Tizenharmadik ecsetvonás - Bűntudat?

Sziasztok ^^

Hát újra itt, ezúttal is szeretném megköszönni a több, mint 3500 megtekintést és a 10 feliratkozót!

Jó olvasást! Ha tetszett pipálj, írj kritikát, elvégre szükségünk van negatív illetve pozitív kritikára is ^~^

Kyle szemszöge:

Tudtam, hogy egyszer ki fog derülni, mégis legbelül reménykedtem, hátha titokba  n tudom tartani. Na meg, azt hittem Briannek fontosabb lesz a barátságunk, mint az én gyermekded bosszúm. Igazságtalanak tartottam, hogy haragudott rám. Fájt, mindig is utáltam vele rosszba lenni, az évek folyamán nagyon sokszor összevesztünk, szinte hetente. Akkoriban mindegy volt, sőt élveztem is a veszekedésünket. 

Rohadék! - rúgtam bele egy kerítésbe, ahol épp most sétáltam el. Ez mind Jack miatt van, annyira utálom. Ha ő nem lenne, mi nem lennénk rosszba. Bár igaz, az egészről csakis én tehetek. Bánkódom Brian miatt. De az igazat megvallva Jack iránt a bűntudat apró szikráját sem érzem. Ahelyett akárhányszor csak visszagondolok, annak a baromnak a képére, mikor Bri szakított vele, jó kedvem lesz. Újra és újra megtenném, azt amit elkövettem. Megérdemelte, és nem csak azért, mert a Hunster gyerekkel járt, hanem, amit kilencedikben tett velem. Mikor megtudta a másságom, nekem azt mondta, titokba tartsa. Kis naiv fejjel el is hittem neki, azt  gondoltam akkoriban, hogy lett egy új barátom. Én naiv barom, mindez csupán egy hónapig tartott. Nyilvánosságra hozta a legféltettebb titkomat. Olyan Október körül meghívtam magamhoz a bandát, és akkor burult a bili. Ez a kétszínű rohadék anyámékhoz fordult, és mint mi sem természetes, rákérdezett: "Könnyű volt elfogadni a fiúk másságát?" Ezért utálom! Hogy lehetett mégis ekkora tökkel fával ütött nyomorék? Hú te, ha csak visszagondolok az akkor történtekre, kiakadok. 

Még elmélkedtem volna ezen az egész ügyen, aminek a középpontjában Brian állt, mikor megrezget a mobilom. 

"Miről akartál beszélni?" 

Jé, el is felejtettem, hogy délelőtt írtam Sharlotte-nak. Kiment a fejemből, gyorsan visszafirkantottam egy "tali a sulinál egy óra múlva"-okot. Ezzel a dologgal kellett foglalkoznom, eldöntöttem, egy ideig hagyagolom a barna fiúcskát, remélhetőleg egyszer az életben, talán megbocsát. Addig is hagyom, had gondolkodjon. El kellett vonnom a figyelmem róla, így hát elsétáltam a buszmegállóig. Megnéztem a menetrendet, tíz percet kellett mindössze a következő buszig várni. Amíg várakoztam leültem egy idős nő mellé. Ahogy végignéztem rajt kicsit meglepett a tény, mindkét keze teli volt varva. Kígyóval, különfelé virágokkal, kopogyával. 

- Ez már fasza! - Elismerően a nőre pillanatottam, aki azonnal  értette is lelkesedésem okát. 

Jól mutatott neki, nem lotyogott a bőre, de ha olyan is lett volna, akkor is, az a néninek amolyan egyedi kisúgárzást nyújtott. Ezután a busz érkezéséig beszélgettünk sok dologról, végül aztán a járműn is mellé ültem, elmeséltem, mi is bántja pici kis szívem.

- Tényleg, eléggé szemét dolog volt részedről - ismerte el ő is, amit már akkor tudtam, mikor belekezdtem a játszába.  Csakhogy annak még nincs vége... Brian hónapokkal később meg fog nekem bocsátani, na és akkor minden olyan lesz, mint régen. Igenlően bólintottam, miközben fejemet az előttem lévő ülés támlájába vertem.

- Tudom, néni, tudom, de mit tanácsol, mit tegyek?

Egy kis ideig elgondolkozott, aztán az eddig nevető ráncokkal telt arca komolyá változott. Mintha valami égbe kiáltó bűnt kellene megmondani, nem... Inkább hasonlítanám a helyzetet, mikor egy halott ember rokonaival tudatni kell a hírt. Igen, pontosan ilyen volt, még sóhajtott is! 

- Semmit, várnod kell, míg megenyhül, míg képes lesz elfogadni, amit tettél. - Reszelős hangján érezhető volt a helyzet súlya, amit mindaddig a pillanatig fel sem fogtam. A busz már közeledett a cél felé, megköszöntem, és már indultam is a leszálló jelző gombhoz. Megnyomva azt egy picit kapaszkodnom kellett megállásik. Utána aztán le is szálltam.

Szerencsére a megálló közel volt az iskolához, oda érve aztán barátosnémmal találkozva elmentünk egy kis kávézószerűségbe, ahol beszélgetni tudtunk.

- Szóval akkor akarsz vele randizni vagy sem?

- Persze, hogy akarok! - állt fel lendülettel telve a széken, majd elszégyellve magát leült. - Tudod, hogy mennyire tetszik nekem.

Persze, hogy tudtam. A hülye is látta, mióta csak szakított azzal a köcsöggel állandóan Harryt bámulta. Épp ezért is volt a vörös az első lány, aki beugrott nekem.

- Akkor kaparisd meg - dőltem előre az asztalon. - Nincs barátnője, de figyelmeztetlek. Ha meg mered csalni kínyirlak! Nincs kedvem megint őt keresgélni. 

- Nem fogom! - nyúlt rózsaszín kis italához, szívószálát ajkai közé véve beleivott. - De nem akarom, hogy segíts! Magam is össze tudok vele jönni!

Hát jó, ahogy akarod. Mosolyogva felálltam, igazat adva neki elbúcsúztam, nem tudtam mihez is kezdhetnék. Elvégre azt terveztem, összehozom a sálas kölköt ezzel a csajjal. Így hát, mint egy rossz drogos, akinek nem számít semmi, besétáltam egy játékterembe. Már a szívar a számba volt, ellőttem harminc fontot, persze nem nyertem semmit sem, mikor megcsörent a mobilom.

Blaine neve villogott, kíváncsi voltam, ő csak akkor hívott, ha baj van. Nem is tévedtem...

- Jack mamája meghalt. - Semmi köszönés, semmi bevezetés, egyszerűen ezzel kezdte a beszélgetést.

- Ne szórakozz - nevettem fel keserűen - ez nem vicces.

- Komolyan beszélek.

Az ütő is megállt bennem. Mi jöhet, még a mai nap?! Kiderül, hogy egy aszteroida közelít a föld felé pont a házamra? Vagy zombi felkelés lesz?

- Átmegyek.

Letettem a telefont, és hívtam is azonnal Briant.

- Mit akarsz? - Hangja fáradt volt, rendesen hallható volt, nem akar velem egy szót sem váltani.

- Jacknél találkozunk... - Nem tudtam, hogy is mondhatnám el neki, végül Blaine taktikáját átvéve nem kerteltem. - A mamája meghalt.

- Rendben, akkor ott - tette le siettve. 

Nincs mese, utál - néztem fel az égre. Kissé megsajnáltam a szőkét, rossz érzés lehet elveszteni valakit. Ráadásul a mamája biztatta, hogy ebbe a suliba jelentjezzen. Gondolom szerethette... Vajon ilyenkor mit érezhet egy ember? Milyen úgy elveszteni valakit, hogy tudod nem fogod soha többé látni? Olyankor még reménykedni is felesleges. 

Na jó, ez hülyén fog hangzani, de mintha egy kicsit össze szorult volna a mellkasom és amolyan fura gondolatok jártak a fejembe, mint pl: elég időt tölthettek együtt? Vagy nem, de ha nem akkor miért? Talán Jack túl elfoglalt lehetett? Nem tudom hogy, de végül arra a következtetésre jutottam, rohadék vagyok. Hihetetlen, micsoda béna dolog magamat hibáztatni. De sajnos nem hibáztattam magam, hanem igazam is volt.

Ha akkoriban nem tervelem ki a bosszúm, ő a mamájához ment volna, és talán valahogy jobb lett volna az egész. Ha meg kellett volna fogalmaznom, amit ott abban a pillanatban éreztem, talán bűntudatnak hívnám. Soha sem hittem volna, hogy Jack iránt lesz ilyen, vagy talán túlságosan megsajnáltam volna?

Három órával később oda is értem a megbeszélt helyre. Ház előtt állva nagy levegőt véve lenyomtam a hideg fémkilincset. Ó, de milyen hideg volt! Mintha a ház ezzel is jelezné, jól gondold meg, belépsz-e rajt. Odaben olyan dolog történt, ami minden elő ember szívét megsanyargassa. Féltem belépni, minden apró kis jelet figyelmeztetésnek vettem, végül aztán erőt véve magamon besétáltam. 

Odabenn már mindenki ott volt, a szülei, akiknek biccentve továbbálltam a srácokhoz, akik Jack szobájába voltak. 

- Bocs, hogy ennyit késtem - siettem Arminék mellé - Londonból, csak most jött buszom. 

Végignéztem a fiúkon, mindegyik hasonló aggodalmas tekintettel nézte Jacket, aki festett... Ruháján, épp úgy ahogy arcán is itt ott festékpacni volt látható, azt hogy pontosan mit is akart ábrázolni nem volt fontos, egyszerűen ahogy láttam, kiadta vele a bánatát. Hmm... Mit is mondjak? Kicsit olyan volt, mintha egy külön üvegbúrában lenne, ahová nem léphet be más, csak ő. Ott álltunk és bámultuk, egy pillanatig Brianre néztem. Ő volt az egyetlen közülünk, aki a padlót bámulta. Úgy leste azt, mintha bármelyik pillanatban egy szörny ugorhatna ki alóla.

- Részvétem - szólaltam meg először, mire a többiek felém kapták a tekintettük. 

- Köszönöm. - A gyászoló fiú lerakta ecsetét, odajött hozzám, majd átölelt. - Köszönöm. - Percekkel később a vállam kezdet nedvesedni.

Kellemetlen volt, háta mögötti fiúknak tátogtam segítségért. Egy ideig hagytak szenvedni, aztán nagy meglepetésemre Brian vette le a vállamról, majd átkarolta szorosan. 

***

Három vagy negyed napjára elérkezett a temetés. Felvettem ünnepi öltözékem:öltönyt és már indultam is. Oda érve nem kellett sokat várni, hamar elkezdödőtt a szertartás. A temetőben nagy tömeg volt, s közte álltam én. Tiszta rálátásom volt a koporsóra, ami zárt volt, na meg azokra, akik előtte álltak. Szörnyű volt rájuk nézni, mindegyiknek a szeme kisírt volt és egyben szomorú. Miközben a pap mondta a szentbeszédet, csak bőgtek és bőgtek... Az anyjának széket is kellett vinni annyira rosszul lett. 

Utálom az ilyen dolgokat - hajtottam le a fejem. Ilyen helyzetekben nem tudom mit kellene éreznem. Olyan düdítő! Összeszorítottam az ajkaim, majd elindultam a tömeggel együtt. Ha jól tudom, akkor kísértük a végső útjára. Épp elég hosszú volt a séta ahhoz, hogy a legrosszabb gondolatfoszlányok eljussanak az agyamig. Ha egyszer végleg, úgyértem, tényleg végleg elveszteném Briant? Vajon mi lenne velem? Valószínüleg egy rakás szar lennék, aki magában évejődik, pont mint most... Nem, nem, nem - ráztam meg a fejem. Nekem ki kell vele békülnöm! Mindenképp!   Ráadásul még ma! De hogyan? Mindegy, most temetés van - álltam meg a sír előtt, ahol már előttem is jóval pár ember, éppúgy, ahogy ők lehajoltam egy marék földért és azt a leengedett koporsóra hajítottam. 

- Nyugodjon békében - néztem Jackre.

- Igen - simította meg utoljára a sír tetejét -, viszlát, mama.

Nem néztem oda, rossz volt ilyet látni, ahogy ott guggol mellette meg a fiúk. Igazság szerint sajnáltam, vigasztalni akartam, csak nem tudtam, hogyan. Mert hát eddig nem voltunk valami jóban. Ezért is örültem magamban, hogy a fiúk teljességgel mellette álltak, mégis olyan ürességet éreztem. Körülvették a haverjaim, ölelgették meg mi egysmás. Úgy éreztem, mintha köztük és köztem legalább egy kilométer távolság volna. Hagytam, had legyenek ott, legközelebb márcsak akkor szólaltam meg, mikor a halotti tor után hazaindultunk.  

A fiúk már jó ideje leváltak tőlünk, ők a buszmegállóhoz mentek, más városban laktak. Jó ideje csak én meg Brian sétáltunk egymás előtt. Gondoltam, itt a lehetőség. Hátulról a vállánál fogva magamhoz rántottam.

- Mit akarsz? - szedte le magáról a kezem.

- Megbeszélni a dolgokat - ragattam karon és elkezdtem magam után ráncigálni, mígnem a lakásomba be nem léptünk.

- Magamtól is jöttem volna. - Durcásan a kanapémra ledobta magát. - Mond!

- Sajnálom.

- Tovább - intett a kezével.

- Ennyit akartam - ültem hozzá közelebb - mégis mit vártál? 

- Hát például, hogy elmagyarázd! - Rám nézett, egy ideig fürkészett, majd sóhajtott egy nagyot, aztán már készült felállni.

- Jó-jó, mindent elmondok. Szóval... - gondolkodtam el. - Akkor kezdődött az egész "bosszúm" mikor megláttalak titeket Jackkel. Izé a dühös voltam, amiért jártatok meg... Bazdmeg, nem fogok az érzésekről beszélni, mit éreztem akkor, nem vagyok csaj. Fogadd el a bocsánatom!

- Szóval nálad ez így megy?! - csapott meg a mellette lévő kis díszpárnámmal. - Ezek szerint, ha megölsz valakit azt is el lehet intézni egy sajnálommal?

- Nem. - Hagytam had csapkodjon, legalább kiadta a dühét, meg megérdemeltem - De Brian én tényleg nagyon sajnálom... Szeretlek és gyűlölöm, mikor ennyire szar a helyzet. 

Abba hagyta a támadást, kezét az ölébe pihentette, fejét lehajtotta, csakhogy véletlenül se nézzen rám. 

- Ígérd meg, hogy nem teszel többet ilyent! 

- Rendben - mosolyodtam el és ahogy ezt kimondtam két kezével elkapott, a szó szoros értelmébe rám ugrott. 

Alatta voltam, alulnézetben egy kicsit viccesen festett, de nem nagyon izgatta, csak ölelt. 

- Oké haver, énis örülök meg minden, de azért leszállhatnál, nehéz vagy - nevetett, végre boldog volt, hirtelen megcirogatta az arcom, kényelmetlen volt, nagyon is. - Köcsög - szedtem le magamról ezt a barmot, bár alig bírtam.

 Túlságosan megerösödőtt! Vagy inkább én lettem puhány, igen ez már valószínűbb, elvégre milyen kedves voltam mostanában mindenkivel. 

- Jól van na - nevetett még mindig a nem tudom min intett egyet, majd lelépett. 

Mi volt olyan vicces? - Még mindig ott álltam megdöbbenve. Talán a fogam között van valami, vagy nem áll jól a hajam? Hogy megtudjam mi történt besétáltam a fürdőbe, ahol aztán az fogadott, amit én hülye észre sem vettem. Mégis hogy nem vettem észre? Király... - újra ránéztem a tükörképemre, akinek a nadrágján egy igen ékes dúdor jelent meg. Bazdmeg, erről is csak Brian tehet! 

Kérdéseink:

1. Vártok már boldogabb részt?

2. Nem ide tartozik ><" de hogy tetszik a trailer?

3. Mi tetszett a fejezetben?

4. Nektek mi a véleményetek a tetoválásról? 

4. Szerintetek mi lesz a következő fejezetben?