2015. június 30., kedd

Első ecsetvonás - Szőke démon

Sziasztok! ^^  Íme az első fejezet, reméljük, tetszeni fog nektek! :3 Köszönjük a sok feliratkozót, pipákat, véleményeket! Most se hagyjatok cserben minket! Jó olvasást! :3




Brian szemszöge
Szellő, mely az őszirózsákat fújdogálja, annyira kurva hideg! Vége van már az összes órámnak, így Jack megkért, hogy kísérjem el valami pulóvert venni. Kyle-nek volt még egy plusz órája, min Eliot is ott van... Azóta a buli óta lassan eltelt egy év, de nem történt semmi. Kyle tuti be volt rúgva, szerencsémre. Nem emlékszik rá, legalábbis nem teszi szóvá, ezért nem is izgulok. Bár... A tizedik évem délutánjait a büntetőben töltöttem, mivel az én drága legjobb barátom úgy vélte, annak a szerencsétlen pohárnak sokkal jobb lesz, ha kibassza az ablakon, ezért most nem is sajnálom, hogy ott rohad ilyen buzi hidegbe agyagozni. Á, basszus, szívesebben agyagoznék, minthogy ilyen hidegbe sétáljak! - dideregtem Jack mellett. Rám pillantott kék íriszeivel, és aranyosan elmosolyodott.
- Csak nem fázol? - lépett hozzám közelebb. Megfogta a csupasz kézfejem, sajátjai közé fogta, majd lehet rá egy forró puszit, mitől teljesen felment a lázam. Persze, nem is említettem, a buli után Jack megkérte, hogy járjak vele, de csak titokban, mert egyikünknek sem tenne jót, ha kitudódna, ami valljuk be, igaz. És én miért ne mondtam volna igent egy ilyen félistennek? Természetesen elfogadtam, azt gondolva, így biztosan kiszeretek abból a megkeseredettből. 
- Köszi, így sokkal jobb - mosolyogtam rá. Rám kacsintott, a kezem beletette kék kabátjának meleg zsebébe, s ott markolta úgy, mintha muszáj lett volna. Na, tessék, vétek volna ilyen srácot kihagyni! Meg persze a haja... - kezdett csorogni a nyálam a gondolattól is, de gyorsan letöröltem. Ez undorító! Elindultunk tovább a kirakatok közt. Mindenhol valami „ijesztő" kis figura volt kitéve, mivel már készülnek a helloweenra, pedig csak október van. A gondolatmenetemből a farzsebemben lévő rezgés zökkentett ki. Belenyúltam, kivettem a telefonom, és leolvastam a kijelzőről a nevet. Kyle volt, gondolom végzet, és nem talál. Sóhajtva felvettem, míg a számmal formáltam Jacknek, hogy „Kyle az!"

- Szia, mondd! - szóltam bele. Nem válaszolt vissza senki, azt hallottam, hogy két fiú beszélget. Egyik Kyle, másik az öcsém...

- Szerintem pedig nagyon ügyesen le tudnál festeni! - mondta Kyle lágy, mosolygós hangon.

- Úgy gondolod? - kérdezte bizakodva Eliot. Kyle nem válaszolt, gondolom, bólintott, mert Eliot folytatta. - Akkor rendben, holnap suli után a szobámban! - lett boldog a hangja, majd egy ajtócsukódás, s szerintem távozott. 
- Jézusom, ilyen pasiba ki ne volna szerelmes? - tette fel magának a költői kérdést az én legjobb barátom, mire én kinyomtam. Nincs kedvem ezt hallgatni! Tch, milyen idegesítő! Az öcsémmel kavar a hátam mögött a buzija! 
- Mit akart? - kérdezte Jack, miközben egy pulcsit vizslatott a kirakatban. Ha engem kérdez, ne vegye meg! Kötött, vajszínű, és a közepén egy nagy helloween tök volt látható. Ilyen gyerekes egy ruhadarabot.
- Semmit, szerintem a zsebe hívott fel - sóhajtottam, majd elhúztam onnan, nehogy megvegye azt a pulcsit. 

- Értem... És valami izgi titok nem derült ki?! - csillant fel a szeme. - Általában ilyenkor mindig kiszoktak. - Hát, igen, megtudtam, hogy Kyle köcsögebb, mint hittem, de szerintem ez nem tartozik Jackre. Ő törődjön csak velem, azt úgyis szeretem.
  -  Nem, csak annyi, hogy a szókincse még mindig nagyon tágas, mikor nem sikerül neki egy festmény - blöfföltem nevetve, mire Jack is felnevetet egy aprót. 

- Induljunk vissza - adott egy lepke puszit. - Még a végén megfázol. 
Aggódik értem, ez szörnyű. Úgy érzem, szeret, ennek ellenére nem tudom viszonozni az érzelmeit, pedig egy éve járunk. Őt kéne szeretnem, nem pedig azt a gyökér, liliomtipró Kyle-t. Jack állandóan velem törődik, aggódik értem és szeret, de akkor miért nem tudom szívből szeretni? Fáj, hogy ezt teszem vele, rosszabb vagyok, mint az a gyökér. Tudom, hogy belém van zúgva, mégse tudom viszonozni. Mindegy is, nem gyötröm magam ezen. Inkább azzal kéne foglalkoznom, hogy Kyle és Eliot között mi lehet. Kavarnak, járnak, vagy csak dugó-pajtások? Nem mindegy, hogy mik? A lényeg, hogy van valami köztük, és eltitkolták előlem! Hogy merték? Nem egyszer mondtam már Kylenek, hogy hagyja békén az öcsémet, miért nem fogja fel?

-  Jól vagy? - hajolt hozzám Jack. - Már kétszer szóltam, hogy megjöttünk.

- Nincs semmi - mosolyodtam el. Nem szeretném a gondjaimmal fárasztani.

- Akkor majd elmondod, ha akarod. - Meg akart csókolni, de megállítottam. 

- Még a végén valaki meglát - néztem körbe.

- Két másodperc lesz csak - csókolt meg. Hm, olyan finom illata van, mindig megbabonáz!
- Rohadjatok meg! - kiáltott valaki. Gyorsan elválltunk egymástól, majd körbe néztünk. Senki sehol, csak az üres őszi táj. Színes, száraz levelek hevertek mindenütt a földön, a nap gyenge sugarakat árasztott, s a hideg szél fújt. Talán nem is nekünk kiáltottak az előbb. – Mi van, nem látsz? - hallottam meg még egy kiáltást, mire észbe kaptam, felismertem. A testem megdermedt, a hideg futkosott a hátamon. Lassan a hang irányába fordítottam a fejem. A főbejárat előtt cigizett a sövény mögött Kyle. Figyelnem kellett volna, hiszen tudtam, hogy elbújva szokott dohányozni. Istenem, most mi lesz?

-  K... Kyle - remegett meg a hangom.

-  Igen, én - nyomta el az égő szálat. - Mi folyik itt? Mi van köztettek, és mióta? - nézett szörnyülködve mindkettőnkre, majdhogy illusztrálja, mennyire nem tetszik neki a felállás,  köpött egyet. Ami meg is lepett. Lehet, hogy Kyle mocskos szájú, de nem illetlen. Dohányozni is azért jár olyan helyekre, ahol nem látják, mert szégyelli. Eddig még nem köpött, azt mondta, gusztustalan dolog. 

- Te köptél... - Döbbentségemben, csak ennyit tudtam kiejteni a számon.

- Tudom - nézett a köves járdára maga mellé, ahol a köpés hevert. Arcán szégyen jelent meg. - Szégyellem is, gusztustalan egy dolog, de ez most nem fontos. Még utoljára megkérdem, mi van köztetek?! 

-  Izé... - kezdtem bele, de Jack közbe vágott.

- Szerinted? Minek látszik? - A hangjában valamiféle felháborodást lehetett hallani. - Járunk! Hogy mióta? - gondolkodott el. - Körülbelül egy éve - nézett rám. Olyan zavarban voltam, kiderült a második legféltettebb titkom.

- Értem - dugta zsebre a kezét Kyle, majd rám nézett. - Mióta is tudod magadról, hogy meleg vagy? Mi van? Hogy lehet ezt csak így megkérdezni, szemtől szembe? Tudtam, hogy nem fél kimondani, amit gondol, de azért kicsit gondolkodhatna, mielőtt megszólal.
- Ö... - Nem bírtam megszólalni, bennem rekedt a szó.

-  Nem tudod, mi? - nevetett fel kínjában. – Gondolom, már régóta szereted a férfiakat. De tudod, ha elmondtad volna, engem is használhattál volna a kielégülésedhez - ment el mellettem, úgy mintha nem is ismerne. Kimérten és ridegen. Itt hagyott, szinte a sárba taposva. Hihetetlen - nevettem el magam keserűen. Biztos, hogy utál!

- Nyugi - karolt át Jack gyengéden. - Majd elfogadja.

- Remélem - temettem az arcom a mellkasába. 


Kyle szemszöge:


Szóval egy éve járnak. Hmm... Vajon miért titkolózott előlem? Egész idáig idiótának néztek és röhögtek a markukban, hogy nem vettem észre. Biztos vagyok benne! Ezt soha nem bocsátom meg Briannek! Titkolózott... Chh, én mikor titkolóztam előle? Semmikor, minden fontos dolgot elmondtam neki, egy kivételével, mert én a barátomnak tartottam. Még azt a kibaszott cigit sem tudtam elszívni. Tényleg, majdnem el is felejtettem - siettem be gyorsan a fürdőbe, gyorsan fogat mostam, majd indultam is Eliothoz. El is feledkeztem róla, a pici szerelmem biztos vár már. Mostanában száll egy pletyka Eliotról. Állítólag, akit csak meghív a szobájába, hogy lefesthesse, lefekszik vele. Bár, lehet, hogy igaz, tavaly velem is ezt tette.
Gyorsan elmentem a szobája elé, s kopogtattam hármat, mire kinyitotta az ajtót. Végignéztem rajta, a fekete haja szokásosan összevissza állt, arckifejezése sem változik meg soha, állandóan unott és mogorva arcot vág. Egy szürke, agyonhasznált pólót viselt, fekete nadrággal. Visszasétált a vászna elé, előkészítette az egyeteit, festékeit, majd rámnézett.

- Állj oda! - mutatott a képekkel teli falra.
- Nem ülhetnék le? - kérdeztem mosolyogva, miközben közelebb léptem hozzá. Körbe nézett, keresett valamit, majd felállt, s engedett magának a csapból egy pohár vizet. Leült, a poharat meg letette maga mellé.

- Ülj akkor a padlóra - mondta nyugodt hangon, miközben az ecsetek állagát ellenőrizte. 

- A padlóra? - akadtam egy kicsit ki. Nem akarhatja, hogy a hideg, koszos padlóra üljek le. – Hideg és koszos - nyavalyogtam. Ránéztem a padlóra, ami parkettából állt. Már a hideg is kirázott, hogy a formás kis popsim érintkezzen azzal a hideg faanyaggal. 
- Hmm - rakta bele a vizespohárba az ecsetét Eliot. Mióta van itt a vizes pohara? Eddig észre sem vettem, az egy pohár takarta, amit nemrég vitt oda. - Igazad lehet - ment oda a szennyes kosárhoz, majd kivett egy koszos pólót, aztán leterítette a padlóra. - Így még esztétikusabb - ült vissza a székébe.
Hát... Ez sem jobb, de legalább vigasztaljon a tudat, hogy ez a rongy valaha Eliot bőréhez ért. Ráültem, a kezemmel kezdtem el tapogatni a kék ruhadarabot. Festeni kezdett, ilyenkor az arca olyan édes és komoly. Semmi csintalan vagy véletlenszerű mosoly. Eliotnak ilyenkor nincs helye a viccnek. Nem, mintha máskor lenne... Még sohasem láttam mosolyogni, vagy nevetni. Istenem, alig bírom ki, hogy ne mozduljak meg. Olyan nosztalgikusérzésem van, visszaemlékszem arra az időre, amikor először festett le. Kicsit esetlen és bénácska volt, a nagy részét Brian javította ki neki. Az az idióta, miért titkolta el, hogy járnak? Nem úgy volt, hogy engem szeret? Mikor megláttam, hogy Jack megcsókolta Briant azonnal elkiáltottam magam, nem bírtam vissza tartani. Idegesített, hogy az a köcsög szőke az én drága legjobb barátomhoz ért. Brian is nagyon jól tudja, hogy mennyire utálom azt az idióta gyökeret, erre leáll vele. Száz százalékig biztos vagyok benne, hogy nem szereti, és ezt be is bizonyítom. Tudom, már mit fogok tenni. Egyszerre fogok bosszút állni Brianen és Jacken. Barátomon azért mert eltitkolta előlem, hogy Jackkel jár. Jacken meg, azért mert Brianhez mert nyúlni, meg amúgy is rohadtul gyűlölöm a szőke fejét, egy kétszínű, álnok dög. Megkeserülik még, amit velem tettek.


                             
 Kérdéseink: 
1.) Mit gondoltok az új szerelmes "párról"? :D 
2.)Hogy tetszett a fejezet?
3.)Mit gondoltok, mi lesz Kyle bosszúja?  

2015. június 23., kedd

Prológus

Sziasztok! ^^
Hát elérkezett ez az idő is, hogy feltegyük a prológust, reméljük tetszeni fog nektek! :)
Jó olvasást!
Ui: Nálatok is reggel óta szakad az eső? :/




Brian szemszöge:

Szeretet... Mily' tág fogalom. Egy gyermek szeretheti az anyját, egy nagymama szeretheti az unokáját, és egy fiú szerethet egy lányt. Ezek a szeretetformák csak néhány példája, amelyet felsoroltam, de mégis akkor mi van velem? Szeretem az öcsémet, de néha őt okolom a dolgok alakulásáért, amiért az én szerelmi ügyeim nem úgy mennek, ahogy szeretném.
Hát, igen, mikor ide kerültem az akadémiára akkor beleszeretem egy személybe. Persze, milyen mese is volna, ha ő is viszont szeretne? Most jöhet az a szöveg, hogy:"nyugi, tuti szeret, blabla." Nem, ő száz, hogy nem szeret, mert neki minden áron az én kis öcsém kell, Eliot. Igen, igen, jöjjön az a szöveg, hogy nem Eliot tehet arról, hogy szerelmes lett belé, pedig higgyétek el, nagyon is az ő hibája. Ha nem dugassa meg magát vele az én picike testvérem, akkor, akit én szeretek az nem szeret talán bele.

- Hé, haver, segíts má'! Nekem nem megy ez a festészet – tette le az ecsetét Kyle. Igen, jól gondoljátok, ő a legjobb barátom. Ő az, akibe akárhogy is tetszik, beleszeretem. Ch, tökre gáz, nem? Akibe szerelmes vagy itt van melletted jóban-rosszban, de nem tekint többnek, csak a legjobb barátjának.

- Persze, vigyázz! - löktem el onnan. Megfogtam az ecsetet, és kiigazítottam neki a napsugarakat. Hm, elég ügyes lett ez a tájkép, csak a sugarak voltak ocsmányok. De, majd belejön. - Tessék. Amúgy, egész jól fejlődsz - mosolyodtam rá, amit egyből viszonzott is. Erre én akaratom ellenére fülig pirultam.
 
- Thanks! Amúgy, mizu? - terült el az ágyamon. - Van valami csaj? Tudom ám, hogy van. Hallod, köcsög, hozzád beszélek! - rugdosott meg, mivel ott ültem a lábánál, és őnagyságára nem figyeltem.

 - Bazdmeg, tekerd már le magadon a hangerőt, mert kurva idegesítő tudsz néha lenni! Amúgy, nincs - dőltem le mellé. Automatikusan oldalára fordult, és kitámasztotta a fejét a kezével. 

 - Az öcséd?

- Kösz, meg van - vágtam be a durcát. Mi az már, hogy Eliotról kérdez?! Idióta, szerintem relli rólam, hogy belédzúgtam. Lehet észrevetted, csak nem akarsz vele foglalkozni, de ha valóban így van, akkor meghalsz!

 - Értem - bólintott. - És az én hercegem, hogy van? Élsz még, te anyaszomorító.

- Hagyjál már - ültem fel az ágyon.

- Jó-jó - mondta megadóan. - Ma lesz egy kis buli Sharlotnál, megyünk? 

- Ez kérdés? Ha buli van, akkor ott a helyünk! Ch, milyen buli az, ahol a két nagy menő nincs ott? - nevettem el magam.

- Pontosan! High five! - emelte magasba a kezét, mire én lelkesen belecsaptam. - Addig is húzzunk suliba.

Bólintott, felkapta a táskáját, és indultunk is az iskolába. Mindenféle hülyeségekről dumálva mentünk egészen a suliig. Természetesen Kyle hajtotta a "komoly" dolgait, én meg csak szakadtam a röhejtől.
A sulihoz érve a srácok is csatlakoztak hozzánk. Mivel még volt időnk az óra kezdetéig leültünk a folyosón lévő szokásos boxunkba.

- Jaj, te, nem tud meg - hüledezett előttem Harry. Neki füléig érő barna haja, és barna szemei voltak, a nyakában mindig valami hülye sálat tekert, mert szerinte, úgy művészibben nézett ki. 

  - De, de meg akarom tudni - csillant meg a mellettem ülő Kylenak a szeme. Ránéztem fekete hajára, ami két oldalt fel volt nyírva. A testalkata... Hm, ezerszer gondolkodtam már ezen, de nem tudtam rendes szóval jellemezni... Kábé, ilyen szálka test, ha értitek, mire gondolok. 

- Ismered Chastert? - folytatta a sztorit Harry. Na, én nem! Kíváncsi voltam ki az, ezért a figyelmemet gyorsan ráösszpontosítottam Harryre. Kyle bólintott. - Az a köcsög, csitri! Te, azt hittem, hogy tegnap a discóban agyon verem! - húzta ki magát büszkén és körbe nézett, hogy megbizonyosodjon róla, mindenki hallotta-e.

- Mert? - kérdeztünk rá egyszerre. Komolyan, miért? Szerencsétlent el tudom képzelni, hogy a haverjaival nyugodtan bulizott, mikor ez az idióta lerészegedett, és neki ment. 

- Érted, elmentem a csajommal, aztán buliztunk. Elmentem piáért, mire visszamentem a csajom szájában matatott, a köcsögje! Phu, te! Ha az a kidobó nem néz rám úgy, biztos neki megyek.

A fiúk egyetértettek vele, hogy ők is ezt tették volna, mert mégis mit hisz magáról ez a kis csitri?
Ekkor ment el mellettünk egy társaság, középen egy sráccal, akinek barna szeme, és fekete haja volt. Lesajnálóan pillantott Harryre, mire az ő arcizmai megrándultak, de nem támadta meg, így a srác tovább haladt a haverjaival. Ch, ez volna Chaster? Milyen tapló! Beképzelt ficsúr... És ez jön be a mai lányoknak, hát, csak gratulálni tudok.

 - Tényleg irritáló - értett egyet Jack, miközben rám pillantott a mélykék szemeivel végig pásztázott a virító selymesnek látszó világosszőke hajába beletúrt és elmosolyodott. Sokszor gondolkoztam már azon, hogy vajon mivel mossa a haját, mert annyira puhának tűnik. Úgy beletúrnék... Hamar elvettem ezt a gondolatot, és inkább bementem órára, mert lassan csengetek.

Az óra szokásosan unalmasan telt. Sose szerettem a művészettörténelmet, mert ezeket én már tudom! Komolyan, szerintem, aki ilyen suliba jön, az legyen tisztában a művészettörténelem minden szegletévvel. Ch, mindegy, kit érdekel ez az alja nép? Értelmetlen foglalkozni velük, mivel idióták, és tehetségtelenek. Ezért sem lógók olyan sok emberrel. Legfeljebb négy emberrel szoktam dumálni, meg persze a lányokkal. Nem az, hogy másokkal fasírtba volnék, csupán csak köszönünk egymásnak. A nap egészen normálisan telt, semmi említésre méltó nem történt, az utolsó szünetig. Épp a szokásos helyünkön ültünk a haverokkal, mikor megláttam Eliotot. Szeretem az öcsém, talán nagyon is, és mindig próbáltam azt, hogy a fiúkkal is jóba legyen, de ez nem jött be. Ja, de Kylenál igen... Nála nagyon is...

- Hé, Elibaba, gyere ide! - kezdett el hevesen integetni az a srác, akit barátomnak hívhatok, mire a fiúk, mint egy szellem úgy tűntek el. Hát, igen, ők sem szerették Eliotot, mert... Mit'om én, miért. Eliot megszeppenve pillantott a hang irányába, és mikor meglátta Kylet, egy undorodó pofát villantott. Én csak mosolyogva mutattam, hogy jöjjön, mire ő is halványan rám mosolygott, és oda jött hozzánk. Szegényemnek nincs egy barátja sem, ezért nagy testvérként kötelességemnek éreztem védelmezni őt. Mikor oda ért leült oda, ahol az előbb a fiúk ültek, az előttünk lévő boxnak a padjára.

 - Hogy vagy? - támasztotta ki a kezével a fejét az asztalon Kyle. 

- Jól, kösz... - sziszegte az asztal fa lapját vizslatva. 

 - Biztos? - kérdeztem rá én is. Olyan kis szomorúnak nézett ki. Bólintott, majd elkezdett kotorászni a táskájában. Elővette a rajz füzetét, kitépett belőle egy rajzot, és felém nyújtotta.

 - Tessék, ez a tiéd! - mondta, és gyorsan el is viharzott.

Kyle ránézett a lapra és az arca csodálatot tükrözött. Én is rápillantottam a rajzra. A lapon én voltam látható, ahogy éppen dumálok a boxban. Fura volt, mert egyedül csak engem rajzolt le a fiúk közül. Ránéztem a mellettem lévő srácra, aki még mindig csodálkozó arccal bámulta a rajzot, majd lágyan, szerelmesen elmosolyodott. Aztán el is vette, hogy alaposan megnézhesse. Nos, szerintem ilyenkor szoktak a Mangákban a szövegbuborékba három pontot rakni.

- Ch, mi ez már? Az orrom egyáltalán nem sikerült neki - mondtam idegesen. Kivettem a kezéből, pontosabban kitéptem, elővettem egy grafitot, és elkezdtem kiigazítani azt a nyomorult orrom.

- Szerintem, pont jó - duzzogott, majd visszavette tőlem. Ch, ilyen nagy egy taplót! Mivel a kis Eliotka készítette, egyből a sárgaföldig olvadt. 

- Nekem mindegy! De dolgom van, szóval, hagy lógva - álltam fel mérgesen, és mielőtt mondhatott volna valamit is, elmentem.  Még hallottam valami olyasmit, hogy rohadjak meg, amiért minden szaron berágok. Dühösen száguldottam be a kollégium ajtaján, mikor neki futottam valakinek a mellkasába.

- Elnézést - néztem fel, és megláttam Jacket. Phu, legalább nem az egyik Ian fajta tapló... Sőt, Jack még a haverjaim közé is tartozik, kinek a haja még most is nagyon puhának látszik. 

- Figyelj oda, idióta - nevetett fel, mire én is elmosolyodtam. - Hová siettél?

-  Messze Kyletól - néztem oldalra zavartan.

- Összevesztettek? - vonta fel az egyik szemöldökét. - Megint? Nyugi, úgyis megdumáljátok majd. 
Hm, lehet igaza van. Újra barátok leszünk, és nem több...

Klye szemszöge:

Ennek mi  a rák baja van?! Úgy tudom ilyenkor utálni, de úgy! Az öccse tök aranyosan lerajzolta, ő meg erre elkezdte kritizálni! Há' milyen ez má'? Azt hiszi, ha neki sikerült a két év alatt, mialatt eddig ide jártunk, feljutni addig, hogy azt mondják a tanárok, ő a legjobb. Brian Hunster... Te mocsadék! Duzzogva mentem a kollégiumba, mikor megláttam Jacket, és Briant nevetgélve beszélgetni. Jaj, tegyem a szájába a köcsög szőkének, annyira kétszínű. Bár, Brian mindig csak a hajáról tud dumálni, szóval, értem miért beszél vele.

- El ne olvadjak, olyan jóba vagytok - kiabáltam oda gúnyosan, mire Jack csak lepetten nézett, Brian pedig a középső ujját a levegőbe emelte felém, egy amolyan "haver, bírlak, de kurva sok vagy már, szóval kapd be." Nos, ja, szerintem is bekaphatnád. 

 - Ne legyetek már szarba, inkább béküljetek ki, és menjünk készülődni a bulira - kért minket a kis szöszi, mire kelletlenül az én drága legjobb barátomra néztem. Legjobb barát... Hm, hát igen. Hiába vagyunk csak tizedikesek, és hiába ismerjük, csak két éve egymást, szerintem sokkal többet tud rólam, mint a saját anyám, meg szerintem ez fordítva is igaz. Nem tudom, miért, de egyből úgy éreztem, hogy neki bármit elmondhatok, és így is lett, hiába martuk egymás olyan sokszor, mindig kibékültünk.

 - Jó, sajnálom, csak tudnám, hogy mit - sóhajtottam, mire Brian arcán átsuhant egy halvány mosoly. 

- Rendben - bólintott. - Akkor gyere, öltözünk - intett, hogy kövessem. Jack is elindult a saját szobája felé. 

- Miért sértődtél meg? - pillantottam oldalasan rá, miközben bementünk a szobájába. Egyszerűen megvonta a vállát, és elkezdett keresni ruhát a szekrényébe. Kis ideig kutatott, majd kivett egy fehér, feszülős, v alakú kivágott pólót, és egy szűk barna nadrágot.

 - Úgy fogsz kinézni, mint egy köcsög - kezdtem el gúnyolódni.

- Én legalább csak kinézni fogok úgy - vágott vissza -, egyesek a szobába azok is. Haha. Mondhatom kurva vicces. Nem tehetek róla, hogy a fiúkat szeretem és ezt neki is meg kéne értenie. Pláne úgy, hogy még a legjobb barátom. Ránéztem a mellettem lévő pohár vízre, majd megfogtam és megindultam felé. Már éppen a pólóját vette le, mikor a vízzel teli poharat a fejére borítottam.

- Addig örülj, amíg te nem leszel köcsög! - mérgemben a poharat Brian mögötti falnak akartam verni, mikor egy kicsit elszámítottam magam és a nyitott ablakon kirepült. 

- Idióta - szólalt meg végre Brian. Világos barna tincsei a homlokához tapadtak. Arcán végig folyt pár vízcsepp, ami kiemelte férfias arcéleit, kék szeme csillogott az ijedtségtől. Elképesztő látvány volt.  - Most mi lesz, ha valakire ráesett? - kezdte el rágni idegességből a körmét. Na, nem. Előttem nem rágja, undorító.

- Nyugi van - kaptam el a szájától a kezét -, ha valakire ráesett az én gondom, nem a tied - elengedtem, majd gyorsan az ablakhoz futottam, kinéztem rajt, a járdán üvegszilánkok hevertek. - Megnyugodhatsz - fordultam Brian felé, aki a haját törölte -, nem esett rá senkire. 

- Akkor jó - mosolyodott el, és a törölközőt a fején hagyta lógni. Nem hittem el, ez a gyerek... Lehet, hogy én álltam az ablakban, de mégis rá vetődött a fény. Felálltam, odasétáltam mellé, majd lerántottam a törülközőt a fejéről és besétáltam a fürdőbe.

- Ezt most mért? - kiáltott utánam.

- Hmmm. Miért is tettem? - dőltem a kék falnak.  - Azért mert hihetetlenül aranyosan néztél úgy ki - kiáltottam szégyenkezve. 
Pár percig néma csönd lett, majd egy ajtócsukódást hallottam. Mekkora egy gyökér vagyok! - ütöttem bele a falba - kellett nekem elmondanom. Többé nem fog velem beszélni. Biztos azt hiszi, hogy rá akarok mozdulni, vagy hogy érzek valamit iránta. Pedig nem! Nem kéne így viselkednie, csak azért mert azt mondtam, aranyos. Ő is nagyon jól tudja, hogy az öccsét szeretem. Mellettem kéne állnia. Nem akarom ezért az egy szóért elveszteni. Az egész világon ő maradt nekem... Nincs másom. Szerelmem nincs, a szüleim kitagadtak, mikor tavaly elmondtam a nemi identitásom... Nagyszüleim az arcomba vágták, hogy ez nem normális, és hogy soha többé ne kerüljek a szemük elé. Egyetlen egy barátom maradt, Brian, a többi fiú csak haver, akik vagy akkor találnak meg, ha kell nekik valami, vagy csak a hírnevem miatt lógnak velem.

- Bocsánatot kell kérnem - futottam ki a fürdőből és akkor láttam meg őt, abba a ruhába felöltőzve, amit nemrégiben vett ki a szekrényből. Az ágyon ült és telefonozott.  -  Hát, te? Az előbb hallottam egy ajtócsukódást.

- Bizonyára azt hallottad, hogy a szél kicsapta az ajtót, én meg csak becsuktam. 

- Mekkora barom vagyok - röhögtem el magam, majd oda mentem, és gyorsan átöleltem. - Azt hittem már, hogy a hercegem elhagy - nem bírtam ki, elnevettem magam.

- A buzulás helyett öltözz - nevetett ki, bár lehet hogy csak azért röhögött, mert közben csikiztem. - Ne! - nevetett tovább. - Hagyd abba!

- Jól van - engedtem el -, nekem is fel kell még öltöznöm. Tíz perccel később már kész is lettem, egy kék kockás inget vettem fel, sötét nadrággal. Még egy utolsó pillantást vetettem a tükörben és már indultunk is a buliba. Metróval röpke tíz perc alatt oda is értünk Sharlotékhoz.

- Sziasztok - nyitott ajtót a ház úrnője, vörös, göndör loknijai lágyan a vállára hulltak, ami ahogy láttam Briannek bejött.

- Cső - léptem be. A ház teli volt az iskola diákjaival, táncoltak, ittak, beszélgettek. Intettem Briannek, hogy jöjjön táncolni, mire  azt mondta, hogy ő inkább Jackkel megy inni. Chh...menj! Úgy utálom Jacket, kétszínű rohadék. Rohadtul nem értem, mit bír benne. Engem már a látványa is idegesít. Mindegy is. Odamentem a srácokhoz, akik ott beszélgettek a kanapén.

- Mi van barmok? - huppantam le melléjük a kanapéra.

- Mi lenne? - röhögött Armin. - És te? Elhagyott a pasid? - biccentettek Brian felé. Vicces, mondhatom, nem bírják elhinni, hogy köztem és közte csak barátság van. Meg amúgy is, Brian hetero. De még ezt sem hiszik el. Állításuk szerint szerelmes belém. Magába a gondolat, hogy  belém szerelmes, röhejes. Kicsordul a könnyem. - Igen, elhagyott egy gyökérért - mutattam Jackre.

- Aha - mondták, majd beszélgettek tovább. Unatkozom, állapítottam meg. Körülöttem mindenki őrjöngött, beszélgetett. Az állítólagos barátaim mit csinálnak? Egymással beszélgettek helyettem. Bárcsak itt lenne Eliot, ebben a helyzetben erőszakkal leteperném. Hmmm, milyen jó ötlet. Meglátogatom.

- Gyökerek - vettem ki az egyik haver kezéből a piát, majd sétáltam oda Eli babám drága bátyuskájához. Nem hittem a szememnek, mikor közelebb értem. Hiszen, ha jól láttam a nagytestvér a szöszi szájába kutatott a saját nyelvével... Ha nem én láttam, volna, hogy smárolnak, el sem hittem volna. Undorító, hogy a pia, mit ki nem tud hozni az emberből. Ha holnap elmesélem Briannek, biztos elhányja magát.
 
- Khmm - köhintettem, mert nem nagyon zavartatták magukat, egyre hevesebben smároltak, miközben a szőke hajába turkált. Ó, egyem a zuzzád. - Elég - téptem ki Briant a sátán karmai közül - kihasználnád a helyzetet, hogy részeg, mi? - néztem gyűlölködő szemekkel a szöszire. 

- Csakhogy tudd, Brian alapból is smárolna velem - mosolyodott el gúnyosan. - A legjobb barátja vagy, mégsem veszed észre, hogy a férfiak játékszerét szereti.

- Nem igaz! - csattantam fel, majd Brianre néztem, aki alig bírt a lábára állni. - Ugye? - kérdeztem félve.

- Hehe - nevette el magát, mint egy hülye gyerek. Megforgattam a szemem, megragadtam a csuklóját, és elhúztam onnan egészen ki a hátsó kertig, ahol per pillanat senki nem volt.  Mikor hirtelen megálltam ő majdnem orra bukott, ezért elkaptam a derekánál, magammal szembe állítottam, s miután stabilizáltam, elkezdtem kioktatni.

- Te Isten verte idióta! Egy kis pia és mész is dugni?! Mindegy, hogy ki az, csak jó legyen az ágyban?! - kiabáltam rá torkom szakadtából. Utálom az ilyen embereket! Teljesen ki tudnak hozni a sodromból!  Ő csak egyszerűen rám nézett, mondani akart valamit, de helyette csuklott egyet, és a piától vörös arccal újra rám nézett.

- Nem tök mindegy az neked?! - kérdezte megkeseredve. - Két éve, hogy szeretlek, mégse veszed észre... - nézett zavartan oldalra. - Bele fáradtam... Szeretlek.

- Szánalmas, majd szólj, ha kijózanodtál és nem lógsz ezzel a kis gyökérrel - mutattam rá Jackre, aki épp most lépett ki a kertbe. Fogadni merek, hogy követett minket.

Elmentem. Utáltam magam, amiért ilyen állapotban ott hagytam, de fel kellett dolgoznom, hogy azt mondta szeret. Valahogy olyan őszintének tűnt. Nem viszonozhattam az érzelmeit, az öccsét szerettem. Azt az édes, pici Eliot Hunstert. Vajon holnap mit mondjak neki? Milyen lesz ezután a kapcsolatunk?
***
Másnap reggel, mikor keltem ki az ágyból az előttem lévő asztalnál ült Brian. Éppen kávét ivott és amolyan elgondolkozó arcot vágott.  Hmm, vajon a tegnapi dolgon gondolkozik? Hogy egy fiúval csókolózott? Emlékezne? Nem hiszem. Meg kéne mondanom neki.

- Jó reggelt! - ültem fel az ágyon, esküszöm, hogy rosszabb fejfájásom volt, mint egy másnaposnak. Nagyon fájt, pedig még csak nem is ittam.

- Reggelt - nézett bele a kávés pohara aljába -, Kyle.

- Igen? - húztam magamra a puha, kék paplanomat. - Mondd! 

- A tegnapiról szeretnék beszélni veled. - A hangja remegett a félelemtől. Atya úr isten! Most jutott nekem is az eszembe, hogy tegnap szerelmet vallott. De vajon erre akar célozni? A hangja, és a keze remegett, olyan volt mint egy megszeppent egérke. A fenébe.

- Te emlékszel mi történt? - ugrottam oda hozzá, meglepettséget és tudatlanságot színlelve. - Mert én nem - mosolyodtam el biztatóan -, az utolsó emlékem, hogy belépünk Sharlothoz.

- Én sem emlékszem - nyugodott meg egy kicsit -, épp ezt akartam kérdezni tőled.

- Mindketten így jártunk - ültem vissza az ágyra. Fura, de valahogy Brian abban a pillanatban annyira férfiasnak és jóképűnek látszott - kalandozott el a tekintettem rajta. A szegélyes állkapcsa, a világosbarna tincseivel, mely tökéletesen passzol azokhoz a türkizkék szempárhoz. Hmm, most hogy jobban megnézem a teste sem rossz, épp ellenkezőleg, kiváló. Lehet, hogy ő nem Eliot, de azt bizton állíthatom, hogy a Hunster fiúk a legvonzóbbak, akikkel valaha is találkoztam.

- Mit csinálsz? - nézett rám Brian. - Úgy nézel ki, mint egy agyon baszott kurva - nevette el magát.

- Ó, hogy tegyem a szádba, te köcsög - dobtam neki a párnám.  

Tizedik osztály ezen napján kezdtem el érdeklődni, Brian Hunster, a legjobb barátom iránt.