Tizenhatodik ecsetvonás – Mikulás

Brian szemszöge

Suzzy továbbra sem volt hajlandó leszállni rólam. Sőt! Inkább egyre jobban csak ölelgetett meg 

nyávogott. Ah... Utálom a rokonaim! 
Ettől eltekintve folytattam a zenét, hiszen imádok zongorázni. Ahogy másodperc tört része alatt 

leütök az ujjaimmal egy-egy billentyűt, ezzel gyönyörű dallamokat varázsolva a légtérbe. Igaz, 

olyan igen jól nem tudok játszani, mint festeni, de azért az itthoniak szeretik hallgatni, főleg

az Örömódát. Hát, persze, azt tudom a legjobban. 

– Taníts meg engem is! – kérlelt nagy, kék szemekkel az unokatestvérem. Megráztam a fejem, majd  

leráztam magamról. Ezt nem lehet megtanítani, ehhez születni kell. Ahogy minden máshoz is. Heh, 

ez vicces. Ilyenkor szólna be Kyle, hogy ne játsszam a nagy bölcset. Apropó, Kyle... Annyira egy

balfasz vagyok! Ott volt az alkalom, hogy végre valóra válljon a két éve dédelgetett álmom, 

erre én beijedtem, és mindenféle hülyeséget találtam ki, hogy ne kelljen randiznunk... Elsőszámú

hülye gyerek vagyok! Bizonyára nem is érdekli, mivel azóta nem is keresett. Pff, méghogy 

megkéne próbálnunk! Mondja az, aki cseszett rám egy éven keresztül, majd szépen a pasimmal 

kezdett kapcsolatot a hátam mögött. Igen, szerintem is ő a legjobb barátom. Vagyis... Nem is 

tudom igazából, minek is nevezzem. Olyan barátság extrákkal. Vagy inkább az sem, hiszen semmi 

olyan nem történt köztünk. Attól félek, ez a dolog még mindig csak az én oldalamról igaz. Ő csak

el akarja felejteni Eliotot – pillantottam a kanapén üldögélő öcsémre. Susan mellette lézengett,

miközben a kis drágám nagyban magyarázott neki. Nem volt valami bőbeszédű, de ez a lány még 

belőle is kihozta a legrosszabbat. Akárhányszor a mi kis unokatesónk itt töltötte drága 

hétvégéjét, annyiszor verekedtek vagy vesztek össze. Nem csodálom, Eliot szeret piszkálódni, és 

a fiatalabb egyed pedig nem hagyja magát. Általában vicces jelenetek születnek a kettejük 

beszélgetéseikből. Hm, talán picikémhez mégis csak a lányok illenek. 

– Öcsi, átlépek Jackhez, jó? – álltam fel a hangszertől. Csak bólintott, és sajna több figyelmet

most nem érdemeltem az életében. Már előre félek, hogy mi lesz velem, ha valódi, komoly 

párkapcsolata lesz – húztam fel a bakancsom, téli kabátom, majd indultam is a buszra. Jackly 

bébi csak pár kilométerrel lakott arrébb, aminek köszönhetően sűrűn mentek arra buszok. Igazából

Kyle közelebb lakott, de most valahogy szégyelltem volna hozzá átmenni. Talán feszült lett 

volna a hangulat is. 

A busz meg is érkezett, jegyet váltottam, továbbá helyet foglaltam az első üléseken. Kényelmesek

voltak, az ablak azonban annál piszkosabb, ezért nagyon nem is tudtam figyelni a tájat. 

* * * 

– Kijaaaz?! – nyitott kómásan ajtót. Szőke, csillogó tincsei összevissza álltak, szép, kék 

szemében még ott bújkált az álmosság manója, és a jobb orcájához volt tapadva egy párizsi 

szelet. Ruházatául egy piros bokszer szolgált, melyen komolyan látszott, hogy most kelt. Van egy

 olyan tippem, hogy múlt éjjel ő részt vett Sharlotte buliján, és most kemény másnapos.

– Jaj, te – szedtem le róla fintorodva az ételt, majd háziasan beljebb mentem. Ha jól tudom, a 

szüleivel él együtt. Nem is értem, hogy az anyja, hogyan engedhet meg neki ilyen szintű ivást. 

Undorító! Bűzlik az alkohol szagtól. 

– Mondd gyorsan! – vett fel a földről egy fekete mackó nadrágot, aztán az asztalról elvett 

szívarra gyújtott. Nem is tudtam, hogy ilyen keményen nyomja a dohányt. Pláne azt sem tudtam, 

hogy dohányzik. – Hajrá – ült le az egyik székre. Helyet foglaltam vele szembe, és így kezdtünk 

szemezni. A nappali hamar megtelt füsttel, nem is csodálom, hogy a fehér falak lassan sárgulnak 

már. Az étkező asztal egy sima négy személyes körasztal volt - ott ültünk - kanapét nem nagyon 

láttam, csupán egy hosszú szekrényt teli dísztárgyakkal. És ekkora egy kupreált! Nem hiszem el, 

hogy nem képes takarítani.

– Szóval milyen volt a buli? – kérdeztem rá se nézve, inkább az asztalon lévő morzsaszemet 

kezdtem pöckölgetni. Ő maga mellé húzott egy hamust, beletette a szívart, majd egy jókora füst 

mennyiséget az arcomba fújt. Erős köhögésbe kezdtem; ez nem csak fullasztó, hanem rohadt büdös 

is. 

– Durva – kúszott perverz vigyor a képére. Jó, oké, mindent értek, Szőke Démon, nem kell 

ragozni, köszönöm! 

– Kivel? – sóhajtottam fel, mire csak felnevetett, de választ nem adott. Ezek szerint nem 

tartozik rám. 

– Neked milyen volt a randi? – kérdezett rá a lényegre. Talált süllyedt! Honnan tudja 

egyáltalán? Öhm... Kyle! Minden bizonnyal mai napig összejárnak. Hogy így, hogy úgy... 

– Nem voltunk... – makogtam lesütött szemmel. Jackből kinézem, ahogy most egy kárörvendő mosoly 

tündököl azon a cuki kis pofiján. 

– Miért? – Hangja boldog volt, túl boldog. Rápillantottam, a dohány ismét a szájából lógott. 

Ahj, vajon akkor is szívta, amikor vele voltam? Fúj, ez túlontúl büdös.

– Basszus, füves, vagy mi? – fogtam be az orromat. Annyira undorító ez a szag... Alkohol és... 

És nem tudom. 

– Dehogy – nyomta el gyorsan, nehogy ilyeneket feltételezzek róla. – Amúgy meg, te vagy a téma, 

nem én – trappolt ki a konyhába. Hangos csörömpölések hallatszottak, illetve egy káromkodás, 

aztán két pohár és egy Brandy kíséretében visszatért hozzám. 

– Nem ittál eleget tegnap? – ingattam meg a fejem. Tiszta szánalom. Ha elkezdi, hetekig nem 

tudja abbahagyni. Alkalmi alkoholista... Nemet intett a fejével, majd töltött minkettőnknek. 

– Köszi, de én most nem iszom – tiltakoztam.

– Ám legyen – vont vállat, miközben saját maga kis poharát megfogta és a szájához emelte. A 

barnás, sőt inkább arany színű lötty csak félig terítette meg a poharat, de ettől nézett ki 

tökéletesnek. Túl tökéletesnek. A-a, Brian, nem ihatsz! – Na lökd, mi a fasz van? – kérdezte 

Kyle stílusában. Valahogy így nem volt minden okés. Ő nem Jack volt. Ő nem az én Jakcly-m volt. 

Valahol eltűnt idő közben, valahol elhagytam... Ki ez? 

– Haver, minden rendben van? Biztos inni akarsz még? – kérdőjeleztem meg tette helyességét. 

Böfögött egyet, aztán nevetgélni kezdet. Azt hiszem, részeg. 

– Jaj, Hunster, ne oszd annyira az észt! Mindketten tisztában vagyunk azzal, hogy azért jöttél 

mert panaszkodni szeretnél Kyle-ra, de szólok – dőlt kicsit előre. Nyelt egyet, szemei vörösek 

voltak, alattuk fekete karikák rajzolódtak ki. – Meguntam szamár lenni, jó? Hadd legyek végre 

ló – egyenesedett vissza, majd újra rágyújtott. Attól félek, nem értem, mit akar ezzel mondani. 

Sőt, nem is hiszem, hogy adnom kéne rá, mivel hát nincs magánál, de akkor is. Úgy érzem, valami 

nyomja a lelkét régóta, csak nem szeretné elmondani. Sajnos mindig is ez volt vele a baj. Ő 

szívesen segített másnak, de ő még esélyt sem adott arra, hogy esetleg fordítva legyenek a 

dolgok. Nem, azt a becsülete nem engedte volna. 

– Jack, biztos minden oké? – kezdtem méregetni. Sóhajtva bólintott, aztán beterelt a szobába. 

Ott harapófogóval, de végül kiszedte belőlem, hogy mi a bú bánatért toltam felé a képem. Mivel 

féltem egy kapcsolattól. Nem is akármilyentől, egy meleg párkapcsolattól. De nem is az a gondom,

hogy férfivel lennék, hanem, hogy Kyle-jal. Ki lesz így a legjobb barátom? Mi több! Ki lesz 

nekem Kyle? Ahj, csessze már meg a sarki kurva! Akarom, de rohadtul, mert áh, de... Azt hiszem, 

értem, hogy miért bolond minden agytúrkász. Rengeteg ember az ő vállukra nyomja rá a gondjait. 

– Annyira egy nyomorék vagy – fordult oldalra. Én az ágyán ültem, ő elfeküdt és az ölem 

használta párnának. – Egy ilyen pasitól félni – ingatta a fejét. Tudtam, hogy nem éppen a 

legjobb emberrel beszélem meg a dolgokat, de nem tehettem mást. Ő értett meg legjobban 

érzelmileg és gondolkodásilag, mivel hát jártunk! 

– Légy a legjobb barátom. Akkor nen fogok tartani Kyle-tól. – Bólintott, befelé fordult, 

hasamhoz bújt. Mint valami kisgyerek, egyem meg. Selyemből készült haját kezdtem simogatni. Túl 

hívogató volt számomra, na... 

– Beszéljétek meg – ült fel, majd a telefonjáért nyúlt. Hevesen tiltakozni kezdtem. Nem azért 

jöttem idáig, csupán ki akartam önteni a szívem. Ahj, már, Jack! Még egy ideig magyaráztam neki 

a nagy semmiről, aztán kijelentette, hogy a félistennek küldött egy üzenetet, hogy jöjjön át 

hozzá.

– Te meg vagy húzatva! – kiáltottam rá. Ő csak nevetett, túl jó kedve lett neki. Szőke Démon, 

légy átkozott, légy átkozott! Jaj, mit tegyek?! - idegeskedtem. Természetessn Jacken semmi 

változást nem véltem fel. Valahogy mindig nyugodt tud maradni. Bárcsak én is... Ezt mindig is 

irigyeltem tőle. Ahogyan a haját és a génjeit is, de ez egy másik történet. 

– Nyisd ki! – intett a fejével, amikor kopogás hallatszott az ajtó felől. Sőt, dörömbölés. 

Anyádat, ennyire kívánod?! - trappoltam oda a bejárati ajtóhoz, és vágtam ki sarkig 

őnagyságának. Ilyenkor hol van a nyugodt Jakcly? 

– Brian? – nézett rajtam végig felvont szemöldökkel. Először zavarba jöttem egy fél pillanatig, 

hiszen azt hittem valamit vétettem, és rajta kapott. De nem! A-a, pajti, ma nem nyered meg a 

játszmát.

– Ja – válaszoltam illedelmesen tömören. Nem is törődött tovább velem, helyette mint aki otthon 

van, bejött és első útja a konyha volt. Nem tudtam, mi tévő legyek. Csupán annyit, hogy tényleg 

meg kéne ezt a dolgot beszélnünk a nem tudom mimmel. Pasim? Haverom? Mim? 

– Hogy vagy? – ültem le vele az asztalhoz. Ez nagyon érdekes egy téma, meg kell hagyni.

– Meg vagyok, köszi – harapott bele a szendvicsébe. – És te? – Innentől kezdve mindenféle 

"érdekes" téma szóba jött, mint például, hogy evett- e már ma elég kaloriát, vagy ivott- e 

elegendő vizet. Igen, ezek nagyon fontosak voltak. Komolyan, rosszabb volt minket hallgatni, 

mint két nagypapát pokerezni tanítani! 

– Hol van Jack? – kérdezett rá végre az őt érdeklő dologra. Hát, persze, valakivel dugni is 

kell. 

– Elment – hazudtam a lehető legrosszabban. Körbenézett, mintha kereset volna valamit.

– Hová? – értetlenkedett. Na, gyerünk, hová, he?! Te okostojás! Gondolkodnál mielőtt hazudsz.


– A gyógyszertárba – folytak belőlem a szavak, akár a vízfolyás. Talán sokat tanultam már 

Kyle-tól. Igen, legalább ezt. 

– Aztán minek? – vonta fel a szemöldökét nevetve. – Viagrát vesz? – poénkodott tovább. Megráztam

a fejem, azonban ez volt a leghihetőbb, ezért végül megint beleegyeztem. Ekkor persze valami 

neki repült a szobaajtónak, sejtésem szerint Jacknek nem tetszett, ahogy kibeszéljük. De így 

járt. Nagyon jól tudja, hogy most nem tudok rendesen beszélni vele, erre rámúszítja. Hát, 

csessze széjjel magát nyolcszor hátulról. 

– Ez mi volt? – nézett a hang irányába szerelmem. Megvontam a vállam, aztán ráfogtam a macskára.

– Nincs is macskája.

– De vett egyet – hazudtam elég átlátszóan. Megforgatta a szemét, szerintem rájött a kis 

titkomra. Felsóhajtottam; ideje volt beavatni, hogy miért is untatom itt ki tudja, mióta. 

– Figyelj... szeretnék veled beszélni – kezdtem komolyan. Leült elém, mélyen a szemembe fúrta a 

tekintetét. Ingerült volt, mégha ezt nem is akarta kimutatni, a szeme mindent elárult róla. 

Talán túl jól ismerem. – Sajnálom a tegnapit, de... Baszod már! – temettem égő arcom a 

tenyerembe. Nem akarom kimondani, ez annyira gáz! 

– Hallgatlak. – Mosolygott, tudom, még akkor is, ha nem néztem oda. Hallani lehetett a 

hangjából. Egy újabb lélekkönnyítő levegő vétel után elvettem lélektükreim elől a zavaró 

tényezőt, és keményen, határozottan pillantottam Kyle szemébe. 

– Rohadj meg, ne élvezd! – vágtam hozzá az asztalon lévő kiskannalat. 

– Áú! – játszotta el a hatyú halálát. Odamentem hozzá, leguggoltam elé.

– Szívem, ellássam a sérüléseidet? – húztam végig a mutatóujjam a belső combján. Árgus szemekkel

követe kezem útját, aztán szó szerint felrúgott. – Ez fájt, te barom! – jajdultam fel. 

– Simogasd a kis barátnődet, ne engem! – háborodott fel ő is. Barátnőmet?! Miről beszél ez a 

hülye gyerek, he?! 

– Mi van?! – álltam fel, majd' szét robbanva. Még hogy barátnő, ch, mit képzel?! 

– Arra a kis bögyösre gondolok, aki ott majd hogy nem leszopott a zongoránál. – Nem értem, kiről

beszél. Fáj a fejem, görcsben áll a hasam, gőzöm sincs, hogy miről dumál... Aaaahhhj! 

Elegem van! 

– Bazdmeg, mondd már meg miről beszélsz, mert agyfaszt kapok tőled! – ordítottam rá. Kicsit 

meglepődött a kirohanásomon; igaz, hogy sokszor vagyok mérges, de nem ordítozom. Annyira. 

– Nemrégiben nálatok jártam... Mármint csak benéztem az ablakon, és akkor láttam, hogy te 

zongorázol, egy lányka meg körbe csókol téged – mondta rám se nézve. Ezek szerint tényleg 

érdeklem... De az első gondolatom mégis az volt, hogy...

– Mi vagy te, a Mikulás, hogy onnan lessel minket? – nevettem fel. Feldúltan kapta felém a 

fejét. – Egyébként az unokatestvérem volt az... – motyogtam kelletlenül.

– Francokat! Utálod a családod, miért zongoráztál volna neki?! Nekem persze sose... – Igen, ez a

beszélgetés egyre érdekesebb lesz. Azt várta, hogy játszak neki is valamit. Arany bogaram! Ekkor

a szobaajtó kinyílt, Jack jött ki rajta. Most csak szarabbul néz ki, mint eddig...

– Megjöttem – makogta unott hangon. Miért csinál úgy, mintha Eliot lenne? Kyle méregetni kezdte,

valamit furának talált.

– Jól vagy? – kérdezte aggódva Kyle. Jack ingerülten csapott az asztalra, mire én is a kis 

drágám kicsit hátra hökköltünk.

– Miért kell ezt állandóan megkérdezni?! Kurva jól vagyok, sőt ilyen jól még soha nem voltam! 

– kiáltott ránk, de kb úgy, mintha magát akarná erről meggyőzni. – Csak menjetek haza, jó? – 

nézett könyörgően Kyle-ra. A szívem szakadt meg érte, látszott rajta, hogy fáj neki a mi 

kapcsolatunk. Ezt szerintem barátom is észrevette, mivel zokszó nélkül teljesítette kérését.

* * * 

Hazafelé sétáltunk egymás mellett, teljesen némán. Az én eszem csak a szét csúszott szöszin 

járt, Kyle meg talán épp egy egyszarvún lovagolt, nem tudom. 

– Én aggódom érte – szólaltam meg, amikor odaértünk hozzánk. Még egy olyat hallottam, mintha 

egész halkan azt mondta volna, én is, de ebben nem vagyok egészen biztos. 

– Jó napokat! – léptünk be a házba. És, ami innen következett... Bújdosás, kiabálás, veszekedés,

természetfilm nézés és Suzzy. Minden áron velem és Kyle-jal - itt alszik, juhé! - akart lógni, 

szinte mindenhová követett minket.

– Zárd be! – sietettem Kyle-t, amikor bementünk a fürdőbe. Ide csak nem jön utánunk! 

– Jól van, jól van – jött oda hozzám nevetve. Megállt előttem mosolyogva, levette a pólóját, az 

én ingem is elkezdte kigombolni.

– Mit csinálsz? – pirultam el egy kicsit. Ez túl hirtelen jött.

– Elmegyünk fürdeni, talán – nevetett fel zavaromon. Lenyomta rólam a felsőm, ám ekkor kattant a

zár, ő sunyin oldalra pillantott, és lekapott! Először annyira meglepődtem, hogy vissza sem 

tudtam csókolni, aztán mire tehettem volna, véget ért a varázs...

– Ti meg mit...? – állt lefagyva az ajtóban Suzan. Hoppá... Ez meg, hogy nyitotta ki az ajtót?! 

Kis liba! 

– Mi járunk – húzott magához Kyle, akár egy lányt. Na, ez sérti az egom. A lányka teljesen 

elfehéredve futott le apához, majd mesélte el neki. Annyit még hallottam, ahogy apa rászól, hogy

– Kyle, ez meleg volt – másztam ki az öleléséből. Kicsit felizgultam, azt hiszem.

– De még milyen meleg – nevetett fel. Ez bizonyára egy olyan poén volt, amit én soha nem fogok 

megérteni.