Kilencedik ecsetvonás - Csók, puszi, Jack-cica

Sziasztok! ^^

Kedd van, így hát hoztam is az új rész. Elnézéseteket kérem, amiért ilyen későn, de nem jó a netem (csiga lassú, és ezért külön-külön kellett átmásolgatnom a fejezetből a részleteket magamnak) De igazából ez nem lényeg, a lényeg, hogy új fejezet van! Amihez jó olvasást kívánok :)


Üdv: Kuti

Ui: Ha elolvastátok és bármilyen véleményetek, vagy kérdésetek lenne, írjatok véleményt, vagy pipáljatok.

Kyle szemszöge:

Alig bírtam visszafogni magam, még az ajkam végébe is beleharaptam, annak érdekébe, hogy ne nevessek. Elvégre, tegnap ő mondta, hogy nekem mindegy ki az, csak fiú legyen, nem? Legalább megmutattam neki a pasija igazi érzelmeit, aki épp ebben a pillanatban futott az én ex haverom után. Hehe, kész dráma. Meg kell hagyni, jól kitettem magamért, alig bírtam nem hozzászólni. Úgy tudtam, féltékeny lesz, ha mással lát. És lám, igazam volt. Bárki bármit mond, Brian még mindig ugyanúgy szerelmes belém, mint régen. A versenyzőket még mindig ünnepelték, pimaszul megfordultam, mintha csak egy másik ember lettem volna nemrégiben, majd elindultam Eli-babához.
Az én drága szobatársam szakítás után odaszaladt és gratulált, aztán el is ment, na és akkor foghatta fel a szöszi gyerek is a dolgokat, gondolom ezért rohant utána, mint egy idióta. Mindegy, leszarom - rántottam meg a vállam, a mostanra előttem álló srác kék szemeibe néztem. Teli volt bátorsággal és önbizalommal, mintha csak a kétely halvány jele még egy pillanatra sem törne a felszínre. Pedig ez nem így volt, a Hunster fiúk hiába mutatták olyan magabiztosnak magukat, egyáltalán nem azok. És ezt az idősebb fivér miatt tudom, sokszor megosztotta velem a gondjait, vagy ha mégsem, akkor egyszerűen apró jelekből észre lehetett venni. Sajnos a verseny győztesét nem ismertem annyira, mint amennyire azt a köcsögöt ismertem. Minden egyes mozdulatából ki tudtam venni a gondolataid. Például, ha mérges: orrlyukai kitágulnak, a nyakán az egyik ér megfeszül, ami miatt az álla és az egész állkapcsa még csontosabbnak látszik, végezetül pedig alig észlelhető nagy levegőt próbál venni. Próbálja magát lenyugtatni. Chh... Micsoda hülyeség, mért kellett az érzéseit eltitkolnia?! Talán belehalt volna, ha egyszer rám is ordít? Annyira idegesítő - gondoltam, miközben észrevettem, Eliot már nem volt előttem. Ahj már, mindig elszökik.

 - Azta - lépett mellém Sharlotte -, durva szakítás volt, mi?

Hallotta? Mindent? Ujjaj, akkor tud Brian kis titkáról - ajkamba haraptam és gondolkoztam, de mivel nem jutott semmi dolog az eszembe, amiért megzsarolhattam volna, ezért muszáj volt megkérnem rá, hogy ne mondja el senkinek. Hál isten megígérte, most az egyszer tartsa a száját. Nem is annyira rossz fej, hiába van lányból, attól elég megbízhatónak tűnik. Jó, igaz, eddig állandóan azt hajtottam, minden csaj egy ribanc vagy kurva meg ilyenek, de attól még köztük lehet jó fej is, nem? Elvégre én is hasonló vagyok, egyik kis virágról a másikra szállok. Hmm, akár napraforgónak is becézhetnének - gúnyolódtam saját magamon. Még utoljára ránéztem az én titkos szerelmem festményére. Csodálatos volt, annyira magával ragadta az embert, úgy éreztem magam, mikor ránéztem, mintha én is ott lettem volna azon a helyen, ahol ő volt. Meg persze, az is ámulatba ejtő, hogy át lehetett érezni, mit is érzet mázolás közben.

 Egy hideg esős őszi napot festet le, ahol a megannyi színű levélt fújta összevissza a szél. Élénk színek voltak. Igazság szerit féltem volna az ő helyében ezeket a színeket használni egy őszi naphoz, de jól döntött, mint mindig. Ez a színkavalkád, amit ábrázolt velük annyira elkápráztatta az embert, hogy kicsit meg is szédültem tőle. Na és még csak nem is ez volt a legszebb dolog, ami szerepelt rajta, bár a parkot, az eget és a megannyi levelet jól ábrázolta, mégis kiemelkedett középről egy női alak, akit csak hátulról láttunk. Esernyőt tartott maga felé, amiből hosszú barna hajának a vége kilátszott, ami mellesleg a lilás-kékes árnyalatú kabátjára omlott. Nem csoda, hogy nyert. Az ábrázolás jó, a színkontraszt merész, és ha jobban megnézzük szimmetrikus is. Az ecsetvonások jellegzetesen finomnak látszanak, de mindegy. A lényeg, hogy nyert vele. Egész nap el tudtam volna nézni, de inkább leléceltem arról a helyről. Az igazat megvallva megéheztem, ezért elmentem a legközelebbi bolthoz kajáér. Azt gondoltam, vissza kéne mennem a galériába, hátha Eliot valamiért visszament. Már épp kanyarodtam volna be az utcán, mikor a sálas gyerek ordított nekem hátulról. Megálltam és vártam, fontosnak tűnt, Harry csak úgy nem fut. Percekkel később már előttem is volt, levegőt zihálva vette, kezét a térdére támasztva pihent meg.

- Lélegez nagyokat - paskoltam meg egy kicsit a hátát. Kezemben lévő dobozos narancslevemre pillantottam, majd nagy sóhajok közepette odanyújtottam neki, hogy igyon. Jó ideje futhatott, alapból sem egy sportos alkat, de most ahogy elnéztem kifáradt.

 - Kösz. - Pulcsija ujjával letörölte szájáról a kifröccsent lét, majd vissza is adta az innit. - Baj van, Armin és Blaine elkísérte Jacket a kocsmába.

- És? Érthető, hogy az ember le akarja inni magát szakítás után - néztem fel az égre. Borús idő volt, cseppet sem lehetett szép időnek nevezni, eléggé esőre állt a ló lába.

- Nem érted! Már most részegek és csak egyre többet isznak.

- Különóráim lesznek... - Már nem egyszer lógtam el a digitális ábrázolást vagy mit, és hát az igazság az, nem tudom mennyi igazolatlanom van már. - De tudod mit? - Nem tudtam mégis kinek tettem fel a kérdést, lehet Harrynek, de inkább nagy valószínűséggel magamnak. - Leszarom, megyünk, hozzuk el az idiótákat.

- Briannek is szólni kéne - nézett félve hol rám, hol az aszfaltra. Bizonyára akkora már mindenki tudta a bandából, hogy összevesztünk. Mérget vettem volna rá, hogy elmondta egyiküknek... Na és hát mindenki tudja, a férfiak néha pletykásabbak, mint a nők.

 - Elvégre a volt szerelmét kell hazavinni.

Nem értettem még mindig, mi közé van neki, ahhoz, ha az exének meg még pár havernak segítek? Semmi, egyszerűen csak ragadott a helyzeten hogy kibékítsen minket, legalábbis szerintem. Kevesebb, mint egy napja vagyunk fasírtba. Nem fogok ilyen hamar megbocsájtani. Kérjen bocsánatot! Minden gondolatom ellenére egy vállrándítást és egy "felőlem, de te hívod" válaszra méltattam. Elővette a mobilját, írt egy sms-t, aztán indultunk is a nevezetes kocsma felé.

 - Szerinted okés, hogy szakítottak? - bukott végül ki Harry száján ez a kérdés.

- Hát persze! Jobb nem is történhetett volna. - Mosolyra húzott szájjal figyeltem a reakcióját, miközben egy kis utcába bekanyarodtunk. Azt vártam volna tőle, hogy elkezd siránkozni, mint pl; "ne mondj ilyet, olyan jól megvoltak" vagy " azt hittem én kísérhetem az egyiket az oltárhoz" De fura módon nem ez történt. Ő is, pont, mint én elmosolyodott, aztán az égbe emelte tekintetét.

- Nem illetek össze.

 Sose hittem volna, hogy ilyen okos fiú válik majd belőle. Vállánál átkarolva ránéztem a mostanra már komoly arcára, egy ideig nézett, majd értetlenül tovább sétált. Még egy kis ideig sétáltunk, aztán a Hivatal nevezetű kocsmához értünk. Sajnos a volt legjobb barátom már az ajtóban várt ránk. Miért nem ment be? Mintha ott se lett volta elsétáltam mellette, kinyitottam a faajtót és már indultam is befelé. Keresgélni nem kellett ezt a három idiótát. A pultnál iszogattak egy-egy korsó sört. Nem törődve odamentem hozzájuk, ráültem egy bárszékre, majd én is kikértem a korsónyi frissítőmet.

 - Miért vagytok itt? - kérdeztem rá, miközben kifizettem az italom. Szip, szip... Rinyáltam magamban. Mivel a három közül egyik sem fizetett eddig, a pultos azt hitte én fizetek helyettük, és sajnos így egész öt fontot költöttem barmokra. Ennyiért már jól bekajáltam volna háromszor. Pénzt gyászolva beleittam a sörbe. Fúj! Borzalmas íze volt, ennél még a világos sör is finomabbnak bizonyult.

- Jacket próbáljuk felvidítani.

- És hogy megy? - lépett mellém a sálas kölök, aztán megpillantottam Briant.

 - Ahogy látod, szarul.

- Igen... Tényleg - Harry megvakarta az állát – izé… a… Mennünk kéne már, nemsokára takaródó.

- Teszek rá! - kiáltotta Armin azzal a jellegzetes részeges hangjával. A társaságunkban ő jár el a legtöbbet piálni, ha igazat mondott, akkor már tizenhárom éves kora óta ivott. Na, és ezért is van az, hogy az elmúlt évek alatt egyfajta részeges hangot fejlesztett ki magának. Olyan mintha egy dörmögi medve lenne, minden egyes alkalommal vicces látványt nyújtott. A fiúkkal szinte egyszerre mosolyodtunk el ezen a megnyilvánuláson. Harry hitetlenkedve megrázta a fejét, majd egy "akkor várjuk meg, míg kiüti magát" mondattal leült Armin és Blaine közé. Úgy tűnt a szándék, amivel érkeztünk megváltozott. Jól elvoltunk, végre olyan jól tudtunk így hatan beszélgetni, mint anno.

- Ha már így mind itt vagyunk kérdeznék valamit - kezdett bele mondandójába Blaine, amivel persze az egész hangulatot traccsra vágta.

- Kérdezz. - Mellettem lévő barna hajú Hunster gyerekre pillantottam, aki volt olyan nagylelkű, hogy válaszolt mindenki helyett, amiért ösztönből tört elő belőlem a beleszólás kényszerre.

 - Nem hallasz, vagy mi?! Azt mondta, ha már mind itt vagyunk, egyszerűsítve, nem tőled várta a választ, hanem hatunktól.

 - Mindegy, a lényeg hogy kérdezzen már... - Akit nemrégiben leoltottam, és akit régen a barátomnak nevezhettem zavarban volt, látszott rajta, bántsa a mi összeveszésünk. Vagy csak én képzeltem be? Annyira hiányzott már a barátsága... Mindazok ellenére, amit mondott, gondolt rólam, abban a pillanatban ki akartam vele békülni. Épp ezért, nem érdekelve elengedtem a fülem mellett a kérdést, aztán másik oldalra fordulva közel hajoltam hozzá. Mivel Harry Arminék közé ült, ezért nekem kellett a két tűz közé csücsülni. - Nem békülünk ki? - Közelről néztem a szemeibe, először megrezzent a közelségemre, majd hamar át is vette annak helyét a döbbenet. Most, hogy szakítottak, biztos voltam benne, a mi barátságunk erősebb lesz, mint valaha. Nem érdekelt már, hogy beszólt nekem, nélküle igazán egyedül érzem magam. Hiába van rajta kívül négy haverom, ha ő nem tartozik közéjük, szar lesz minden. És ami a legviccesebb, elég rövid idő alatt elkezdett hiányozni. Na, az már biztos, nem vagyok százas. De kérdem én, ki lenne az Brian mellett?

- De, de, de. - Hevesen bólogatni kezdett, szorosan átölelt és szorongatott. Olyan jó érzés volt... Most először éreztem azt, hogy az érzelmei átáramoltak belém. Tudom, hülyén hangzik, de akkor is. Abban a pillanatban egyszerre öntött el a megkönnyebbülés, a boldogság, a melegség és még valami megmagyarázhatatlan dolog. Nem tudom, pontosan megfogalmazni mi is volt az, csak azt, hogy istenien éreztem magam. Kissé megbabonázva engedtem el, egy nagy boldog vigyor terült el az arcán. Még sose láttam ilyen csodálatosnak. Kék íriszei csillogtak, miközben rám pillantottak, arcvonalai egyszerűen vonzottak, na és a szája széle... Könyörtelenül hívogatott. Talán a sör miatt éreztem így, talán nem. Már egy ideje csak bámultam a szemébe és ő az enyémbe. Mintha csak némán társalogtunk volna, vagy ki tudja.

- Befejeznétek az enyelgést? - zökkentett ki ebből az undorító állapotból a szöszi. Nem volt a legjobb passzban, sőt elég ramaty állapotba volt. Kissé megsajnáltam.

- Mi csak kibékültünk. - Utáltam a szőke fejét, legszívesebben szívtam volna egy kicsit a vérét. De Blaine intett hátulról, hogy ne tegyem.

 - Az jó - állt fel Jack a székéből, lassan közém és legjobb barátom közé lépett, ő is hasonlóan lehajolt a barna fiúhoz, akárcsak én percekkel ezelőtt - én is szeretnék kibékülni veled!

Szemforgatva néztem a jelenetet, ahogy Brian visszautasítja, azzal az indokkal, hogy nem is szerelmes belé. Amiért persze vagy tíz percig előttünk nekiálltak veszekedni, de aztán végül megegyeztek egy egyszerű barátságban.

 - Most akkor már mehetünk? - kérdezte türelmetlenül Harry. Ahogy elnéztem rajt, frusztráltnak tűnt. Nem is csodálom, két részeg idiótára kellett vigyáznia.

 - Csak előtte elmegyek vécére. - Szégyellem, de attól az egy korsó sörtől kiütöttem magam. Mellettem lévő Brian vállára helyeztem a kezem és úgy toltam fel magam álló helyzetbe.

 - Segítek! - Meglepődtem, mert a titkos szeretőm ajánlotta fel. Mivel a többiek nem ellenkeztek, sőt azok a rohadékok előre is mentek, el kellett fogadnom. Elkísért a mosdóba és amíg én pisiltem egyet, addig ő a haját igazgatta.

 - Sajnálom, hogy vége köztetek - próbáltam valami beszédtémát kitalálni, mert hát egy ideje csak úgy csurgott belőlem a folyadék.

- Dehogy sajnálod! - nevetett fel. - Fogadni merek egy háromgombócos fagylaltba, hogy örülsz neki.

- Mitagadás - sétáltam mellé a csaphoz nevetve -, igaz.

- Persze, hogy igaz - dőlt háttal a mosdókagylónak -, tied lehet, de figyelmeztetlek, elmondom neki, mi is történt köztünk pontosan.

- Dehogy fogod!

- Dehogynem! Ne hidd azt, hogy mindenki úgy fog táncolni, ahogy te szeretnéd.

Felnevettem, annyira vicces volt, ahogy próbálta a kemény macsó férfit játszani. Szokásomhoz híven elmosolyodtam, miközben felnéztem az arcára.

- Nagy tévedésben élsz kiscsibém - eggyel közelebb léptem és úgy folytattam -, mindenkit én irányítok, de erre a későbbiekben úgyis rá fogsz jönni. - Kikerültem, az ajtó irányába vettem az utam, majd a kilincset megfogva megálltam és hátranéztem rá. - Ahogy egy nagyon kedves ember mondaná - Csók, puszi Jack-cica - az egészet direkt gunyorosan ejtettem ki, féloldalt húzott mosollyal dobtam neki egy csókot, aztán az ajtót kirántva elhagytam azt a helyiséget.

Kérdések:

1, Kinek ismerős a "Csók, puszi"? 

2, És honnan?

3, Mi a véleményetek eddig a srácokról? (mármint Kyle-Brian-Jack trión kívül)

4,Jól tette Brian, hogy szakított?

5, Szerintetek tényleg ennyire szerelmes lett volna Jack, hogy leitta magát?