Tizenkettedik ecsetvonás - Három, kettő, egy, a bomba robban

Sziasztok! ^^

Mindenkitől elnézést szeretnék kérni a késés miatt. Tönkre ment a gépünk, most suliból rakom fel nektek :)
Jó olvasást ^^

Ui: sajnos valami ok miatt nem tudok képet beilleszteni, meg a szöveg se áll sortkizártra. Reméljük elnézitek nekünk.

Brian szemszöge:

Hihetetlen ez a csávó! A buli óta eltelt már két nap is, de még mindig nem jelentkezett. Ó, ne aggódj Brian, a legjobb barátodnak nevezett valaki biztos egy szőke fiúcskával tölti minden szabadidejét. Engem totál átverve, mégis hogy lehet ennyire köcsög? Tudta nagyon jól, hogy Jackkel járok, erre kavar vele? És én erről semmit sem tudtam? Sajnos Jackkel még nem volt időm átbeszélni a dolgokat, de egy biztos, mégpedig az, hogy ezek ketten összeszűrték a levet. És az a barom teljesen úgy viselkedik, mintha mi sem történt volna. Még aznap is, mikor megtudtam az egészet, átkarolva sétáltunk a partira. Akkor nem akartam nagy jelenetet rendezni, de na, mi az már, hogy azóta nem is keresett? Mégis mi dolga lenne a szünetben? Máskor mindig keres. A párnámat magamhoz szorítva elgondolkoztam az egészen. Szomorú voltam, miután megtudtam az igazat, nem tudtam elhinni, Klye képes ilyet tenni velem, sokáig hitegettem magam, hogy nem, ez csak hazugság. De már nem tudom, mit gondoljak. Mert, ha ez mind igaz, akkor mindezidáig hazudott nekem, és nem hajlandó a jelek szerint bevallani, soha. De majd én kifogok rajta! – ültem fel hirtelen az ágyamon eltökélten. Éjjeli szekrényemen lévő telefonomért nyúltam, megnyomtam az egyes gombot és a fülemhez emeltem a készüléket.

- Helló, ki az? – vette fel harmadik csörgésre drága, kétszínű barátom.

- Szerinted mégis ki vagyok?! – ordítottam talán a kelleténél is erőteljesen a mobilba. – Gyere át, beszélnünk kell! – mondtam, majd mielőtt bármiféle kifogást kitalálhatott volna, letettem.

Le kell nyugodnom – gyűrtem össze az arcom. Annyira rossz érzés, amit tett velem. Nem tudtam másra gondolni, csak arra a dologra. Még el is képzeltem őket együtt az ágyban, jól mutattak, és ez idegesítet. Mégis ki engedte ezeknek ezt meg? Én nem, az is biztos. Plafonra emelve tekintettem fújtattam egyet, aztán lesétáltam a nappaliba. Anyám szokásosan a konyhában végezte ügyes-bajos dolgait, apám a nappaliban nézte a kedvenc tudományos csatornáját, Eliot meg szokásosan aludt. Szombat volt, ilyenkor mindig később kelt, mint bármelyikünk és felkelteni egyikünk sem merte. Tesom elég heves természetű, ha alvásról van szó. Egy pillanatra megállva elgondolkoztam, mit is kéne csinálnom, végül anyámhoz igyekeztem meglesni, mit is készítget, olyannyira lelkesen. Persze, hogy sütemény volt a tepsiben, hatlapost csinált. Hmm, azt mindig is imádtam.

- Mikorra lesz kész? – Érdeklődve előre hajoltam, hogy láthassam a dolgokat.

- Soká – nevetett fel anyám, azon a csilingelő hangjával. Ő az egyetlen nő, akit ismerek és, akinek ilyen kedves és szép hangja van. Már magában a hanglejtése is valamicske jókedvet sugallt feléd. Nem csoda, hogy apám őt választotta párjának, nem csak azért mert az anyám, de ő volt a földkerekség legszebb asszonya. Tökéletes választás volt, kár hogy a férje korántsem ilyen csodálatos. Itt most nem a külsőségekre gondolok, mert valami fura módon szép család voltunk, talán csak mindannyijuknak jó génjei voltak, ki tudja, vagy az is megtörténhetett, hogy az egyik ősöm felmenője modell lehetett még anno, vagy egy gyönyörűség.

- Hé, fiam – szólított meg apám a kanapéról, konyhából gyorsan kikecmeregve odaléptem hozzá -, fel kellene kelteni az öcsédet, nemsokára indulunk a Tropikáriumba.

Na ne má’… Az ma van? – hisztiztem magamban egy sort, aztán erőt véve magamon, seprűt megragadva elindultam az öcskösöm hálója felé. Félve fémkilincsre helyeztem kezemet, továbbá hangtalanul le is nyomtam azt. Az ajtó kitárult, aprót lépkedve siettem be a szobába. Eliothoz mentem, egyik kezemmel elkezdtem őt keltegetni.

- Eli, kellj fel, hasadra süt a nap – ráncigáltam meg kicsit a vállát, a következő jelenetet ezerszer megtapasztaltam már, szóval akkorra kellő képen tudtam védekezni.

Jobb kezével párnájához nyúlt, hirtelen, mint, aki egész végig fent lett volna, kihúzta saját feje alól, és felém hajította azt. Na, és ide kellett a becses seprűm, ahogy közeledett felém a vánkos, a  fegyveremet a magasba feltartva beleütve a falnak ütközött. Szép munka volt, Brian – dicsértem meg magam, amikor megpillantottam a kispárnát a falnál.

- Mit akarsz? – kelt fel végül, morcos volt, rám sem nézett, dacosan betekerte magát takarójával, és felállt.

- Apa üzeni, hogy nemsokára indultok a Tropikáriumba.

- Te nem jössz velünk? – kérdezte szemet dörzsölve. Ránéztem az én drága brattyómra, olyan ártatlannak tűnt, akár egy szűz lányka. Fejem megrázva nyitottam neki ajtót, majd miután kifáradt a saját szobájából én is hasonlóképpen tettem. Dehogy megyek én oda. Nem szerettem azt a helyet, teli van hallakkal, amiktől személy szerint irtózom, azonkívül családom nem azok gyönyörködtetése miatt hajlandó ellátogatni oda. Ezerszer voltam már velük, kiskoromban apám sokszor elvitt minket oda. Mintsem törődve a többi nézelődő emberkével leültetett egy horgász székbe – amit ő hozott be -, adott kezembe egy ecsetet és rakott elém egy vásznat. A faterom hülyesége, miszerint ha képes vagy egy mozgó élettel teli állatot lemázolni, akkor az már haladás. Akkoriban egész végig, amíg ott voltunk, kényelmetlenül éreztem magam, rajtam kívül mindenki más megbámulhatta őket, de én nem, nekem az volt a feladatom, hogy fessek, ne törődjek a megannyi kíváncsi tekintettel és végezzem a dolgom. Na nem, köszönöm, de ebből én már nem kérek, elég élményben volt már részem. Persze Eliot teljesen az ellentettem volt, inkább hasonlított apámra, mint rám, ő élvezte ezt a „próbatételt", sőt ő váltig állítja, igenis hasznos dolog. Szerintem meg felesleges. Rájuk hagyom az egészet, legyenek vele boldogok.

És ekkor ugrott be, nem elég, hogy ezek ketten elmennek, de még anyának is programja volt. Valami színjátszó körbe szerepelt vagy mi. Többször is fellépett már kisebb színházakban, jól játszott, de még egyszer sem kapott főszerepet, épp ezért most ezerrel harcol azért a helyért.

Későbbiek folyamán, miután a családom tagjai végeztek a dolgaikkal, elindultak otthonról, engem egyedül hagyva. Bánatosan a magánytól tévé elé ültem és az előttem lévő tányérral szemeztem, amin egy kocka hatlapos volt. Csábítóan pillantott rám, meg akartam ízlelni. Felső ajkam megnyalva elhatároztam magam, elfogyasztom, nem érdekel, hogy eredetileg apának lett kitéve. Tányérért és a mellette lévő villáért nyúltam, aztán neki is álltam a zabálásnak. Olyan gyorsan elfogyott, hogy azt észre sem vettem, ettem volna még szívesen belőle, akár az egészet is. De lusta voltam a konyháig elfáradni, vágni egy kockát és újra vissza. Ahelyett inkább elterültem a kanapén, zsebemből kicsúsztattam a telefonom, kéken villogott az alja, ami csak egyet jelentett: üzenetem érkezett. Gyorsan a zárfeloldó alakzatot megrajzolva rá is kattintottam, Kyle-tól jött egy sms-em, már vagy fél órája.

„ Most indulok, negyven perc és nálad vagyok, bocsesz, de kilyukad a gyomrom, muszáj útközben vennem valami kaját.”

Üzenetet elolvasva azonnal felugrottam: negyven perc? Azaz – néztem a faliórára – nemsokára itt lesz. Bár haragudtam rá, mégsem hagyhattam, hogy ilyen rendetlenül lássa a házam. Kapkodva, rohangálva próbáltam összetakarítani, az összes szennyest a fürdőbe dobni, a poharakat a mosogatóba jó mélyen elrejteni, az asztalokat letörölni, végezetül, hogy ne tűnjön úgy, hogy nem sepertem fel, húztam a seprűvel pár csíkot és kész is volt. Büszke voltam magamra, jól elrejtettem mindent, ami csak szem előtt lehetett. Mosolyogva letöröltem homlokomról az izzadtságom, eldobtam a sarokba a kezemben lévő eszközt, aztán kisétáltam a ház elé és ott vártam rá.

Annyira örültem, hogy nemsokára újra láthatom, meg sajna haragudtam is rá egyszerre.  Megint csak azokra a dolgokra tudtam gondolni, hogy a legjobb barátom és az exem, amitől persze újból felmérgeltem magam. Fázni is kezdtem, még hogy negyven perc és itt lesz, késik! Nem is akármennyit, kerek öt percet! Összébb húztam magamon a pulóvert, és akkor láttam meg a távolból kiemelkedő alakját. Még csak nem is sietett, nem érdekelte, hogy késik, nem, ő egyszerűen és lazán sétálgatott, mintha nem lenne, aki vár rá. Mostmár esküszöm, kinyírom!

Még mérgelődtem magamban pár sort, míg hozzám ért. Komolyan, egy lajhár legyőzné gyorsaságban.

- Csá! – Kezet fogtunk, és indultunk is be a házba, még csak akkor tűnt fel nekem jobb szemöldökében lévő piercing.

Mi a? – Ez volt az első gondolatom, mikor, hol, és nekem miért nem szólt róla?
Házba beérve óvatosan körülnézett, mikor megnyugtattam, nincs itthon senki, aztán mint, aki száz éve nálam lakna odasétált a hűtőhöz, kivett belőle egy csokit, és leült a kanapéra.

- Na – bontotta ki a sárga csomagolást -, mi volt olyan fontos, ami nem várhat suliig?

- Először is – kezdtem el sorolni a nyűgöm, nem tántorodtam vissza, hogy megmondjam neki a magamét, és most meg fog hallgatni, ha akarja, ha nem. – Mi az, hogy nem várhat suliig? Mi csak egy sulis barátság vagyunk, akik a szünetben nem is beszélgethetnek vagy valami?! – Már válaszolt volna, de elcsitítottam. Kezében lévő müzli szeletet letette a kanapé előtt lévő dohányzóasztalra, sóhajtott egyet, majd egy komoly arckifejezéssel bólintott. Így akarta tudtomra adni, hogy hajrá, mondjam csak. - Másodszor, nem mondasz el nekem mostanában semmit – néztem rá dühtől forgó szemmel, mire hitetlenkedve rám nézett –, például az is mi? – mutattam a szemöldökébe. – Mikor akartad megosztani velem a tényt, hogy kilöveted? És egyáltalán mikor történt? Ja, igen és ugye nem egyedül voltál ott, amikor történt? Fogadni merek, hogy Jackkel voltál!

- Atya úr isten, Brian! – ordított rám a mondandóm közben. – Mégis miért lettem volna azzal a barommal?

- Ó, most már csak barom? – nevettem fel gunyorosan. – Eddig nem egy kétszínű rohadék volt? Egy köcsög szőke, akit a legjobban utálsz?

- Ha csak azért hívtál át, hogy veszekedj, akkor cső! – Fel akart állni, de nem hagytam, visszarántottam és folytattam a monológom, vagyis csak akartam, helyette inkább lehajtottam a fejem.

- Hogy tehetted ezt velem? – Hangom hisztérikus és síros volt egyszerre.

- Sajnálom – karolt át. Meglepődtem, sajnálja… Ezt a szót még sosem mondta ilyen őszintén, szorosabbra vette az ölelést, aztán percek vagy talán órák telhettek el így, de folytatta. – Igazad van, nem kerestelek, sajnálom, de – mutatott a piercingére – azt akartam, hogy meglepődj, mikor a suliba meglátsz. Nem voltam azzal a szőkével, izé… a… Harry kísért el. Tényleg sajnálom, nem hittem volna, hogy ennyire rosszul fog esni a dolog.

Felnevettem, nem boldogan, ahelyett egyfajta melankólia volt hallható a hangomban, amit észre is vett, fura módon eltolt magától és érdeklődve pillantott rám.

- Mi a baj? Mármint ezeken kívül.

- Megcsalt veled – csúszott ki alig hallhatóan az ajkaim között ez a két szó.

Ledermedt, akkorra már teljesen elengedet, kis idő elteltével feleszmélt az állapotából, aggódva beletúrt a hajába, miközben ajkába harapott. Kíváncsi voltam a reakciójára, érdeklődve figyeltem minden kis mozdulatát, olyan volt, mintha elgondolkodna valamin. Tarkóját gondterhesen megdörzsölte, azután ugyanazzal a kezével, amivel az előbbi mozdulatsort véghezvitte, az orrát fogta meg. Lecsukta szemét. Olyan fura volt így látni… Végezetül kinyitotta azt, rám nézett, azzal a fürkésző tekintetével. Később meglepett egy kacajjal.

- Sose fogsz nekem megbocsátani, igaz? – Fáradt, hitetlen és gyötrődő hangja volt. Nem válaszoltam neki, nem tudtam, megakadt a hangom. Idegesítő volt, mondani akartam, sokat kell érte harcolnia, meg hasonlók. - Értem. – Állától egészen a homlokáig gyűrte a bőrt, azontúl a hajába is beletúrt komoran, felállt az ülő helyéről. Nem tudom, hogy jól láttam-e, de mintha a szeme sarkában megcsillant volna valami, minden bizonnyal jól, mert ezután fejével a plafont kezdte el pásztázni. Várt, valamire várt, mégpedig arra, hogy nyögjek már ki egy kurva szót is, mivel nem tettem meg, fogta magát és kiment.

Kérdéseink:
1, Hogy tetszett a fejezet?
2, Melyik jelent tetszett a legjobban és miért?
3, Van olyan, ami nem tetszett, miért?
4, Szerintetek Kyle tényleg sajnálja a dolgot?