Hatodik ecsetvonás - Üdv köztünk Zöld szemű szörnyeteg!

Sziasztok! Ezer bocsánat, hogy késtünk, de elfelejtettük, hogy milyen nap van. c: Reméljük, tetszeni fog, jó olvasást! ^^ 

Brian szemszöge:

Megpuszilt... El sem hiszem. Eddig csak az álmaimban történt meg, és nem csalódtam, ajkai épp oly puhák voltak, mint ahogy elképzeltem. Fura volt, úgy éreztem, hogy abban a pillanatban kettényílik alattam a föld és elsüllyedek. És ne felejtsük el az ajkain kívül azt a mámorító illatot. Hmm, sose éreztem még ennyire közel magamhoz, éreztem, hogy lázam egekig szökött, főleg miután megköszönt valamit és rám mosolygott. Hihetetlen - haraptam be az alsó ajkam, amikor is észrevettem, hogy Kyle már méterekkel előttem sétálgatott. Hova megy? Mindegy - ráztam meg a fejem. Követnem kell bárhová is megy, elvégre ez egy jó barát dolga. És hát, történetesen én az vagyok, a világ legjobb barátja, a szuper pajti, a legjobb haver, a király, a herceg és egyszerűen a csodálatos Brian Hunster - gondoltam, miközben utána eredtem. A legközelebbi park bejáratánál utol is értem. Mindketten leültünk az egyik padra. A pad elég rozoga és törött volt, a harmadik deszka hiányzott, de ez mégsem érdekelt minket, csupán le akartunk ülni valahová, ahol beszélgethetünk. Muszáj lesz kiszednem belőle, hogy mi bántsa. Komolyan azt hitte, elhiszem, hogy azért ilyen lelombozott mert utálja Jacket?

- Figyelj, Kyle - kezdtem bele, félve felé fordultam, sóhajtottam egyet, majd teljes mellbedobással belenéztem abba a szempárba, próbáltam keménynek mutatkozni, ami valljunk be nehéz volt, főleg ilyen csábító íriszek mellett -, nekem bármit elmondhatsz, szóval miért is vagy ma olyan búval baszott? - kérdeztem rá, mire először csak egy mosolyt kaptam válaszul, de na, tudtam, hogyha úgy fogalmazok, ahogy ő tenné, akkor felfigyel rám.

- Csak utálom őt, ennyi.

Nem volt valami hihető, de mégsem feszegethettem a határait, éreztem, hogy nem akar valamit elmondani, de vajon mit? Nem kérdeztem rá, kíváncsi voltam, de annak ellenére féltem megkérdezni. Sütött róla, hogy titkol előlem valamit, és hát, ha ezt előttem teszi, az azt jelenti, hogy biztos fájna, ha tudnék róla. De a titkon kívül kíváncsi voltam valamire!

- Mért utálod ennyire? - Nem tudom, hogy hangoztatott ez a kérdés, de olyan gonoszul és ellenszenvesen nézett rám, hogy inkább hanyagoltam ezt a kérdést.

- Menjünk vissza a suliba, gyakorolni kell modulzáróra! - állt fel az ülőhelyünkről. Kabátzsebéből kivette a cigis dobozát, majd rágyújtott egy szál bagóra. Ez a mozdulat olyan szexisen állt neki, imádtam mikor cigizett olyan, de olyan férfiasan nézett ki közben, hogy az csak, na. Ha nem tanultam meg volna türtőztetni magam az évek során, akkor két dolgot tettem volna. Egy, itt helyben letepertem volna, kettő; félre vonultam volna egy sűrűn bokrokkal behálózott területre és ott könnyítettem volna magamon. Akaratom ellenére a kezem a sliccem közelébe vándorolt, és remélhetőleg észrevétlenül megvakartam. Olyan gusztustalan vagyok... Legalábbis szerintem. Ahj, azt sem tudom, miért tetszik még mindig az előttem sétáló srác. Azt hittem, minden érzésem vele kapcsolatban elmúlt, mikor a képbe került Jack. Vajon, ha továbbra is a drága szöszivel maradok, elmúlik ez az érzés?

Hamar beértünk a suliba, elkértük az egyik terem kulcsát, ami hála a beszélőkémnek modulzáróig a mi termünk egyedül. Az igazság az, hogy nem tudtuk hogyan is kezdhetnénk neki, ezért először elkezdtük az egész terem berendezését vázlatozni, már majdnem végeztünk a rajzzal, amit mellesleg szögről-szögre kimértünk, mi hova fog kerülni, mikor az ajtó bevágódott, és Jack dühös arccal vágtatott be rajta.

- Egész idáig rád vártam, hátha óhajtasz és visszajössz, miután csak úgy szó nélkül elrohantál. - Szemei szikrákat szórtak, dühös volt, nagyon. Végig nézett rajtam, komolyan abban a pillanatban azt hittem szakítani fog, de nem, ahelyett Kyle-ra undorodó pofát vágva ránézett. - Miatta.

- Hihihi - vágta rá szinte azonnal az említett személy. Ahj, csak ne szólna bele mindenbe ilyen pimaszul. – Gondod bajod? Hát ez neked a szerelem, csak így ráförmedsz az emberre? - sietett mostanra már Jack elé, aki először meglepődött ezen a kérdésen, majd megragadta a fekete hajút a kezénél fogva és kirántotta a szobából. Mielőtt becsapta volna előttem az ajtót, még annyit mondott, hogy nyugi, csak beszélgetnek.

Kíváncsi voltam, szinte evett belülről kíváncsiság, ezért a hideg ajtóra tapasztottam jobb fülemet és hallgatózni kezdtem. Tudom nem szép dolog, de na... Ha az ember tudni akar valamit, azt meg is tudja. De amúgy szerencsétlenségemre alig hallottam pár szót az egészből, pontosan a hátsó szót, az ez neked a szerelem kérdést és amikor már nagyon tudni akartam mi is folyik odakinn, lassan lenyomtam a hideg, fémkilincset és hangtalanul kinyitottam. Csupán egy dolgot hallottam tisztán, ami száz, hogy Kyletól származott „Fogd be, különben pofán baszlak.” Atya úr isten, ki tudd ennyit káromkodni, mint ő? Ha nincs benn minden második mondatában valami csúnya szó, akkor egyikben sincs. Láttam, hogy megindultak a bejárat felé, gyorsan visszacsuktam az ajtót, visszamentem a helyemre és úgy csináltam mintha az utolsó vázlat vonalakat húzogattam volna.

- Mindent megbeszéltünk! - lépett be a szobába Kyle, ki volt virulva.

Ahhoz képest, hogy eddig „utálta” Jacket most elég jó kedve volt. Vajon azért lett jó kedve, mert beszéltek? De nem ez a legdöbbentőbb dolog, hanem amikor a szerelmem arcára pillantottam fura volt, nagyon is... Arcát a pipacshoz hasonlítanám, tekintette a földet szegte, nem mert egyikünkre sem nézni. Mégis miért? A barátom vigyorgott, a szerelmem zavarban van... Mégis mi a fene folyik itt?

- Jók ezek a rajzok - szólalt meg végre Jack -, ha szeretnétek, segíthetek nektek.

- Nem! - vágta rá szinte azonnal az eddig vigyorgó srác, bár arra már az is lehervadt az arcáról, visszatért az a fiú, akit én annyira szeretek, aki állandóan mindenkinek beszólogat, miközben pimasz mosolyra húzott szájjal előre dől, és a szemébe szinte látható, hogy élvezi, ami történik. - Nem kopizhatod le.

- Eszem ágában sincs - emelte fel védekezően a kezét. Felnevettem, majd Jacket magamhoz húzva megpusziltam, aztán szorosan átöleltem suttogtam neki, hogy nyugodtan segíthet. A vállai felett nézve megpillantottam Kylet. Nem tudom miért, de arra számítottam, hogy majd mérgelődni fog, hogy féltékeny lesz, de nem, arra sem méltatott, hogy rám nézzen. A vonalzójával ellenőrizgette a lerajzolt vonalaim hosszát.

Beleszagoltam a levegőben, és az első illat, amit éreztem a drága barátomé volt. Olyan erősen éreztem, mintha előttem lett volna. És ott is volt, csak éppenséggel Jack volt az. Nyakához hajoltam, mintha csak meg akartam volna puszilni, és újra megszagoltam... Ez nem az ő parfümje volt. Utálom ezt - gondoltam magamban. Miért, miért az Ő illatát éreztem rajt?  Szégyenemben kimásztam az öleléséből, haragudtam rá. Más nem járt az agyamban, mint például: vajon megcsal? Vagy esetleg félre értek valamit? Ők ketten? De miért? És még ezekhez hasonló dolgok, amikre nem tudtam normális magyarázatott adni. Elkapott a zöld szemű szörnyeteg, teljesen a hatalmába kerített.

- Brian, add oda kérlek a papírgurigákat - nyújtotta a kezét a szobatársam, aki mellesleg a barátom és akire abban a pillanatban féltékeny voltam. Odasétáltam a sarokban a holmikhoz, ide tettük le az összes dolgot, ami kellhet a projektünkhöz. Felvettem a kék lukacsos ládát, amibe az említettet tárgyak hevertek. Megfordultam vele. Vajon képes lenne megtenni velem? - kérdeztem magamtól, miközben átnyújtottam neki a dobozt. Egy kis ideig gonoszan néztem rá, amit észre is vett és szokásához híven tartotta a szemkontaktust, majd elmosolyodtam. Nem tenné meg velem – gondoltam. Elvégre, csak számítok neki annyira. Sajnos nem tudtam tovább ott maradni velük, mert szakköre kellett mennem.

A szakkör az egész délutánomat elvette. Nem bánom, csak hát szerettem volna egy kis időt együtt tölteni Kyle-jal. Mostanában alig lógtunk együtt, alapból keveset tudtunk találkozni a különböző órák miatt, legfeljebb a kötelező órákon együtt vagyunk, pedig én mondtam neki nem egyszer, hogy ugyan azokat a tantárgyakat vegye fel különórának, mint én. De nem, őt azok nem érdeklik. Inkább a digitális ábrázolást, a médiai effekteket és a szobrászatot kedveli. Mindezek ellenére is tudtunk találkozni, hiszen ott voltunk már tizenegyedikesek, és még mindig legjobb barátok. Az az eltelt pár hétben olyan elszigeteltnek éreztem magamhoz, na, jó, jórészt azért mert a képbe került Jack. Elhanyagoltam szegényt, lehet épp emiatt volt olyan szomorú vagy mégis Jack miatt...

Mostanában valami fúrta az oldalamat, a kíváncsiság, hogy mégis mi lehet köztük. Az biztos, hogy valami van, csak remélni tudtam, hogy nem az, amire gondolok. Mindegy - gondoltam magamban. A lényeg, hogy mától kezdve figyelni fogom őket. A nap további része unalmasan telt, egész végig festettem. Ne értsen senki se félre, szeretek festeni, de az nem azt jelenti, hogy olyan élvezetes valamit harmincadszorra is ábrázolni. A szobába későn értem be, addigra Kyle már kiterülve aludt az ágyba. A fehér takarója a földre volt rúgva, a párnája a hasán, és úgy aludt. Akár egy gyerek. Levettem a cipőm, majd a törölközött a vállamra hajítva, egy alsó nadrággal a kezemben indultam fürdeni. A zuhany alatt állva minden aggodalmas és féltékeny gondolatom elmúlt.  Ó istenem, hogy én mennyire imádok zuhanyozni - gondoltam, majd elintézve a teendőmet, boldogan kiszálltam a kabinból.

Hamar elaludtam, azokon a napokon, amelyiken egész nap festeni szoktam mindig kifáradok, és ez ma sem volt másképp. Olyan mélyen és csodaszépet álmodtam, mikor valaki - vagyis sejtem, hogy Kyle - arrébb lökött az ágyban, és mellém feküdt. Reflexszerűen hátat fordítottam neki, úgy csináltam, mintha csak aludnék. Bár ne tettem volna, éreztem, hogy a lehelete közel járt a hátamhoz, amiért persze megfeszültem és zavarba jöttem, főleg mikor már olyan közel került hozzám, hogy a hátam közepébe csókolt.