Második ecsetvonás - Szappanopera-küldetés

Halihó, olvasók! :D Egy napot csúsztunk, a nagy meleg miatt, de ma már volt elég energiánk, hogy feltegyük. (végre tudtunk aludni) Reméljük, tetszeni fog nektek! ^^ Jó olvasást! :3 
Ps. Iratkozzatok fel, pipáljatok és írjatok megjegyzést ^^ 

Puszi: 

Aoi és Kuti

 

Brian szemszöge

Az érzés, ami olyan nagy fájdalmat okozott, amikor Kyle megbántva nézett rám, annyira fura volt. Olyan érzés volt, mintha hirtelen megüresedtem volna. De miért? Talán tényleg vége itt mindennek? Barátságunknak és az én plátói szerelmemnek… Igaz, annak már akkor vége volt, mikor Jackkel kezdtem el járni.

- Ekkora egy nyomorékot - duzzogott szerelmem, miközben beléptünk a szobájába. Ez a szoba sem más, mint bárki másé. Világoskék falak, egy egyszemélyes ágy a jobb oldali falnál, az ajtó mellett egy íróasztal, előtte egy gurulós szék, és a bal oldali falnál pedig egy szekrénysor. 

 - Nyugi, nem éri meg idegeskedni - huppantam le az ágyra. Ő is leült mellém, a fejét a vállgödrömbe temette, valamint bele is csókolt. - Nyomi, hagyd abba! - kezdtem el nevetni, de ő csak azért is folytatta. Szeretem, amikor ezt csinálja, ilyenkor érzem, hogy jelentek neki valamit. Lassan végig döntött az ágyon, felém magasodott, és szenvedélyesen megcsókolt. Egyből viszonoztam is, karjaim a nyaka köré fontam, úgy húztam közelebb magamhoz. Az ajkai... Annyira forróak, attól félek, leperzseli a szám. Bal lábát behelyezte a két combom közé, így akarva-akaratlanul is izgatni kezdte férfiasságomat.

  - Ah... - nyöszörögtem az érintésére, amivel nem értem el sokat, csupán direkt is oda dörzsölte a lábát. Ekkor valaki bekopogott a szobába, mindent megzavarva.

- Hagyd, majd elmegy - súgta érzékien a fülembe, majd a fülcimpám kezdte el izgatni a nyelvével. Átengedtem magam a gyönyörnek, és egy idő után már nem lehetett semmit hallani. Már éppen vágtunk volna a közepébe, mikor elkezdett csörögni a telefonom. Ahj már, mindig a legrosszabbkor zavarják az embert. 

- Kicsit - toltam el Jacket, és a telefonhoz nyúltam. Kyle virított a képernyőn. Miért hív? Hogy telefonba is elmondja, milyen szánalmas vagyok? Félve felvettem a telefont.

- Csá, hol vagy? Beszélnünk kéne. - Hangja olyan volt, mint általában. Kedves és émelyítő. Komolyan, a hangjával öl meg.

- Rendben - sóhajtottam, majd felültem az ágyra -, öt perc múlva a boxban - raktam le.

- Kyle volt az? - kérdezte a szőkeség unottan. - Ne menj, maradj itt velem - csókolta meg a vállam. Ah, igen, jó volna itt maradni, mert hát, én sem szeretem félbe hagyni a szexet, de attól még a tény, tény marad: Kyle hívott, hogy találkozni akar velem. 

– Majd folytassuk – bújtam ki a fogságából. Gyorsan megigazítottam magam, adtam az arcára egy gyors puszit, és indultam is. Nem akartam, egy percet sem késni, hiszen nem tudtam, mit is akarhat pont tőlem! Pont attól, aki simán átverte! A koleszból gyorsan átszaladtam az iskolába, ott át három sivár folyosón, és elérkeztem a jó öreg törzshelyünkre. Sóhajtva beültem a boxba. Szomorúan kellett észrevennem, hogy Kyle még nincs itt. Igaz is, azt mondtam, hogy öt perc, én pedig sokkal hamarabb elindultam.

– Szia – érkezett meg mosolyogva. Mi-mit tett magával? – ámultam el. A tavaly óta növesztet haját egybe vágatta, zöld szemei csak úgy csillogtak, és ez az ing... Ez a kék ing valami eszméletlen jól állt neki.

– Szi-szia – köszöntem vissza zavartan. Jézusom, mi van velem?! Tökre zavarba jöttem! Komolyan, rosszabb vagyok, mint egy szűz kislány, aki megvett ötven magazint a kedvenc modelljéről, hogy vele aludhasson! Tudom, hülye példa, de tökre úgy érzem magam! – Figyelj, annyira sajnálom! – kezdtem bánatosan. Csak nevetve hátba csapott, és lustán elmosolyodott.

– Nem, én sajnálom! Túlreagáltam a dolgot egy kicsit – vigyorgott rám kisfiúsan. Mi ez...? Mi ez az érzés? Nagyon fáj, de miért? Ő boldog, és nem haragszik rám, de akkor miért érzem magam ennyire elkeseredve? Talán... Talán így azt hittem, kicsit féltékeny, de nem... Ő nem féltékeny... Istenem, miért pont Kyle volna féltékeny?!

– Ó, ne szerénykedj! – csaptam hátba én is nevetve. Ah, úgy meg tudnám most ölni!

– Nem szerénykedem – nevetett ő is. Hát persze, hogy nem...  – Amúgy – váltott komoly hangnemre. – Mikor kezdünk gyakorolni a modulzáró vizsgánkhoz? – mosolygott rám. Ó, tényleg, az is nem sokára itt lesz. Hm, vajon jól teszem, hogy megint őt választom társamnak? Jaj, mégis kit választanék, ha nem ezt a barmot?!

– Délután ráérsz? – Bólintott. – Addig kitalálom, mit készítsünk – álltam fel. Újra bólintott, és ő is felállt.

Még hogy nemsokára - kuncogtam saját magamon. Év eleje van, a modulzáró vizsgák év végén lesznek. Mindegy, jobb előbb felkészülni, mintha nem is készülnénk rá. De vajon mit kéne készítenünk? Tavaly egy életnagyságú, élethű fát készítettünk. Ha csak visszagondolok, jó érzés tölt el. Emlékszem, ahogy Kyle gyűrte és tekerte a papírmasé törzséhez ilyen kötszer felé anyagot, miközben én a folyékony gipszbe mártogattam a kötszert, majd lefestettük barnára. Nagyon jól sikerült, a törzse redős volt a gyűrődésektől. Szinte mondhatom, hogy eddigi legjobb munkánk, amit ebben az évben felül kell múlnunk. De mit? Akkora gyökér vagyok, a tavalyinál úgysem találok ki jobbat. Szerencsére még van időm kitalálni, most inkább meglátogatom Eliotot. Belőle is nagyon elegem van már, a szüleink előtt állandóan falazhatok neki. Remélem, nem fest... Ezzel az egész művészet mániájával egyre jobban kezd hasonlítani apára. A végén ő is olyan fura lesz, vagy már az is. Mivel nincsenek barátai, aggódom, ezért muszáj foglalkoznom vele.

Odasétáltam a szobájához, majd kopogás nélkül léptem be rajta. A szobája üres volt, hol van? Még órája lenne? - sétáltam az ágyához, felemeltem a párnát, és kivettem alóla az órarendjét. Nem tudom, miért itt tartja. Eliot egyszerűen fura. Még órája van - olvastam le az órarendről a szükséges információt. Kimentem a szobából. Most mit csináljak? Agyon unom magam, ahj, kell valaki, akivel elütőm az időt. Meg van! A srácok biztos a boxban üldögélnek, siettem, de mikor odaértem lepődöttség lett úrrá rajtam. A haverjaim helyett, Ian és a sleppje csacsogott a törzshelyünkön. Chh, hogy merik? Amúgy is, miért nincsenek órán?

- Khmm - köszörültem meg a torkom, mire mindannyian felém néztek. - Húzzatok innen - flegmáztam.

- Nem - vágtak vissza. Ezek a csitrik, a fene, de utálom őket. Most mit csináljak?

- Pedig semmi keresni valótok itt - jelent meg mögöttem szerelmem. Mióta van itt? Édes istenem, hát mondd, hogy ez nem a sors? Olyan édes, drága lovagom, biztos érezte, hogy segítségre van szükségem - gondoltam, majd megláttam mögötte közeledni a többieket. Milyen szép is lett volna, ha miattam jön ide. Kezet fogtam az összessel, amikor hozzánk értek. Mindenki itt van, csak Kyle nem.

- Atya úr isten - fordult felénk egy fekete hajú srác, azt hiszem, ő lehet Ian. - Mindenki ott ül, ahol akar, senki ne mondja már meg nekem, hova üljek, főleg olyan, aki még a csaját sem tudja megtartani - nézett pimaszul Harryre.

- Na, ide figyelj - indult meg felé Harry -, tavaly nem vertelek meg érte, de most megkapod a magadét. - Próbáltam lefogni, de sajnos túl erős volt. Haverom keze lendült, behúzott egyet ennek a gyökérnek, minek következtében ő is kapott egyet. Ajaj, már rendesen verekednek... Mit csináljak? Megállítani nem tudom, gyenge vagyok ahhoz, többiek meg drukkolnak. Talán nekem is azt kéne – gondoltam, mikor megpillantottam közeledni Kyle-t. Már messziről látszott, hogy zavart az arckifejezése, léptei meggyorsultak, míg ide nem ért.

- Mi folyik itt? - állt a két verekedő közé, éppen rosszkor, Ian éppen egy jobbost adott volna Harrynek, amit Kyle kapott meg. Ajaj, mindenki észrevette, kínos csend telepedett le köztünk. Legjobb barátom reakciójára vártunk.

- Cápák úsztak volna a magzatvizedben, te rohadék - nevetett fel, kissé ijesztő hangnemben. Már megint kezdi. Neki van egy különös nevetése, ami eléggé ijesztő. És ezt ki is használja olykor-olykor. - Miért verekedtetek? - nézett Ianre, akin látszott, egy kicsit megszeppent. Nem csodálom, attól a nevetéstől először én is megijedtem.

- A haverjaid ide jöttek kötekedni - szólalt meg egy szőke srác -, pedig csak beszélgettünk, az a bajuk, hogy itt ülünk.

Kyle a srácra emelte a tekintetét, először elgondolkodó, majd lágy arcot vágott. Miért néz rá így? Tuti bejön neki. Hihetetlen, mindenki rajtam kívül tetszik neki.

- Gyertek a tv-szobába, idióták - indult meg. Azt hiszem, nekünk szánta az idióta kifejezést. Nekem igazából tök mindegy, hol lógunk, csak a fiúk morogtak a bajszuk alatt. Jack mellé sétáltam és rámosolyogtam, mire az egyik kezével magához húzott. A tévé-szobába csak mi voltunk, mint kiderült, hogy a hülye hívott meg mindenkit, hogy lógjunk együtt. Nekem is üzent, csak a telómat Jack szobájában hagytam valahogy.

- Szóval - állt fel egy székre a legjobb barátom -, azért gyűltünk itt össze, hogy bejelentsem e két ember járását - mutatott először rám, majd a szőkeségre. Idióta... Rajtad kívül itt mindenki tudta, remélem, nem árulják el, mert akkor már tényleg nem fog megbocsátani nekem.

- Ne má’ - nézett Matt az én drágámra -, gratu, haver - csapta hátba. Kicsit sem átlátszó, komolyan... De legalább Klyle-nek fel sem tűnt, mert ezután elment a szobájába, majd egy pendrive-val tért vissza. Megnéztük a Sinistert, sajnos nem tudtam figyelni, mert egyik felemre Jack ült, a másikra az állítólagos haverom. Féltem, hogy verekedni fognak. Közismert tény, hogy utálják egymást, amiről csak én tehetek, ha tavaly a bulin részegen nem smárolom le Jacket, akkor Kyle nem hiszi azt, hogy kihasználja a helyzetet és nem vesznek össze. Az meg még rontsa a helyzetet, hogy közös haverjaik vannak. Mindenképp ki kell békítenem őket. Ahj, már most érzem, mozgalmas évem lesz. Filmnézés közben észrevettem, hogy Jack Kyle-re pillantott néha-néha. Tényleg, azt tudom nagyjából, hogy ő miért utalja Jacket, de vajon fordítva is érvényes az utálat?

Kyle szemszöge

Jó kis film volt, egy íróról szólt, aki olyan videók birtokába kerül, ahol gyilkosságok vannak felvéve. Egyáltalán nem ijesztő, már vagy ezerszer láttam. Brian itt volt mellettem, ő mellette meg Jack. Minél előbb bosszút állnom kell, idegesít a szőke feje. Mit szerethet benne ez az idióta? Ő egyszerűen egy kétszínű, álnok dög. Biztos vagyok benne, hogy Briant sem szereti, csak játszik vele. De mért? - néztem a szemébe, mert épp rám pillantott. Beszélnem kell vele, mindenképpen. Elővettem a telefonom, ráléptem az üzenetekre, megnyitottam az előző SMS beszélgetésünk Jackkel, majd elkezdtem pötyögni a billentyűzeten.

„Beszélnünk kell, film után a takarító szertárban" - megnyomtam a küld gombot, majd visszacsúsztattam a zsebembe a mobilom.

Új tervem lett. Most jutott eszembe, jobb, mint az előző tervem. Hmm, mi legyen az akció neve? Szappanopera-küldetés lesz! Eme két személynek olyan fájdalmat fogok okozni, amilyent még nem éreztek. 

Film után indultam a megbeszélt helyre, mire odaértem a szöszi már ott volt. Mit ne mondjak, ez a gyerek gyors. Villantott egy mosolyt, majd a felmosó fa  nyelén megtámaszkodott.

- Na, mért hívtál?

- Hogy beszéljünk - fordítottam meg egy vödröt, leültem rá.

- És miről? - nézett le rám. A rohadék még egy ilyen helyen, takarítónak kinézve is jól néz ki. Ó, hogy egyem a begyét egy lapáttal. Hogy kezdjek bele, hogy ne legyen átlátszó és tolakodó?

- Szeretnék kibékülni veled - nyújtottam a kezem, békülés céljából.

- Jujci - ugrott fel, s kapott a karjaiba engem is. Megpörgetett. Úgy éreztem, mindjárt kidobom a taccsot.

- Elég - kiáltottam el magam -, tegyél le, vagy a golyóid fogják bánni! - Hála isten letett, féltem nagyon. Sajnos téluszonyom van. - Eljössz velem hétégén bulizni? - A hétvége tökéletes nap a bosszúm napjához, nem lesz ott Brian. Bólintott, majd távoztunk a helyiségből, mivel mindkettőnknek dolga volt.

Meg kellett keresnem Briant, és, ahogy gondoltam, a szobában volt. Vajon lóg ez a srác rajtam kívül mással is? Mindegy, így legalább hamarabb véghez tudom vinni a tervem. Alig várom már, hogy az orra alá dörgöljem, hogy átvertem. Lehet, gyerekesnek látszom, de ez a bosszú fontos nekem. Annyi minden fog történni ebben az évben. Röviden felvázolva, el kell csábítanom barátomat, újra magamba bolondítani, majd a szőke fejűt is elcsábítom, amennyire csak lehet, és egymásra uszítom őket, különböző módszerekkel. És a végén, mikor minden kiderül, ők bánkódnak, meg ilyenek, én meg Eli baba puha száját fogom csókolgatni.

Hát igen, ezzel is van egy is gond... Mostanában olyan, mintha Eliot megutált volna, ha meglát a folyosón, jobb esetben nem köszön, rosszabb esetben megfordul és a másik irányba indul. Mindenképp meg kell beszélnem vele a dolgainkat.