mert... Igazából azt nem tudom, miért. Mindegy is, most nem ez a lényeg. Most újra élem a tavalyi éjszakát. Hmm, ha nő lennék, akkor már biztos, ribanc lennék.

- Ezért - karoltam át a nyakát, magamhoz húztam, majd incselkedve ránéztem.

- Ezt nem értem. – Éreztem, ahogy remeg az egész teste a félelemtől. Micsoda egy beszari egy ember...

- Ahj, már - hajoltam még közelebb hozzá, továbbá leheltem az ajkára egy gyengéd, apró puszit. Olyan rég éreztem az ajkait, utálom Jack szájízét. Igazából íze sincs, mert íztelen és száraz szája van. Fúj, inkább csókolnám Eliot ici-pici, édes ajkait, ami rózsaillatú, mivel ajakápolót használ, vagy a bátya ajkait, amit már egy éve kíváncsian lesegetek. Igazán kíváncsi vagyok, vajon Brian, hogy csókol?

- Sajnálom... - szedte le kezemet a válláról. - Briannel járok, ne haragudj, szeretem őt. - A jó büdös fenét, azt szereted. Biztos voltam benne, hogy nem szereti, csak fél, hogy valamelyik ismerősünk meglát minket. Igaz is, az nem lenne jó. Megvan - jutott eszembe egy eszméletlen ötlet. Hazaviszem.

- Gyere - fogtam kézen, egészen hazáig, ami pontosan három háztömbnyire volt a szórakozó helytől, nem váltottunk egy szót sem, annyira édes volt, és egyben romantikus, egész úton nem engedte el a kezem. Na, ezt jobb, ha most abba hagyom - gondoltam magamban. Ha ezt így folytatom, a végén én sérülök meg, pedig nekik kell a végén szenvedni.

- Itt laksz? - ült le a kanapémra. Nem, bazdmeg, csak teljesen véletlenül beléptünk egy vadidegen házában. - Jól van - nevette el magát. - Ijesztően nézel, nem is akarom tudni, mit gondolhatsz. - Hmm, igaz is, egyedül vagyunk, akár meg is ölhetném. Úgyse tudná meg senki, végül is, csak a hulláját kéne elvinnem valahová.

- Aha, itt lakom - sétáltam oda hozzá, majd hátradöntöttem a kanapéra, s az ölébe ültem. Kicsit gyors, amit csinálok, sőt nyomulok is, mint az állat, de ha rá várok, hogy cselekedjen, akkor még száz év múlva sem teljesül a bosszúm. Mosolyogva rám nézett, kezeivel jobban magához húzott, majd megcsókolt. Önszántából csókolt meg, én csak itt ültem az ölébe, szóval nem én vagyok a hibás. Vadul csókolt, túlságosan is. Még, hogy szereti Briant - nevettem bele a csókba a gondolattól. Akkor nem csinálná ezt velem. A fene - löktem el magamtól hirtelen.

- Szúr a szád, te rohadék. - Ezt nem bírom már, kenje be valamivel.

- Bocsi - pirult el zavarában. - Valahogy mindig kiszárad, hehe. - Ahj, lehet, kicsit bunkó voltam. Kanos vagyok, nagyon, ezért valahogy ki kell bírnom, amúgy is, annyira biztos nem rossz, csak én túlzok, ahogy mindig.

- Semmi gond - dőltem rá a mellkasára -, valahogy kibírom, folytassuk - csókoltam meg újra. Bár a szájíze ízetlen, annak ellenére nagyon is jól csókol.

Második ecsetvonás - Szappanopera-küldetés

Halihó, olvasók! :D Egy napot csúsztunk, a nagy meleg miatt, de ma már volt elég energiánk, hogy feltegyük. (végre tudtunk aludni) Reméljük, tetszeni fog nektek! ^^ Jó olvasást! :3 
Ps. Iratkozzatok fel, pipáljatok és írjatok megjegyzést ^^ 

Puszi: 

Aoi és Kuti

 

Brian szemszöge

Az érzés, ami olyan nagy fájdalmat okozott, amikor Kyle megbántva nézett rám, annyira fura volt. Olyan érzés volt, mintha hirtelen megüresedtem volna. De miért? Talán tényleg vége itt mindennek? Barátságunknak és az én plátói szerelmemnek… Igaz, annak már akkor vége volt, mikor Jackkel kezdtem el járni.

- Ekkora egy nyomorékot - duzzogott szerelmem, miközben beléptünk a szobájába. Ez a szoba sem más, mint bárki másé. Világoskék falak, egy egyszemélyes ágy a jobb oldali falnál, az ajtó mellett egy íróasztal, előtte egy gurulós szék, és a bal oldali falnál pedig egy szekrénysor. 

 - Nyugi, nem éri meg idegeskedni - huppantam le az ágyra. Ő is leült mellém, a fejét a vállgödrömbe temette, valamint bele is csókolt. - Nyomi, hagyd abba! - kezdtem el nevetni, de ő csak azért is folytatta. Szeretem, amikor ezt csinálja, ilyenkor érzem, hogy jelentek neki valamit. Lassan végig döntött az ágyon, felém magasodott, és szenvedélyesen megcsókolt. Egyből viszonoztam is, karjaim a nyaka köré fontam, úgy húztam közelebb magamhoz. Az ajkai... Annyira forróak, attól félek, leperzseli a szám. Bal lábát behelyezte a két combom közé, így akarva-akaratlanul is izgatni kezdte férfiasságomat.

  - Ah... - nyöszörögtem az érintésére, amivel nem értem el sokat, csupán direkt is oda dörzsölte a lábát. Ekkor valaki bekopogott a szobába, mindent megzavarva.

- Hagyd, majd elmegy - súgta érzékien a fülembe, majd a fülcimpám kezdte el izgatni a nyelvével. Átengedtem magam a gyönyörnek, és egy idő után már nem lehetett semmit hallani. Már éppen vágtunk volna a közepébe, mikor elkezdett csörögni a telefonom. Ahj már, mindig a legrosszabbkor zavarják az embert. 

- Kicsit - toltam el Jacket, és a telefonhoz nyúltam. Kyle virított a képernyőn. Miért hív? Hogy telefonba is elmondja, milyen szánalmas vagyok? Félve felvettem a telefont.

- Csá, hol vagy? Beszélnünk kéne. - Hangja olyan volt, mint általában. Kedves és émelyítő. Komolyan, a hangjával öl meg.

- Rendben - sóhajtottam, majd felültem az ágyra -, öt perc múlva a boxban - raktam le.

- Kyle volt az? - kérdezte a szőkeség unottan. - Ne menj, maradj itt velem - csókolta meg a vállam. Ah, igen, jó volna itt maradni, mert hát, én sem szeretem félbe hagyni a szexet, de attól még a tény, tény marad: Kyle hívott, hogy találkozni akar velem. 

– Majd folytassuk – bújtam ki a fogságából. Gyorsan megigazítottam magam, adtam az arcára egy gyors puszit, és indultam is. Nem akartam, egy percet sem késni, hiszen nem tudtam, mit is akarhat pont tőlem! Pont attól, aki simán átverte! A koleszból gyorsan átszaladtam az iskolába, ott át három sivár folyosón, és elérkeztem a jó öreg törzshelyünkre. Sóhajtva beültem a boxba. Szomorúan kellett észrevennem, hogy Kyle még nincs itt. Igaz is, azt mondtam, hogy öt perc, én pedig sokkal hamarabb elindultam.

– Szia – érkezett meg mosolyogva. Mi-mit tett magával? – ámultam el. A tavaly óta növesztet haját egybe vágatta, zöld szemei csak úgy csillogtak, és ez az ing... Ez a kék ing valami eszméletlen jól állt neki.

– Szi-szia – köszöntem vissza zavartan. Jézusom, mi van velem?! Tökre zavarba jöttem! Komolyan, rosszabb vagyok, mint egy szűz kislány, aki megvett ötven magazint a kedvenc modelljéről, hogy vele aludhasson! Tudom, hülye példa, de tökre úgy érzem magam! – Figyelj, annyira sajnálom! – kezdtem bánatosan. Csak nevetve hátba csapott, és lustán elmosolyodott.

– Nem, én sajnálom! Túlreagáltam a dolgot egy kicsit – vigyorgott rám kisfiúsan. Mi ez...? Mi ez az érzés? Nagyon fáj, de miért? Ő boldog, és nem haragszik rám, de akkor miért érzem magam ennyire elkeseredve? Talán... Talán így azt hittem, kicsit féltékeny, de nem... Ő nem féltékeny... Istenem, miért pont Kyle volna féltékeny?!

– Ó, ne szerénykedj! – csaptam hátba én is nevetve. Ah, úgy meg tudnám most ölni!

– Nem szerénykedem – nevetett ő is. Hát persze, hogy nem...  – Amúgy – váltott komoly hangnemre. – Mikor kezdünk gyakorolni a modulzáró vizsgánkhoz? – mosolygott rám. Ó, tényleg, az is nem sokára itt lesz. Hm, vajon jól teszem, hogy megint őt választom társamnak? Jaj, mégis kit választanék, ha nem ezt a barmot?!

– Délután ráérsz? – Bólintott. – Addig kitalálom, mit készítsünk – álltam fel. Újra bólintott, és ő is felállt.

Még hogy nemsokára - kuncogtam saját magamon. Év eleje van, a modulzáró vizsgák év végén lesznek. Mindegy, jobb előbb felkészülni, mintha nem is készülnénk rá. De vajon mit kéne készítenünk? Tavaly egy életnagyságú, élethű fát készítettünk. Ha csak visszagondolok, jó érzés tölt el. Emlékszem, ahogy Kyle gyűrte és tekerte a papírmasé törzséhez ilyen kötszer felé anyagot, miközben én a folyékony gipszbe mártogattam a kötszert, majd lefestettük barnára. Nagyon jól sikerült, a törzse redős volt a gyűrődésektől. Szinte mondhatom, hogy eddigi legjobb munkánk, amit ebben az évben felül kell múlnunk. De mit? Akkora gyökér vagyok, a tavalyinál úgysem találok ki jobbat. Szerencsére még van időm kitalálni, most inkább meglátogatom Eliotot. Belőle is nagyon elegem van már, a szüleink előtt állandóan falazhatok neki. Remélem, nem fest... Ezzel az egész művészet mániájával egyre jobban kezd hasonlítani apára. A végén ő is olyan fura lesz, vagy már az is. Mivel nincsenek barátai, aggódom, ezért muszáj foglalkoznom vele.

Odasétáltam a szobájához, majd kopogás nélkül léptem be rajta. A szobája üres volt, hol van? Még órája lenne? - sétáltam az ágyához, felemeltem a párnát, és kivettem alóla az órarendjét. Nem tudom, miért itt tartja. Eliot egyszerűen fura. Még órája van - olvastam le az órarendről a szükséges információt. Kimentem a szobából. Most mit csináljak? Agyon unom magam, ahj, kell valaki, akivel elütőm az időt. Meg van! A srácok biztos a boxban üldögélnek, siettem, de mikor odaértem lepődöttség lett úrrá rajtam. A haverjaim helyett, Ian és a sleppje csacsogott a törzshelyünkön. Chh, hogy merik? Amúgy is, miért nincsenek órán?

- Khmm - köszörültem meg a torkom, mire mindannyian felém néztek. - Húzzatok innen - flegmáztam.

- Nem - vágtak vissza. Ezek a csitrik, a fene, de utálom őket. Most mit csináljak?

- Pedig semmi keresni valótok itt - jelent meg mögöttem szerelmem. Mióta van itt? Édes istenem, hát mondd, hogy ez nem a sors? Olyan édes, drága lovagom, biztos érezte, hogy segítségre van szükségem - gondoltam, majd megláttam mögötte közeledni a többieket. Milyen szép is lett volna, ha miattam jön ide. Kezet fogtam az összessel, amikor hozzánk értek. Mindenki itt van, csak Kyle nem.

- Atya úr isten - fordult felénk egy fekete hajú srác, azt hiszem, ő lehet Ian. - Mindenki ott ül, ahol akar, senki ne mondja már meg nekem, hova üljek, főleg olyan, aki még a csaját sem tudja megtartani - nézett pimaszul Harryre.

- Na, ide figyelj - indult meg felé Harry -, tavaly nem vertelek meg érte, de most megkapod a magadét. - Próbáltam lefogni, de sajnos túl erős volt. Haverom keze lendült, behúzott egyet ennek a gyökérnek, minek következtében ő is kapott egyet. Ajaj, már rendesen verekednek... Mit csináljak? Megállítani nem tudom, gyenge vagyok ahhoz, többiek meg drukkolnak. Talán nekem is azt kéne – gondoltam, mikor megpillantottam közeledni Kyle-t. Már messziről látszott, hogy zavart az arckifejezése, léptei meggyorsultak, míg ide nem ért.

- Mi folyik itt? - állt a két verekedő közé, éppen rosszkor, Ian éppen egy jobbost adott volna Harrynek, amit Kyle kapott meg. Ajaj, mindenki észrevette, kínos csend telepedett le köztünk. Legjobb barátom reakciójára vártunk.

- Cápák úsztak volna a magzatvizedben, te rohadék - nevetett fel, kissé ijesztő hangnemben. Már megint kezdi. Neki van egy különös nevetése, ami eléggé ijesztő. És ezt ki is használja olykor-olykor. - Miért verekedtetek? - nézett Ianre, akin látszott, egy kicsit megszeppent. Nem csodálom, attól a nevetéstől először én is megijedtem.

- A haverjaid ide jöttek kötekedni - szólalt meg egy szőke srác -, pedig csak beszélgettünk, az a bajuk, hogy itt ülünk.

Kyle a srácra emelte a tekintetét, először elgondolkodó, majd lágy arcot vágott. Miért néz rá így? Tuti bejön neki. Hihetetlen, mindenki rajtam kívül tetszik neki.

- Gyertek a tv-szobába, idióták - indult meg. Azt hiszem, nekünk szánta az idióta kifejezést. Nekem igazából tök mindegy, hol lógunk, csak a fiúk morogtak a bajszuk alatt. Jack mellé sétáltam és rámosolyogtam, mire az egyik kezével magához húzott. A tévé-szobába csak mi voltunk, mint kiderült, hogy a hülye hívott meg mindenkit, hogy lógjunk együtt. Nekem is üzent, csak a telómat Jack szobájában hagytam valahogy.

- Szóval - állt fel egy székre a legjobb barátom -, azért gyűltünk itt össze, hogy bejelentsem e két ember járását - mutatott először rám, majd a szőkeségre. Idióta... Rajtad kívül itt mindenki tudta, remélem, nem árulják el, mert akkor már tényleg nem fog megbocsátani nekem.

- Ne má’ - nézett Matt az én drágámra -, gratu, haver - csapta hátba. Kicsit sem átlátszó, komolyan... De legalább Klyle-nek fel sem tűnt, mert ezután elment a szobájába, majd egy pendrive-val tért vissza. Megnéztük a Sinistert, sajnos nem tudtam figyelni, mert egyik felemre Jack ült, a másikra az állítólagos haverom. Féltem, hogy verekedni fognak. Közismert tény, hogy utálják egymást, amiről csak én tehetek, ha tavaly a bulin részegen nem smárolom le Jacket, akkor Kyle nem hiszi azt, hogy kihasználja a helyzetet és nem vesznek össze. Az meg még rontsa a helyzetet, hogy közös haverjaik vannak. Mindenképp ki kell békítenem őket. Ahj, már most érzem, mozgalmas évem lesz. Filmnézés közben észrevettem, hogy Jack Kyle-re pillantott néha-néha. Tényleg, azt tudom nagyjából, hogy ő miért utalja Jacket, de vajon fordítva is érvényes az utálat?

Kyle szemszöge

Jó kis film volt, egy íróról szólt, aki olyan videók birtokába kerül, ahol gyilkosságok vannak felvéve. Egyáltalán nem ijesztő, már vagy ezerszer láttam. Brian itt volt mellettem, ő mellette meg Jack. Minél előbb bosszút állnom kell, idegesít a szőke feje. Mit szerethet benne ez az idióta? Ő egyszerűen egy kétszínű, álnok dög. Biztos vagyok benne, hogy Briant sem szereti, csak játszik vele. De mért? - néztem a szemébe, mert épp rám pillantott. Beszélnem kell vele, mindenképpen. Elővettem a telefonom, ráléptem az üzenetekre, megnyitottam az előző SMS beszélgetésünk Jackkel, majd elkezdtem pötyögni a billentyűzeten.

„Beszélnünk kell, film után a takarító szertárban" - megnyomtam a küld gombot, majd visszacsúsztattam a zsebembe a mobilom.

Új tervem lett. Most jutott eszembe, jobb, mint az előző tervem. Hmm, mi legyen az akció neve? Szappanopera-küldetés lesz! Eme két személynek olyan fájdalmat fogok okozni, amilyent még nem éreztek. 

Film után indultam a megbeszélt helyre, mire odaértem a szöszi már ott volt. Mit ne mondjak, ez a gyerek gyors. Villantott egy mosolyt, majd a felmosó fa  nyelén megtámaszkodott.

- Na, mért hívtál?

- Hogy beszéljünk - fordítottam meg egy vödröt, leültem rá.

- És miről? - nézett le rám. A rohadék még egy ilyen helyen, takarítónak kinézve is jól néz ki. Ó, hogy egyem a begyét egy lapáttal. Hogy kezdjek bele, hogy ne legyen átlátszó és tolakodó?

- Szeretnék kibékülni veled - nyújtottam a kezem, békülés céljából.

- Jujci - ugrott fel, s kapott a karjaiba engem is. Megpörgetett. Úgy éreztem, mindjárt kidobom a taccsot.

- Elég - kiáltottam el magam -, tegyél le, vagy a golyóid fogják bánni! - Hála isten letett, féltem nagyon. Sajnos téluszonyom van. - Eljössz velem hétégén bulizni? - A hétvége tökéletes nap a bosszúm napjához, nem lesz ott Brian. Bólintott, majd távoztunk a helyiségből, mivel mindkettőnknek dolga volt.

Meg kellett keresnem Briant, és, ahogy gondoltam, a szobában volt. Vajon lóg ez a srác rajtam kívül mással is? Mindegy, így legalább hamarabb véghez tudom vinni a tervem. Alig várom már, hogy az orra alá dörgöljem, hogy átvertem. Lehet, gyerekesnek látszom, de ez a bosszú fontos nekem. Annyi minden fog történni ebben az évben. Röviden felvázolva, el kell csábítanom barátomat, újra magamba bolondítani, majd a szőke fejűt is elcsábítom, amennyire csak lehet, és egymásra uszítom őket, különböző módszerekkel. És a végén, mikor minden kiderül, ők bánkódnak, meg ilyenek, én meg Eli baba puha száját fogom csókolgatni.

Hát igen, ezzel is van egy is gond... Mostanában olyan, mintha Eliot megutált volna, ha meglát a folyosón, jobb esetben nem köszön, rosszabb esetben megfordul és a másik irányba indul. Mindenképp meg kell beszélnem vele a dolgainkat.