Tizenegyedik ecsetfonás - Kereső - akció

Sziasztok! ^^

Itt az új fejezet! Reméljük tetszeni fog.

Jó olvasást! 

Ui: Kidleinek köszönjük, hogy szólt, kedd van. :D 

Klye szemszöge:

Hova tűnhetett mégis ez az idióta? Hiszen, nemrégiben még a ruháinkat varrogatta boldogan, akkor meg, mi a fészkes fene történhetett? Bár próbáltam titkolni, azért mégis kíváncsivá tett, vagy inkább aggodalommal töltött el, ki tudja? Magam sem tudom, nem tartottam Harryt a barátomnak, csak egyszerű havernak tekintettem, elvégre nem is volt több annál, ahogy a bandából a többi srác sem.  Örök és egyetlen barátom Brian Hunster. Tényleg, vajon mit csinálhatnak? – gondolkodtam el egy cseppet sétálás közben. Arminnal eljöttünk a partira, hátha volt olyan hülye az a tökkel, fával ütőt nyomorék, hogy elment a buliba. De nem, ennyire nem könnyítette meg a dolgunkat, ugyan akkor mégis, hogy cseszte volna el a drága estémet?! Fogadni mertem volna, hogy direkt csinálta! Amíg Arm körbekérdezősködött, hátha esetleg láthatta valaki, merre távozott Harry, addig én ezerrel hívtam őt és megannyi hangposta üzeneteket hagytam neki. Az üzenet tartalmát nem szeretném nyilvánosságra hozni, ugyanis felesleges volna. Szokásom a ronda, csúnya beszéd, és ez most sem volt másképp. Minden egyes szó, amit hagytam neki, hogy is mondjam? Hmm… Hát nem a legszebb szavak voltak, még az átlagosnál is csúfabbak. De úgy igazából nem nagyon érdekelt, azt sem tudtam egyáltalán miért üzentem neki. Hahó! Az emberek kilencvenkilenc százaléka nem hallgatja le a hangposta fiókját, mert baromság. Nekem például nincs is, ne zargassanak engem akkor is, mikor direkt nem veszem fel.

-  Na, valami infó? – kérdeztem rá, mikor már Armin előttem állt kissé idegesen.

- Semmi – túrt a hajába gondterhesen -, mintha eltűnt volna a föld felszínéről.

- Akkor – sóhajtottam talán feltűnően átlátszóan – nem tehetünk semmit – néztem körbe, mindenki táncolt, szórakozott, énekelték a zenét, ami éppen ment, egyszerűen jól érezték magukat. – Bulizzunk!

Erre a kijelentésemre egy jókora gonosz nézést kaptam az előttem álló fiúcskától. Félre értés ne essék! Én nem ijedtem meg, csak megváltozott a véleményem.

- Jó, akkor keressük az iskola előtt, vagy valamelyik teremben, vagy a bokszban, esetleg a hálószobájába?

- Boksz, szoba lecsekkolva – mondta, majd zsebre dugott kézzel várta, hogy előrukkoljak valami használható tervvel.

Mégis mért én? Ő neki is ugyanannyi energiába kerülne gondolkodnia, mint nekem. Magam alá húztam egy széket a kajás asztaltól, aztán arra ráülve, államat a kezembe véve kezdtem neki a nagy gondolkodásba. Nem sokra jutottam vele, egy normális használható terv sem jutott eszembe. Persze máskor mikor nem kéne, több ezernyi idióta gonosz terv van a fejembe. Pedig akkora már engem is foglalkoztatott a tény, miszerint hol lehet Harry. Elkezdtem simogatni az állam, hátha úgy előjön valami az agyamból. Sajnos nem, sivár üresség volt a fejembe, egy kosza eltévedt gondolat sem járkált arra. Felnéztem haveromra, megkérdeztem ő mire jutott. Felesleges volt, gondolhattam volna, ő sem jutott semmire.

- Nézzünk körül a suli körül – álltam fel és indultam meg a tornaterem kijárata felé.

Mire kiértük a suliból kaptam egy sms-t Briantől, megtalálták a sálas kölköt. Végre! – gondoltam, miközben az üzenetet felmutatva megmutattam a mellettem lévő srácnak. Megörült, eléggé aggódott már barátja iránt, ezt meg is tudom érteni. Én is ugyan így tettem volna az ő helyében, ha az én barátomról lenne szó. De még akkor is, ha csak Eliotról lenne szó. Olyan rég beszéltem már vele, mindig elmenekül, mikor meglát, állandóan bujkál. Nem szívesen gondolom ezt róla, de egy nyuszika, jobban fél szóba elegyedni bárkivel is, mint felvállalni a másságát az egész suli előtt. Ahelyett játssza a magányos farkaskát. Ami eszméletlen aranyosan áll neki – álmodoztam a titkos szerelmem után, közben Armin a kezemnél fogva húzott maga után. Biztos rájött, hogy a mennyekben vagyok.  De hogy ne lettem volna ott? Az én drága szerelmem után epedeztem. Tudtam, nem kéne álmodoznom róla, egyrészt azért mert Brian kisöccse, másrészt viszonzatlan volt az egész. Nem nagyon érdekelt igazából, hogy viszont szeret-e, egy dolog érdekelt, kiegyensúlyozott életem legyen. Boldog akartam mindig is lenni, nem akartam a többi tinihez hasonlóan összekuporodva egy sarokban depizni. Nem, azt soha. Épp emiatt a dolog miatt piszkálok úgymond mindenkit. Hehe, az okoz örömöt, így legalább én nem sérülök. Armin még mindig maga után ráncigált egészen a rajzteremig, odabent volt az elveszet fiúk egyike. Alias sálas kölök. Lehajtott fejjel egy padban szomorkodott.

- Mi baja? – kérdeztem Blainet, nem akartam a másik két ürgét megkérdezni, olyan fura hangulat telepedett közéjük.

- Dobta a barátnője.

Végre valahára! Úgy, de úgy utáltam azt a lányt. És ezért lenne szomorú? Ilyenért igazán felesleges búslakodni – vigyorodtam el szélesen, majd mellé állva háton csaptam.

- Ezek szerint ünnepelnünk kell, leszállt rólad az a rinyagép, hát nem klassz? – Tudtam, hogy neki nem az, de azért megpróbáltam, hátha ettől valamennyire elmosolyodik.

- Lehetne egyszer az életben, hogy valaki iránt együttérzést mutatsz? – förmedt rám Brian, mérgesnek tűnt, igazán sajnálta szegény gyereket. Chh… A nagy szíve lesz a veszte.

- Jó – vágtam vissza azonnal direkt hisztérikus hangon, aztán Harry mellé húztam egy széket, ahogy előttem már a többi fiú is és próbáltam vigasztalgatni. – Majd lesz egy másik, nem érdemelt meg téged. – Monoton, unott hangon mondtam, mire a társaságunk leghülyébb embere, Blaine felnevetett. Ránéztem és nem bírtam tovább, én is követtem a tettét.

- Ne aggódj, sok bulla van még a tengerben. – Letörölte szeme sarkából a könnyet, nem a szomorú fiúnak mondta, helyette nekem papolt továbbra is külön fajta közhelyeket.  Szóba hozta, ha esetleg nem találna senkit, akkor se essen pánikba, mert amennyi pénze van, biztos talál magának egy olyan bukszát, aki kellő pénz érdekében eljátssza az élettársát. Na, jó, ez azért kissé durva volt, de nekem tetszett. Mindig is bírtam ezt a gyereket, mindig mindent elviccelt és a legkomolyabb helyzetekből kész cirkuszokat alkotott. De valamiért a többi fiú szerint nem poénosak a viccei. Tehát akkor nekem pocsék humorom lenne, ha szerintem igenis vicces? Egyszer csak Harry is elmosolyodott az egyik idétlen viccén, felállt a székből, végignézett a bandán, majd elérzékenyülve neki kezdett a nyalizásnak.

- Köszönöm fiúk, sokat jelent nekem, hogy mind itt vagytok, és hogy próbáltok felvidítani, de az egyik pillanatról a másikra nem megy. Szerettem, nagyon is, sőt lehet, hogy még most is szeretem, időre van szükségem. Örülök, hogy azt mondtátok, bármikor lehet új barátnőm, de az azért mégsem ugyanolyan. Még egyszer megismétlem, időre van szükségem, sok időre. Mert, ha már most elkezdenék új lányokkal randizgatni, akkor állandóan a volt szerelmem jutna az eszembe. Például, vele is sétálgattam anno, ő is pont a puncsos fagylaltot szerette, vagy éppen azt, hogy imádott vásárolni, ahogy én is. Sajnálom srácok, fel kell dolgoznom a történteket.

Mindannyian csendben végig hallgattuk. Nem tudom kinek mi járt éppenséggel a fejében, de nekem sok minden. Először is, mi az, hogy köszönöm fiúk? Már nem azért, de rajtam és Blainen kívül más nem beszélt, ők csak simogatták a hátát és zsepit nyújtottak neki. Másodszor, időre van szüksége? Ugyan, tudja, kinek adja be a rizsáját, nem hiszem el, hogy ennyire drámaian túlzott. Biztos voltam benne, hogyha már most találna magának valami jöttment csajszit, már szerelmes is lett volna. És ezt be is bizonyítom – gondoltam, miközben megengedtem magamnak egy alig látható lusta mosolyt. Nem kell itt drámázni. Tudtam is, hogy kivel fogom összehozni. Sharlotte-tal. Tökéletes időzítés volt, hiszen a csajt is pár hete dobták, akkora már túllépet azon a köcsögön és várja az ő drága, szőke hercegét. Az a srác sem volt normális, egyszer összefutottam velük egy kávézóban, nem azt mondom, bunkó lett volna, sőt elég kedves, de már túlságosan is, ilyen műmájer. Őt is utáltam, ha jobban belegondoltam az emberek kilencvenöt százalékát utáltam, de hát meg is érdemlik. Idegesítő nyomi mind, egytől-egyig.

Miután a fiúk indultak vissza a partira, Jacket kissé visszahúzva jeleztem neki, hogy maradjon egy kicsit. Megállt, és kérdőn rám nézve várt.

- Mi ez a fura hangulat közted és Bri között? – suttogtam, mert Armin már visszakiáltott, hogy induljunk meg mi is. – Tettél vele valamit? Letapiztad?

- Mi? – értetlenkedett. – Nem! Olyat nem teszek – fordította el a tekintetét -, csak egyszerűen beszélgettünk.

- Hmm, szóval beszélgettetek? – Felvont szemöldökkel és vigyorogva rá pillantottam, majd egy hihetetlen, ne szórakozz velem után ráparancsoltam, mondja el az igazat. Jó, baromság azt hinni, hogy egy tőled fél fejjel magasabb srác majd beijed, de akkor is! Reménykedni szabad.

- Hagyjál már – indult meg a szőke fejével a fiúk után -, semmi közöd hozzá – állt meg. – De azért vicces, ahogy féltékenykedsz.

Mit csinálok?! Nem féltékenykedtem, főleg nem rá, undorító már magában a gondolat is. Miattam letapizhatja Briant, de akkor én magam töröm el a kezét. Chh… Még, hogy féltékeny, pont én, a nagy Klye. Ne szórakozzon már, egyáltalán nem érdekel, mit csinál, sőt az sem izgat, ha fiúkkal járogat. Valamit nagyon félre értett.

- Ne álmodozz! – mentem el mellette vigyorogva. – Ha féltékeny is lennék, akkor is esetleg Brian miatt, tudod – toltam ki a nyelvem rá –, ő a mindenem.

Ezzel otthagyva őt előre futottam, hátulról ráugrottam az említett személy hátára, majd leszálltam róla és tovább sétáltunk úgy, hogy a vállánál átkaroltam.

Kérdéseink: 

1, Mi a véleményetek a fejezetről?

2, Mit vársz, mi lesz a következőben?

3, Szerintetek Harry és Sharlotte össze fog jönni?

4, Szerintetek gond, ha nem mindegyik fejezetben Brian és Kyle kapcsolatát írjuk le? Így kissé unalmas?